Magyarnak vallja magát ez az afrikai törzs: több mint 50 ezren vannak

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A magyarábok nem a magyar és az arab szó keresztezéséből kapták a nevüket, jóllehet a magyarok Afrikában, ma már Szudán és Egyiptom határán generációk óta keverednek az arabokkal. A név magyar törzset jelent, hiszen sivatagi „honfitársaink” több mint fél évezred elteltével is magyarnak vallják magukat.

1516-ban egy Pécsváradi Gábor nevű ferences szerzetes levelet írt Bánffy János királyi főpohárnok-mesternek. A szerzetes Jeruzsálemből tudósított a török hadseregben szolgáló magyar katonákról, akik később Núbiában tűntek fel.

Ez az afrikai magyar „törzs” története

I. Szelim szultán seregével 1517-ben egy sor magyar katona ment az afrikai sivatagba. Egy katonai összetűzés folytán közülük kivált egy maroknyi katona és Vádi Halfában keresett magának menedéket. A vezetőjükként fogadott katonát a magyar csapat élén Ábrahámnak hívták. Ez az oka annak, hogy bár azóta jó pár nemzedék nőtt ott fel a magyar katonák és a núbiai nők keveredéséből, Ábrahám, a magyar és a leszármazottjaik is a mai napig az El Magyari nevet viselik.

A magukat magyarnak valló magyarábok önmagukról szóló eredettörténetüket alátámasztják még többek között gróf Almásy László felfedező, pilóta, autóversenyző, üzletember és Afrika-kutató feljegyzései is. Az 1895 és 1951 között élt utazó gróf arról számolt be, hogy a magyarábok külső jegyeikben is jelentős eltéréseket mutatnak a körülöttük élő törzsek tagjaitól: bőrük színe szomszédaikénál világosabb, hajuk csak mély barna, és nem fekete, szemük pedig jóval kisebb, mint az arrafelé egyébként szokványos.

Ha vonz Afrika világa, érdemes lenne tudnod néhány különlegességet a Dél-Afrikai Köztársaságról is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.