Mintegy 200 tonnányi értékes rakománnyal süllyedt el 1708-ban a San José spanyol galleon nem messze Kolumbia partjaitól. Miután a hajóroncsok Szent Grálját egy véletlennek köszönhetően megtalálták, az értékes lelet nemzetközi jogi csatározások középpontjába került.
Több mint 300 éven keresztült pihent az óceán fenekén a valaha volt legértékesebb hajóroncs. A San Josét 1708-ban süllyesztették el a kolumbiai Cartagenától nem messze, az első leletet 2025-ben hozták felszínre. Megtalálása több szempontból is különös történet, amiben a szerencsének is fontos szerep jutott.
Felfoghatatlan vagyon a tenger fenekén
A 18. század elején a Spanyol Birodalom hatalma már túl volt tetőpontján, ám még mindig hatalmas gazdagsággal és katonai erővel rendelkezett. A II. Károly halála után zajló spanyol örökösödési háború végeztével a Bourbon-házból való V. Fülöp lett az uralkodó. A Habsburgok és a Bourbonok versengésének idején építették meg a San Josét: a hatalmas galleon feladata eleinte Cádiz spanyol városának védelme volt, majd 1706 márciusában az amerikai kontinens felé vette az irányt, hogy Panamát érintve Cartagenába jusson, majd onnan haza, Spanyolországba.
Hatalmas hajó volt: több mint 1000 tonnát nyomott, és 64 ágyúval szerelték föl.
A San José a híres spanyol kincses flotta élén kelt át az óceánon, mesés vagyont szállítva – nem csoda, hogy az angolok is szemet vetettek a rakományára. Charles Wager angol kapitány hajóival 1708. június 8-án csapott le a spanyol flottára: a tengeri ütközet során a San José lőporraktára találatot kapott és felrobbant, a hajó pedig elsüllyedt. Hatszáz utasa mellett a mélybe veszett mindaz az arany, ezüst és drágakő is, amit a galleon a spanyol gyarmatokon gyűjtött be – mai értéken számolva legalább 17 milliárd dollárnyi vagyon.
Kincsestérképen lelt rá a San Joséra
Hogy pontosan hol pihen az óceán fenekén a hadihajó, az idők során lassan feledésbe merült. Egészen addig, amíg Roger Dooley kubai-amerikai régész 2015-ben, több mint 30 évnyi kutatás után rá nem bukkant a pontos helyére. Pedig a régész az 1980-as években nem is a San Josét kereste: Fidel Castro megbízásából Kuba környékén kutatott a spanyol kincses flotta hajóroncsai után. A kubai elnök ugyanis az értékes leletek eladásából befolyt összeget országa finanszírozására akarta fordítani.
Dooley épp egy másik hadihajó nyomait kutatta, amely 1698-ban süllyedt el Havanna partjainál. Egy régi, vaskos feljegyzésköteg tanulmányozása közben egy csomag levélre bukkant, amely azonnal felkeltette az érdeklődését. Az első, felületes átolvasás során ugyanis olyan kifejezéseket talált, mint „galleon”, „tengeri ütközet”, „angol hadihajó”, „arany”, „ezüst”, „Őfelsége kincsei”, „mindenki odaveszett”. Rövidesen kiderült, hogy a leveleket Cartagena angol blokádja alatt csempészték ki a városból egy egyárbócos vitorláson; az írások a többi között arra utasították Havanna kormányzóját, hogy haladéktalanul tájékoztassa V. Fülöpöt a kinccsel megrakott zászlóshajó pusztulásáról. Egyértelmű volt, hogy ez csakis a San José lehet.
A levelek arról azonban nem szóltak, hogy pontosan hol feküdhet az óceán mélyén a roncs. Ám Dooley nem adta föl: folytatta a kutatást, mígnem 2000-ben a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban újabb értékes nyomra bukkant: egy 1729-ben készült térképre Kolumbia, azon belül is Cartagena partvonaláról. A közel 300 éves iraton három apró ikszet fedezett föl, nem messze a várostól, mellette felirat:
„Bajo del Almirante”, vagyis „az admirális zátonyai”.
Dooley feltételezése szerint az admirális csakis Charles Wagerre utalhatott, akinek hajói elsüllyesztették a San Josét. A régész meg volt győződve arról, hogy igazi kincsestérképre lelt, amely pontosan megmutatja a spanyol gálya helyét.
Nemzetközi vitát váltott ki a hatalmas vagyon
Dooley-nek ezután már támogatókat is sikerült szereznie: 2013-ban egy gazdag befektetőt, Anthony Clake-t győzött meg, majd egy évvel később maga mellé állította Kolumbia akkori elnökét, Juan Manuel Santost is. Mivel a roncs mintegy 600 méter mélyen feküdt, tengeralattjáró robotokkal derítették föl, melyek víz alatti felvételeket is készítettek. Az egyiken ágyúk látszottak, végükön különös, hurokban görbülő, delfint formázó dísszel. „Abban a pillanatban, amikor megláttam, mintha megszűnt volna számomra a külvilág” – mondta később a régész.
Dooley ugyanis tudta, hogy a San José ágyúit Enrique Habet készítette, aki az öntvényeket delfint mintázó motívumokkal díszítette…
A robot-tengeralattjáró kék-fehér porcelánokat is lefényképezett: bizonyára csempészárú lehetett Kínából, valamint ónfecskendőket – a spanyol arisztokrácia akkoriban azt gondolta, hogy a beöntés fiatalít. És persze elképesztő mennyiségű spanyol arany-, ezüstérmét és aranyrudakat.
Noha Dooley ekkor már biztos volt benne, hogy a San Josét találták meg, megkérdőjelezhetetlenül csak az első leletek – kínai porcelánok és pénzérmék – megvizsgálása után, 2025 júniusában bizonyosodott be, hogy valóban ez a helyzet. Ekkorra azonban a történet újabb fordulatot vett: komoly nemzetközi vita alakult ki a körül, hogy kit is illet a hajóroncs. Spanyolország arra hivatkozott, hogy a Spanyol Birodalom volt a galleon eredeti tulajdonosa; bolíviai bennszülött-közösségek arra, hogy az őseik bányászták ki a nemesfémet, amiből az érméket verték; egy Egyesült Államok-beli kutatócsoport állította: már 1980-ban ráleltek a roncsra; Kolumbia pedig az ország kiemelt kulturális értékének nevezte a San José maradványait.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a dél-amerikai ország lesz a győztes: Kolumbia átvette a kutatások irányítását, és tavaly három érmét, egy ágyút és egy porceláncsészét hoztak felszínre. Hogy a hajóroncs további sorsa pontosan hogyan alakul, egyelőre még kérdéses.
Izrael mellett is véletlenül találtak meg egy 3300 éves hajóroncsot, szinte teljesen ép rakományával együtt.
