Puskás Öcsi a cselein túl saját debreceni kolbásszal is meghódította volna Madridot

Olvasási idő kb. 4 perc

Sok nő ért a focihoz, mert kedvese mellett a kanapén vagy a lelátón ülve kiművelődik a nemzeti tizenegyek vagy a menő klubcsapatok sztárjaiból és azok híres húzásaiból. De ha egy hölgy még azt is tudja, milyen filmbe illő módon menekült meg a szovjetek tankjai elől 1956 novemberében a magyar nemzeti hősből spanyol fociikonná vált sztár, hogyan lett a ma is az egyik legrangosabbnak számító klub, a Real Madrid büszkesége, és milyen akaraterővel szabadult meg túlsúlyától 31 évesen, azzal biztosan leveszi góllövő lábáról focirajongó kedvesét. És akkor a saját márkás debreceni kolbászról még nem is ejtettünk szót.

Kalandos fordulatok

A Szabadság, szerelem című film óta a fiatalabb generációnak is lehet némi fogalma arról, ha a nagyszülőktől vagy történelemtankönyvekből nem is, hogyan zajlottak az 1956-os események, és miként élhették meg például a melbourne-i olimpiára készülést a fegyverek záporában edzések helyett esélyeket latolgató és izguló élsportolóink.

Azt már kevesebben tudják, talán, hogy

az utcai harcok során egy-két nemzeti büszkeség is életét vesztette,

mások pedig életüket nem kímélve küzdöttek fiatal és lelkes forradalmártársaikkal együtt. 

Az élsportoló áldozatok között volt Hegedüs István öttusázó, míg Czibor Zoltán, az Aranycsapat egyik tagja a szerencsésebbek közé tartozva épségben került ki az utcai harcokból. A tények aztán, a pokol elszabadultával, sok esetben álhírekké fajultak, így olyanok halálhírét is közreadták, akiknek nem esett bántódásuk.

Rangos nemzetközi lapok is foglalkoztak halálhírével
Fotó: Central Press / Getty Images Hungary

Közöttük volt Puskás Ferenc is, akinek halálhírét keltették még fajsúlyos nemzetközi lapok is, így napokon át abban a hitben éltek a rajongók, hogy valóban el is veszítették kedvenc futballistájukat. Öcsi bácsi ugyan maga oszlatta el a rémhírt egy szerkesztőségi telefonhívással, amiben biztosította a híveket arról, hogy él és virul, a novemberi latin-amerikai túra után végül három társával úgy döntöttek, nem térnek vissza Magyarországra. Spanyol források szerint Puskást épp Bécsből hazafelé indulva érte a szovjetek támadásának híre, ami távolmaradásra bírta.

A FIFA a disszidens tehetséget 2 évre eltiltotta a futballtól, így a pályája csúcsán lévő világklasszis kényszerpihenőre ment, ami hamar megmutatkozott fizikai állapotán. 31 évesen, két év kihagyás után, meglehetős túlsúllyal, sokan szkeptikusak voltak további karrierjét illetően, de szerencsére nem mindenki.

A Real Madrid színeiben… Getty Images Hungary
Fotó: Robert Stiggins

Az újrakezdés

A Madrid üzleti negyedének szívében található Santiago Bernabéu Stadion 1955-ben kapta nevét a Real Madrid neves és éleslátó elnökéről. Teljes joggal, hiszen Santiagónak olyan meglátásai voltak, amikben kevesen hittek, de az élet és Pancho Puskás mégis őt igazolták.

A kritika kétkedése ellenére Bernabéu leszerződtette a 31 éves, pocakos, kicsit rutint vesztett magyar dezertőrt a Real Madridhoz.

Az akkor még fiatal Öcsi bácsi azonnal meg is mutatta, kivel van dolguk a madridiaknak: napi kétszer edzett keményen az új esélyt hozó szezon nyitása előtti nyár minden forró napján, így 45 nap alatt 12 kiló súlyfeleslegtől szabadult meg, és újra nagyszerű formába lendült.

Lelkesedése, a spanyol nyelv elsajátításáért tett erőfeszítései, a csapatszellemben gondolkozása, szimpatikus, baráti közeledése és persze sziporkázó játéka miatt hamar csapattársai szívébe is belopta magát. Az eredmények önmagukért beszéltek, így a népes rajongótábor rögtön befogadta és a Ferenc becézéséül szolgáló Pancho név mellett egyéb ragadványnevekkel is kifejezték tiszteletüket iránta. Ilyen például, a kiváló góllövő nevének „puska” szóból való továbbfejlesztése ágyúra, amelyet szeretetük jeléül kicsinyítő képzővel használtak: „Caňoncito pum pum”, vagyis „Ágyúcska bumm bumm”.

Sokak által ellesni próbált mozdulatok… Getty Images Hungary
Fotó: Central Press

A debreceni kolbász kudarca Madridban

Puskás gyerekkori fociemlékeihez szorosan kapcsolódott a környékbeli hentes, József bácsi, aki a közelben játszó gyerekeknek jutalmat ígért: a legügyesebb játékos egy debrecenivel lett gazdagabb a focizás végén. Öcsi sokszor nyerte el a finom falatokat, s ez meghatározó élménnyé vált, így 1963-ban úgy gondolta, Madridban piacra dobja a Salchichas Puskás néven futó, csípős paprikás, majoránnás kolbászt. Hogy a legautentikusabb hatást érje el, Józsi bácsit is magához vette, aki Madridban öt éven át volt az alkalmazottja, de az ottani közönség akkor nem nagyon értékelte a pikáns egzotikumot, ezért a kolbászt 1968-ra már ki is vetette magából a spanyol főváros hentesipara.

Pancho Puskás néven viszont 1967-ben a Bernabéu stadion közelében a Száguldó Őrnagyként is ismert példakép éttermet nyitott. A kor sok híressége fordult meg nála, ahogy népszerű lett a sportolók körében is, mégsem tudta sikere felülmúlni Puskás labdarúgásban szerzett jó hírét, ezért aztán nem a spanyol húsipar megreformálójaként vagy étterem-tulajdonosként szerzett hírnevet, hanem mint fociikon maradt továbbra is széles körben ismert és méltán népszerű.

A legenda

Pancho, Ágyúcska, Száguldó Őrnagy vagy Öcsi bácsi mind ugyanazt a legendát takarják. Azt az embert, aki életében közel 500 sorsfordító góllal szerzett örömet és büszkeséget a focirajongóknak. 

A magyar válogatottal már 18 éves korában pályára lépett, és rögtön eredményes is volt,

de azon ritka sportolók közé tartozik, aki két ország válogatottjában is bemutathatta bravúros labdazsonglőrtudását, az Aranycsapat mellett a spanyol válogatottban is pályára léphetett.

Megválasztották az „Évszázad Európai Labdarúgói” közé, megkapta A magyar sport tiszteletbeli nagykövete és a 20. század legjobb magyar férfi sportolója címet. Csak 1943 és 1956 közti hazai karrierje során 358 gólt lőtt ellenfelei kapujába 349 bajnoki meccsen. A Real Madrid színeiben 1958. szeptember 21-én debütált, és az 5:1-re nyert mérkőzés győzelmet hozó góljai közül rögtön hármat is neki köszönhettek a Real-drukkerek, s a dicsőség ott sem maradt el, a folytatás pedig Puskáshoz méltó sikerek sorozatát hozta a spanyol klubnak is, így lett két országban is nemzeti hőssé a legendás játékos.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.