Daniel Defoe 1719-ben írta mindmáig legismertebb és a kiskamaszok által ma is szívesen olvasott regényét, a Robinson Crusoe-t. Robinson alakja az írói fantázia műve, de mintájául egy 18. századi skót matróz, Alexander Selkirk igaz története szolgált, aki négy évig teljes magányban élt egy csendes-óceáni lakatlan szigeten.
Defoe valószínűleg ismerte Selkirk történetét, mint ahogy a középkori arab orvos-csillagász Ibn Tufajl egy munkáját is, amely egy lakatlan szigeten felnövő kisfiúról szól. Robinson története azonban inkább Selkirk történetével mutat rokonságot, aki négy évet töltött a Csendes-óceánban található Más a Tierra-szigeten.
A sziget a Juan Fernández-szigetcsoporthoz tartozik, Chile nyugati partjainál található, és 1966 óta Robinson Crusoe-szigetnek hívják. Tévednénk azonban, ha az egzotikus elhelyezkedés alapján egy trópusi paradicsomot képzelnénk magunk elé: a sziget drámai sziklái gyakran ködbe burkolóznak, meredek hegyoldalainak jó része kopár, és a klímaváltozás is erősen hatással van rá: az előrejelzések szerint 2090-re teljesen ki fog száradni. A lakatlan szigetcsoportot 1574-ben fedezte fel Juan Fernández hajóskapitány. Több mint egy évszázad telt el, amíg ismét európai ember vetődött a partjaihoz: 1704-ben, egy brit kalózhajó fedélzetén érkezett a helyszínre a skót matróz, Alexander Selkirk.
Egy balhés matróz
Selkirk feltehetően 1676-ban, Selcraig néven született, egy skót halászfaluban, egy cipész mesterember hetedik fiaként. Heves, konfliktuskereső természete miatt sokszor keveredett összetűzésekbe már gyerekként is a környékbeliekkel, később pedig saját családjával, apjával és fivéreivel is. Egy ilyen vita után kénytelen volt távozni otthonról, ekkor kalóznak szegődött: egy, a gyarmatokról visszatérő spanyol hajókat fosztogató kalózhajón vállalt munkát. William Dampier kapitány szerződtette, Selkirk azonban nem mellé, hanem egy fiatal kapitány mellé került, a Cinque Ports nevű hajóra.
Egy puska, egy kés és egy Biblia volt nála
A Cinque Ports elszakadt a vezérhajótól, és saját zsákmány után kutatott a tengeren, de a csatározások során erősen megrongálódott. A legénység néhány tagja, a rebellis természetű Selkirkkel az élen, megpróbálta meggyőzni a kapitányt arról, hogy legalább addig tartsanak pihenőt, amíg a legsúlyosabb hibákat ki nem javítják.
Az elégedetlenkedő matrózt azonban a kapitány egy muskéta, egy kés, egy Biblia és némi élelem társaságában partra tette a Más a Tierra-szigeten, 700 km-re a legközelebbi szárazföldtől.
(Más források szerint Selkirk a tengeribetegség és a klausztrofóbia miatt maga kérte a kapitányt, hogy tegye ki.)
Teknősbékaleves és kecskebőr ruházat
A Cinque Ports továbbhaladt észak felé, de azok sem jártak jobban, akik a fedélzeten maradtak: a hajó Kolumbia partjainál elsüllyedt, a kapitányt pedig foglyul ejtették a spanyolok. Selkirk, miután úrrá lett a kezdeti pánikon, tulajdonképpen egész jól berendezkedett a Más A Tierra-szigeten: kezdetben teknősbékákat fogdosott össze, majd miután megundorodott a húsuktól, kecskékre vadászott. Lőszere idővel elfogyott, ekkor puszta kézzel próbálta meg elejteni őket, de mivel ez fáradságos munkának bizonyult, inkább tenyésztésbe fogott. A kecskék húsát megszárította és megfüstölte, a tejből sajtot állított elő; étrendjét halakkal és bogyókkal egészítette ki.
Amikor elkoptak a ruhái, kecskebőrből varrt magának új gúnyát. Cipőre nem volt szüksége, hiszen folyamatosan mezítláb járt, így talpán a bőr teljesen megkérgesedett.
Társaságát mindössze állatai jelentették: a kecskék és egy háziasított macska. Több kunyhót is épített magának, és lassacskán megszokta a remeteéletet is – bár, hogy ne felejtsen el beszélni, mindennap hangosan felolvasott magának a Bibliából.
Selkirk története több ponton rokonságot mutat Robinson Crusoe Defoe által megörökített történetével – Selkirk azonban nem bennszülöttekkel találkozott a szigeten, hanem arra járó spanyol tengerészekkel. Mivel a gyarmatosítás korában a két ország tengerészei finoman szólva nem szívelték egymást, inkább elbújt előlük – kunyhóját a spanyolok így is lerombolták.
Az igazi Robinson megmenekülése
Megpróbáltatásainak 1709. február 2-án szakadt vége, amikor egy brit hajót látott közeledni.
A legénység vizet akart vételezni a szigeten, és igencsak meglepődtek a kecskebőrbe öltözött, vadul kiáltozó torzonborz férfi láttán, aki a kapitány szerint „vadabbnak tűnt, mint a kecskebőrök első tulajdonosai”.
Selkirk a Duke legénysége előtt bemutatta vadásztudományát: három kecskét levágott, majd lakomát készített a tengerészeknek, akik aztán visszaszállították Londonba. Két év múlva, 1711-ben érkezett meg a brit fővárosba, története pedig szinte azonnal szenzációként terjedt el. Boldog és nyugost életet is élhetett volna ezek után, de nyughatatlan természete ismét tengerre szólította: 1717-ben hajóra szállt, és négy év múlva, 1721-ben a Weymouth hadnagyaként Nyugat-Afrika partjainál elhunyt, a hajónapló szerint sárgalázban.
Robinson szigete napjainkban
Defoe azt állította, ő maga soha nem találkozott a férfival, de kétségtelen, hogy Selkirk története sok mindenben inspirálta az írót. Defoe azonban a Karibi-szigetvilágba helyezte a cselekményt, és jóval hosszabb magánnyal sújtotta főhősét: míg Selkirk négy évet töltött remeteségben, Robinson csak 28 év múlva térhetett vissza a civilizációba.
A Robinson Crusoe-sziget ma már nem lakatlan:
nyolcszáz ember él ott, akik homárhalászatból és turizmusból tartják fenn magukat.
Egyetlen települése San Juan Bautista, amely felett egy ösvény kanyarog a meredek kilátóponthoz, ahol Selkirk órákon át kémlelte a nyílt tengert, egy angol hajót keresve. 2005-ben a szigeten végzett ásatások eredményeképpen számos, Selkirk korából származó tárgyat, például szögeket és egy navigációs eszközt találtak.
Ha érdekel, hogyan próbálták túlélni megpróbáltatásaikat a gályarabok, ezt a cikket ajánljuk.
