„A történelem annak alapján ítél majd meg minket, hogy milyen hatást gyakoroltunk a gyermekek mindennapi életére” – mondta Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnöke. A varsói felkelés kapcsán ennek pont a fordítottját kell megvizsgálnunk: mit tettek a gyerekek azért, hogy megváltoztassanak egy felnőttek által kialakított helyzetet, amelyben ők egyértelműen vesztesek voltak.
A gyermekkatonaság intézményéről, illetve a gyerekek háborúban való aktív részvételéről kényelmes azt hinnünk, hogy főként Fekete-Afrikára, a Közel-Keletre és Dél-Amerikára jellemző. Ha precízebben megvizsgáljuk az európai történelmet, jól látszik, hogy ezen a kontinensen is bőven akad erre példa, a második világháborúban a varsói felkelés „kisangyalainak” tevékenysége csak az egyik példa.
A gyerekek harcává vált a felkelés
A varsói felkelés kitörésekor, 1944. augusztus 1-jén, nemcsak felnőttek indultak harcba, hogy szembeszálljanak a nácik évek óta tartó önkényével Lengyelországban, gyerekek is voltak közöttük, lányok és fiúk vegyesen. Sokan közülük még tizenkét évesek sem voltak, mégis fontos feladatokat láttak el: híreket szállítottak a németek csapatmozgásairól, az ellátmány szállítási útvonaláról, figyelemelterelő műveleteket hajtottak végre, megrongálták a németek kommunkációs csatornáit.
De ez nem minden: voltak köztük olyanok, mint a nyolcéves Roza Maria Gozsgyijevszka, akik a sebesülteket ápolták. Roza édesapját a nácik ölték meg 1943-ban, így amikor kitört a felkelés, a kislányban buzgott a tettvágy, hogy ő is kivehesse a részét a feladatokból, és segíthessen. Így lett ápolónő a Moniuszki utca 11. szám alatt lévő kórházban, még a vörös keresztet is viselte a karján. A korának megfelelő feladatokat látott el: vizet vitt a betegnek, elhessegette a legyeket, és mosolyt csalt az ápoltak arcára. Talán ez volt a legtöbb, amit tehetett azokért, akik bármit megtettek volna, hogy megdöntsék a nácik borzalmas uralmát.
Rengeteg gyerek és civil halt meg
A varsói felkelést a németek keményen visszaverték, és a lengyelek drágán megfizettek: hozzávetőleg 170 ezer ember vesztette életét, és a németek ekkor már nem ejtettek foglyokat. Mindenkit lelőttek, még azt a közel 3000 beteget is, akiket kórházakban ápoltak. Roza és a testvére megmenekültek,: a lány Lengyelországban szerzett diplomát, de Franciaországba emigrált és ott is alapított családot, két gyermeke született, ám korán, 53 éves korában meghalt.
A felkelés idején róla készült fotó az ellenállás szimbólumává vált, azoknak a gyerekeknek állít emléket, akik hősiesen harcoltak, a maguk módján, a rájuk kényszerített háborúban. Sokan közülük később poszttraumás stressz szindrómában szenvedtek, nem tudtak teljes életet élni. Ezt az árat fizették a hősiességükért.
A Józsefvárosban kirobbant, „Kis Varsó" névre keresztelt, tragikus kimenetelű zsidó felkelésről itt olvashatsz.
