Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az anyakirályné mindent elkövetett, hogy félreállítsa XIV. Lajos közeléből Louise de la Vallière-t, de a királyi szerető helyét végül bizalmasa és régi barátnője foglalta el.
1674. április 18-án egy harmincéves francia nemesasszony magához vette ékszeres ládikóját, és még egyszer, utoljára meglátogatta barátait. Miután a láda tartalmát gondosan szétosztotta közöttük, gyermekeihez indult, akiknek egy festményt ajándékozott emlékül. Utolsó útja Versailles-ba vezetett: amikor elbúcsúzott gyermekei apjától, XIV. Lajostól, a király sírva fakadt. A legnehezebb találkozásokat a legvégére hagyta: úgy döntött, bocsánatot kér a királynétól, Ausztriai Mária Teréziától, amiért oly sok éven át szeretői kapcsolatot folytatott a férjével.
A bocsánatkérésről bizalmasai igyekeztek lebeszélni, de Louise de la Vallière hajthatatlan volt.
„Bűneim nyilvánosak voltak, tehát a bűnbánatomnak is nyilvánosnak kell lennie”
– felelte gyermekei nevelőnőjének, majd letérdelt a feleség, Ausztriai Mária Terézia elé. (Ő természetesen nem azonos a fél évszázaddal későbbi magyar uralkodónővel.) A királyné elfogadta a bocsánatkérést, Louise útja pedig hajdani bizalmasához, Montespan márkinéhoz vezetett, aki a király szeretőjeként néhány évvel ezelőtt lépett Louise helyébe. Louise de la Vallière másnap még részt vett az udvari misén, majd elindult a párizsi karmelita apácák kolostorába. Még aznap este magára öltötte az apácák sötét ruháját, a haját pedig tövig nyíratta.
Út a királyi udvarba
Louise de la Vallière gyermekkorától kezdve az előkelő környezethez szokott hozzá: apja az amboise-i vár kormányzója volt, nagybátyja Nantes püspöke. Apja halála után anyja újra férjhez ment a száműzött orléans-i herceg udvartartásának egyik prominens tagjához. Louise és mostohatestvére csakhamar a száműzött herceg, Gaston d ´Orléans lányainak udvarhölgyei lettek – s amikor a trónörökös, a 21 éves XIV. Lajos 1659-ben összebékült Gastonnal, és meglátogatta őt és udvartartását Blois-ban, találkozott a 15 éves Louise-sszal is.
A király szeretője
A magas, karcsú, szőke, kék szemű lány társnői között kifejezetten okosnak számított.
Kiválóan táncolt és lovagolt, szerény volt, engedelmes, és feltétlen hűséggel viseltetett a királyi ház iránt.
Rövidesen a király öccse, Fülöp herceg udvarában találta magát, s XIV. Lajossal egyre közelebb kerültek egymáshoz: egymásba szerettek, majd szeretők lettek. Lajos igen fiatalon, 22 évesen nősült; igyekezett titokban tartani szeretői kapcsolatát Louise-szal, a pletykás és besúgókkal teli francia királyi udvarban azonban ez szinte lehetetlennek bizonyult. Leginkább az anyja véleményétől tartott, akinek legelőször az tűnt fel, hogy Lajos elhanyagolja vallásgyakorlási kötelezettségeit Louise miatt.
Eltitkolt terhesség
XIV. Lajos megígérte anyjának, hogy véget vet a kapcsolatnak, de amikor 1662 húsvétján nem áldozott, mindenki tudni vélte, hogy azért nem, mert „bűnben él”, szeretőt tart. Az udvarhölgyek aggódtak Louise befolyása miatt, s azt sem akarták, hogy megkérdőjeleződjön lojalitásuk a királyné iránt, ezért kiközösítették a nőt.
Az elszigeteltség csak fokozódott, amikor 1663 nyarán kiderült, hogy Louise teherbe esett.
A Napkirály egy kisebb kastélyt vásárolt számára, a nő pedig nem mutatkozott a nyilvánosság előtt állapotosan. Amikor a csecsemő világra jött, egy kitalált férfi gyermekeként anyakönyvezték, az orvos (aki Lajos házasságon belül született gyermekeit is világra segítette) viszont elpletykálta, hogy egy álarcot viselő nő szülésénél segédkezett, és a maszk mögött felismerte de la Vallière-t.
Szenvedélyek viharában
A szülés után XIV. Lajos próbálta maga mellett tartani Louise-t. Lakomát rendezett, amire elhívta feleségét, édesanyját és szeretőjét is. Az anyakirályné továbbra is rossz szemmel nézte a viszonyt, s amikor számonkérte fiát, és a bűnös viszonytól féltette Lajos lelki üdvét, a Napkirály sírva fakadt, és bevallotta: bár néha szégyelli magát, nem tud megálljt parancsolni szenvedélyének. Feleségének viszont megígérte, hogy négy év múlva, amikor harmincéves lesz, megváltozik.
Erre végül nem került sor. Az anyakirályné, Ausztriai Anna 1666-ban elhunyt, így Lajos nem érezte szükségét, hogy hű maradjon feleségéhez.
Vadászatokra, kocsikázni, sétálni vitte magával szeretőjét, aki összesen négy gyermeket szült neki.
A csecsemőhalandóság azonban a királyi udvart sem kímélte: de la Vallière első két gyermeke néhány hónaposan elhunyt, csak az 1666-ban született Marie-Anne és az egy évvel fiatalabb Louis élték túl a gyermekkort – utóbbi 16 évesen, a flandriai csata során megbetegedett és meghalt.
A márkiné mesterkedései
1667-től kezdve az uralkodó egyre gyakrabban mutatkozott egy másik nő, Montespan márkiné társaságában. A márkiné Louise közeli bizalmasaként és barátnőjeként került a Napkirály közelébe:
XIV. Lajos fokozatosan elfordult hajdani szerelmétől, és bár arra hajlandó volt, hogy törvényesítse gyermekeit, végül a márkiné foglalta el Louise helyét a szívében.
Különös szerelmi sokszög vette kezdetét: a nős uralkodó „hivatalos” szeretője továbbra is Louise maradt, s afféle gardedámként folyamatosan jelen kellett lennie a király és Montespan márkiné találkáin. Montespan márki ugyanis közismerten erőszakos fráter volt, a látszatra ellenben sokat adott: felesége csak Louise társaságában mehetett kocsikázni a királlyal, s a légyottokra is Louise lakásában került sor.
Szeretőből irgalmas nővér
Louise de la Vallière élete végén a vallás felé fordult: vezeklésként fogta fel, hogy asszisztálnia kellett a király újabb szeretői kapcsolatához. Ruhája alatt szögekkel kivert övet, ciliciumot hordott, 1674-ben pedig úgy határozott, kolostorba vonul. Választása a sarutlan karmeliták párizsi rendházára esett, ahol Sœur Louise de la Miséricordie (Irgalmas Lujza nővér) néven élt további 36 évig, csendes magányban.
Teljességgel és megszállottan a bűnbánatra koncentrált, gyakran böjtölt, évekig kenyéren és vízen élt.
Gyermekeivel nem tartotta a kapcsolatot – fia halálhírének hallatán állítólag csak annyit mondott: „Sokkal jobban kelle tt volna siratnom a születését, mint most a halálát”. Louise de la Vallière, a Napkirály szeretője, Irgalmas Lujza 1710-ben, 66 évesen hunyt el.
Ha szívesen olvasnál részletesebben arról, mi miatt döntöttek úgy régen egyes nők, hogy kolostorba vonulnak, ezt a cikket ajánljuk.
