Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Jemen szívében, egy elszigetelt és sokáig nehezen megközelíthető térségben áll Shibam, a fallal körülvett város. Az arab városépítészet egyik legkülönösebb alkotásaként emlegetett települést a földrajzi helyzete és az ország politikai instabilitása miatt a mai napig nem tárták fel teljesen, felszínen látható valósága azonban káprázatos. Nem véletlenül ragadt rá a „sivatag Manhattanje” elnevezés.
A vályogból emelt, akár 40 méteres, hétemeletes tornyairól elhíresült, úgy 7 ezer lelket számláló város különlegessége nemcsak az épületek magasságában rejlik, hanem abban is, ahogyan a környezetéhez alkalmazkodik. Noha a Rub’al-Khali-sivatag közelében elhelyezkedő Shibam öntözött mezőgazdasági területen fekszik, egy szilárd sziklaalapra épült. Éppen ez a természetes alapzat játszott kulcsszerepet abban, hogy a település ellenálljon a gyakori áradásoknak.
Támadások célpontja volt Shibam
A jelenlegi városszerkezet nagy része a 16. századból származik: egy 1532-33-as, a korábbi települést teljesen elpusztító árvíz után építették újjá. Ma is látható egyik mecsete azonban a 9-10. századból, a vár pedig a 13. századból származik.
Shibam a gazdagságát elsősorban a mezőgazdaságnak, valamint a fűszerek és a tömjén kereskedelmének köszönhette – fontos állomásként szolgált a dél-arábiai kereskedelmi útvonalakon. Ez a jólét azonban egyben veszélyt is jelentett, hiszen a várost gyakran szállták meg és megannyi támadás is érte. Ez a válasz arra, hogy miért is védelmi jellegű az építészete.
Mindent a saját védelmükre építettek
A szabályos, 330x240 méteres, téglalap alapú települést egy igen masszív fal öleli körbe, amely elsősorban a beduin támadások ellen óvta azt. Az épületeket sűrűn egymás mellé húzták fel – ezzel, no és azok magasságával ugyancsak a védekezést szolgálják.
Több torony között híd húzódik, amelyen át a lakók gyorsan átjuthattak az egyik épületből a másikba veszély esetén.
Mérnöki bravúr az építészetük
Egy házban általában egyetlen család élt, az épületek funkciói pedig szintenként elkülönültek. Az alsó két, jobbára ablaktalan szintet gabonatárolásra és istállóként használták – hiszen különösen fontos volt, hogy esetleges támadás idején az állatokat is biztonságba helyezzék –, a lakótér pedig a harmadik emeleten kapott helyet.
És ami az évszázadok óta változatlannak mondható shibami építési technikát illeti – nem véletlenül emlegetik a világ legrégebbi „függőleges metropoliszaként”.
A házak földből, vízből és szalmából álló vályogtéglából készülnek, amelyek falai, trapéz alakú keresztmetszetet formálva, felfelé keskenyednek azért, hogy csökkentsék a felsőbb szintek terhelését.
A fából megmunkált födémeket a külső falak tartják, a gerendák teherelosztását pedig faoszlopok segítik belül. A homlokzatok időtállóságára nagy figyelmet fordítanak, az időjárás hatásai miatt rendszeresen új, sárréteggel vonják be azokat.
Környezetbarát megoldás
És még egy érdekesség: napon szárított vályogtégláik hőtechnikai szempontból gyakran kedvezőbbek a betonnál, miután nagy a hőtároló tömegük és alacsony a hővezető képességük. Ennek köszönhető, hogy
napközben lassan melegszenek fel, majd az összegyűjtött hőt éjszaka fokozatosan adják le, így segítve a belső terek megfelelő hőmérsékletét még a legforróbb időszakokban is.
Hasznos adalék ehhez az is, hogy e vályogtéglák előállítása is alig terheli a környezetet, hiszen kiszáradásukhoz – a hagyományos, jelentős energiafelhasználással gyártott, égetett téglákkal szemben – csupán a nap energiájára van szükség. Arról már nem is beszélve, hogy ha esetleg egy épület „lepusztul”, az anyag egyszerűen csak visszakerül a talajba.
Shibam sosincs biztonságban
Noha Shibam látszólag egy háborítatlan kis birodalomnak tűnik, az elmúlt évtizedekben megannyi nehézséggel nézett szembe. A természeti katasztrófák mellett a jemeni háború és a terrorizmus is veszélyezteti fennmaradását. Ráadásul egy másfél évtizeddel ezelőtti, 2008-as árvíz is komoly károkat okozott az épületekben, amely után nagy helyreállítási munkálatok kezdődtek. E konfliktusok miatt az UNESCO a veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé sorolta a várost.
Kapcsolódó: Egy észak-iráni faluban több százan élnek a háztetőn
