A magyarábok nem a magyar és az arab szó keresztezéséből kapták a nevüket, jóllehet a magyarok Afrikában, ma már Szudán és Egyiptom határán generációk óta keverednek az arabokkal. A név magyar törzset jelent, hiszen sivatagi „honfitársaink” több mint fél évezred elteltével is magyarnak vallják magukat.

1516-ban egy Pécsváradi Gábor nevű ferences szerzetes levelet írt Bánffy János királyi főpohárnok-mesternek. A szerzetes Jeruzsálemből tudósított a török hadseregben szolgáló magyar katonákról, akik később Núbiában tűntek fel.

Ez az afrikai magyar „törzs” története

I. Szelim szultán seregével 1517-ben egy sor magyar katona ment az afrikai sivatagba. Egy katonai összetűzés folytán közülük kivált egy maroknyi katona és Vádi Halfában keresett magának menedéket. A vezetőjükként fogadott katonát a magyar csapat élén Ábrahámnak hívták. Ez az oka annak, hogy bár azóta jó pár nemzedék nőtt ott fel a magyar katonák és a núbiai nők keveredéséből, Ábrahám, a magyar és a leszármazottjaik is a mai napig az El Magyari nevet viselik.

A magukat magyarnak valló magyarábok önmagukról szóló eredettörténetüket alátámasztják még többek között gróf Almásy László felfedező, pilóta, autóversenyző, üzletember és Afrika-kutató feljegyzései is. Az 1895 és 1951 között élt utazó gróf arról számolt be, hogy a magyarábok külső jegyeikben is jelentős eltéréseket mutatnak a körülöttük élő törzsek tagjaitól: bőrük színe szomszédaikénál világosabb, hajuk csak mély barna, és nem fekete, szemük pedig jóval kisebb, mint az arrafelé egyébként szokványos.

Ha vonz Afrika világa, érdemes lenne tudnod néhány különlegességet a Dél-Afrikai Köztársaságról is.