Bár a megvalósulásra még várni kell, a jövőben egyszerűbb lesz Zágráb elkerülése autóval, ami a horvát tengerpartra igyekvő magyar nyaralók utazását is megkönnyíti.
Új, 95 kilométeres déli elkerülő út építését készíti elő Zágráb térségében a horvát autópálya-kezelő (HAC), mert a meglévő, a magyar autósok által is sűrűn használt elkerülő teljes bővítése túl drága lenne – írja az MTI a Jutarnji List című horvát napilap nyomán.
Nem lesz teljes bővítés Zágrábnál
Eredetileg az volt a terv, hogy a meglévő elkerülő mintegy 20 kilométeres, Lucko és Ivanja Reka közötti szakaszát bővítik harmadik sávval.

A szakasz átépítése azonban rendkívül költséges és műszakilag bonyolult lenne. Több felüljárót, aluljárót, viaduktot, valamint a Száva feletti 1100 méteres hidat és az Ivanja Reka-i 850 méteres hidat is át kellene építeni. A beruházás becsült költsége 340 millió euró, ami kilométerenként 13,5 millió euró lenne.
A magas költségek miatt a teljes bővítés helyett csak a legforgalmasabb, Zagreb zapad és Lucko közötti 4,5 kilométeres részen építenek harmadik sávot, ahol naponta mintegy 100 ezer jármű halad át.
A szerződést a múlt héten írták alá, a munkálatok a nyári turisztikai idény után kezdődnek, és jövő őszre fejeződhetnek be. Ezen a szakaszon Horvátországban elsőként vezetnek be mesterséges intelligenciát használó forgalomirányítási rendszert is.
Egymilliárd eurós elkerülő út épül
A horvát autópálya-kezelő ugyanakkor a teljes zágrábi térség hosszabb távú tehermentesítésére is készül. A 95 kilométeres déli elkerülő Luka közelében Zágráb-Macelj, Szlovénia felé csatlakozna az A2-es autópályához, majd Sveta Helenánál érné el az A4-es autópályát Zágráb-Gorican, Magyarország felé.
A mintegy egymilliárd euróra becsült beruházás részeként körülbelül 14 csomópont épülne, és az elkerülő kapcsolódna a Lipovac, Sisak, Gorican, Split és Macelj felé vezető autópályákhoz is. A tervek szerint a tranzit teherforgalom így elkerülhetné Zágrábot.
Az engedélyezés két-három évet vehet igénybe, az építkezés több ütemben, négy-öt év alatt valósulhat meg.
A Zágrábot elkerülő autópálya a Magyarország felől az Adria felé tartó forgalom egyik legfontosabb útvonala: sokan ezen keresztül haladnak tovább a tengerpart, így Rijeka, Zadar, Split vagy Dalmácia délebbi részei felé. A szakasz évek óta túlterhelt, különösen a nyári főszezonban és az ünnepi időszakokban.
Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, 2026-ban pedig már az első négy hónap számai alapján rekordév várható. Ezekre a helyekre utaznak tömegével a magyarok.
























