Világom cikkek
Ezt írta végrendeletében Ferenc pápa: szokatlan kérést fogalmazott meg
Több mint egy évszázad után Ferenc pápa lesz az első olyan pápa, akit a Vatikánon kívül helyeznek örök nyugalomra – derült ki a végrendeletből, amelyben az egyházfő pontos elképzelést fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy hol és hogyan temessék el.
Ferenc pápa nehéz feladatot hagyott maga után
Ferenc pápa halála után a katolikus egyháznak el kell döntenie, hogy képes-e megújulni: egész jövője múlhat a konklávé eredményén egy emlékezetes pápaság után. A pápa életének 89. évében, húsvét hétfő reggel hunyt el.
A CIA szerint Hitler Argentínába menekült: akták bizonyíthatják
A világunk arculatát jelentősen formáló embereknek nem csak az élete, a halála is nagyban foglalkoztatja a közvéleményt. Nem véletlen, hogy még ma is vannak, akik azt vallják, hogy Bob Marley például egy CIA-merénylet áldozata lett, Marilyn Monroe-t megmérgezték, ahogyan sokan vélik úgy, hogy Hitler sem halt meg 1945-ben. Bár, ez utóbbit most hitelesen is bizonyíthatják.
Ezért nincs egyetlen hídja sem a 6992 kilométer hosszú Amazonas folyónak
A világ egyik legnagyobb folyójának sok mindene van: 6992 kilométeres hossza, 3 országa – Peru, Kolumbia és Brazília –, amelyen keresztül folyik, és bármely más folyónál nagyobb édesvíz térfogata. Viszont van valami, amije még a legtöbb aprócska pataknak is van, de az Amazonasnak egy sem jutott: híd.
Magyarnak vallja magát ez az afrikai törzs: több mint 50 ezren vannak
A magyarábok nem a magyar és az arab szó keresztezéséből kapták a nevüket, jóllehet a magyarok Afrikában, ma már Szudán és Egyiptom határán generációk óta keverednek az arabokkal. A név magyar törzset jelent, hiszen sivatagi „honfitársaink” több mint fél évezred elteltével is magyarnak vallják magukat.
Pulóverbe rejtett titkok – így kémkedtek a nők a második világháborúban
Egy sima, egy fordított. Azoknak, akik valaha hallottak a kötés technikájáról, még ha nem is próbálták sosem, ez a két szó – sima és fordított – biztosan jelent valamit. Ezek az alapszemek a kötésben, és ezek variációjával alakul ki a minta a pulóverben, a sálban – vagy éppen ide rejtik a második világháború legfontosabb titkos üzeneteit.
7 becsapós repülőtér: nem is oda visz a gép, amit nevük sugall
Több európai reptér elnevezése egy nagyvárosra utal, miközben lehet, hogy több mint 100 kilométert kell még landolás után utazni, és tovább tart a transzfer, mint maga a repülőút.
Etiópiából hozott szenteltvizet ivott, kolerás lett több európai
Németországban és az Egyesült Királyságban is felütötte a fejét a betegség. Olyanok is elkapták, akik nem is jártak Etiópiában, ahol terjed a kór, de kolerás szenteltvizet fogyasztottak.
Holtodigan helyett holtod után – ebben az országban ma is létezik posztumusz házasság
A házasság intézménye, jelentősége számos változáson ment az elmúlt évszázadokban, és igen eltérő tradíciók jellemzőek rá attól függően, hogy az ember melyik országban él, milyen vallású, esetleg éppen ateista-e.
Boszorkánysággal vádolták meg a francia bányamérnöknőt, aki magyar bányákat is feltárt
Burkoló, villanyszerelő, bányamérnök – nem kifejezetten nőies szakmák, de haladjunk a korral, és tételezzük fel, hogy mindezeket a munkákat egy nő is el tudja végezni, hiszen, maximum a fizikai ereje hátráltathatja. Történetünk hőse egy nem is a huszadik század szülötte, a 17. században élt, és ő volt az első női bányamérnők és ásványkutató.
Nem az űrben, egy hollywoodi stúdióban járt a hat női asztronauta, állítják a friss konteók
Hat nő, köztük Katy Perry, valamint Jeff Bezos menyasszonya, Lauren Sanchez 11 percet töltött el az űrben, ezzel Tyereskova küldetése óta először történt meg, hogy kizárólag nőkből álló expedíció induljon útra. A konteósok szerint ez most sem történt meg.
7 ország, amit a világutazó szerint kerülj el messzire: életveszélyesek vagy dögunalmasak
Egy utazóblogger a világ összes országát bejárta, és elárulta, mely országokat nem ajánlja a turistáknak.
Minden férfi felszisszen ezt látva: veszélyes hagyományt élesztettek fel a fiatalok
Noha azt rég tudjuk, hogy a magas sarkú cipő és a szoknya is hagyományosan a férfiak viselete volt, kiderült, hogy a rúdtánc is egy férfi sportból fejlődött ki. A veszélyes mozdulatoknak a puszta látványa is edzett idegrendszert kíván.
Ezek az emberek kiállítási tárgyak voltak a 20. század közepén Belgiumban
A birodalmi vagy nagyhatalmi gondolkodásmód arrogáns csökevénye, hogy az egyik ember tárgyként tekint a másikra, dehumanizálja, és mindeközben jól szórakozik. E kegyetlen és szűklátókörű gondolkodásmód egyik legszomorúbb példája, hogy az emberi állatkerteknek nevezett „kiállítások” létrejöhettek. Nem máshol, hanem itt, Európában, amit a kultúra bölcsőjének szoktunk nevezni.
Megszűnik a google.hu
Pár héten vagy hónapon belül megszűnnek a Google keresőmotor országspecifikus domainvégződései, így nem lesz elérhető például a google.hu sem.
Így találkozott II. Erzsébet Charlie Chaplinnel: kerekes székben ütötte lovaggá a nagy nevettetőt
Az Oscar-díjas színész, filmrendező és zeneszerző Charlie Chaplint, a némafilmek legendás komikusát 1975-ben, 86 éves korában elévülhetetlen érdemeire való tekintettel lovaggá ütötte II. Erzsébet brit királynő. Csakhogy a történet nem ennyire kerek és hibátlan.
Már nyolcévesen betegeket ápolt a varsói felkelés kis hőse
„A történelem annak alapján ítél majd meg minket, hogy milyen hatást gyakoroltunk a gyermekek mindennapi életére” – mondta Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnöke. A varsói felkelés kapcsán ennek pont a fordítottját kell megvizsgálnunk: mit tettek a gyerekek azért, hogy megváltoztassanak egy felnőttek által kialakított helyzetet, amelyben ők egyértelműen vesztesek voltak.
Furcsa termékenységi rítusnak hódolnak a sír látogatói
Nevezhetnénk bizarr szokásnak, ám világszerte számos szobor felülete néz ki hasonlóan, mint Victor Noir síremléke a párizsi Père-Lachaise temetőben. Ami különlegessé teszi, az az, hogy ezt a szobrot melyik testrészén és mi okból simogatják tömegek.
Ez lett Európa legnaposabb városa: most a legjobb odautazni
Ha épp az idei nyaralásodat tervezed, érdemes megfontolni, hogy elutazz Európa legnaposabb városába, melynek nemcsak az az előnye, hogy már tavasszal nyáriasan meleg az idő.
Egyetlen éjszaka 50 napig tarthat ebben a kis faluban
50 napnyi sötétség annyit tesz, mintha december elején egyszer csak lemenne a nap, és legközelebb január végén jönne fel az égre. És nem verőfényes ragyogásról beszélünk akkor sem, csak az éjszakai sötétség némi derengéssel való feloldásáról. Így élnek az oroszországi Dicksonban az emberek.
Ezt a rejtélyes vonalat semelyik állat nem lépi át: a madarak és a halak is ritkán mennek keresztül rajta
Azt már a legkisebbek is tudják, hogy a távoli Ausztráliában olyan különleges állatok élnek, mint a kenguruk, a koalák vagy a vombatok. De arról a rejtélyes határvonalról még sok felnőtt sem hallott, amelyet még az állatok sem lépnek át.
Szendvicset sem vihetsz magaddal, ha ebbe az országba utazol: komoly oka van
Semmilyen sajt vagy hús nem lehet annál, aki az Egyesült Királyságba utazik, a szendvicset is elveszik és megsemmisítik.
Megrázó videó: borzalmas körülmények között élt Gene Hackman és felesége
A házaspár otthonában készült testkamerás videón látszik, hogy milyen körülmények között élt halála előtt Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa.
Szigorú szabályokat vezet be az EU: így változtatják meg a ruhákat
Számos EU-ban kapható terméknél, köztük a ruháknál és a bútoroknál bevezetik a környezetbarát tervezési szempontokat, hogy tartósabbak legyen az árucikkek.
Már a papucsért is büntetnek a népszerű nyaralóhelyen, amit a magyarok is imádnak
Idén szigorúan ellenőrizni fogják, hogy a turisták betartják-e az olasz Cinque Terre szabályait, nem mindegy például, hogy milyen lábbeliben indulsz túrázni.