A csendes gyilkos miatt minden percben meghal egy ember a világon egy tanulmány szerint

Olvasási idő kb. 2 perc

A témában eddig készült legátfogóbb tanulmány szerint a világon minden percben meghal egy ember a globális felmelegedés miatt.

A világ fosszilis energiahordozóktól való függése növeli a légszennyezettség mértékét, a tűzvészek számát és olyan betegségek terjedését is elősegíti, mint a dengue-láz – áll a The Guardian cikkében

A globális felmelegedés senkit nem kímél

A jelentés szerint. az csak ront az amúgy is rettenetes helyzeten, hogy a világ vezetői nem tartják be a környezetvédelmi egyezményeket, és hogy az olajtársaságok újabb és újabb lelőhelyek után kutatnak. Míg világszerte a kormányok 2023-ban naponta 2,5 milliárd dollárral támogatták a fosszilis energiahordozókkal foglalkozó vállalatokat, addig az emberek hozzávetőleg ugyanekkora összeget veszítettek amiatt, hogy az elviselhetetlen hőségben nem tudtak mezőgazdasági munkát végezni vagy építkezéseken dolgozni.

A fosszilis energiahordozók használatának csökkentése lenne az egyik megoldás a globális felmelegedésre
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A tanulmány szerint a szén mint energiahordozó használatának csökkentése az elmúlt évtizedben naponta 400 ember életét mentette meg, és a megújuló energia termelése egyre nagyobb teret nyer, ám egy egészségesebb jövő csak akkor elképzelhető, ha a fosszilis energiahordozók felhasználása, és a hozzá köthető ipar támogatása világszerte csökken. 

A jelentést készítő kutatócsoport vezetője, Dr Marina Romanello szerint a jelentés

Idézőjel ikon

"megcáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy a (klímaváltozás okozta) egészségkárosodás már a világ minden szegletében megjelent".

A jelentés azt is kiemeli, hogy 23%-kal nőtt a hőség okozta halálozások száma az  1990-es évek óta, figyelembe véve a világ népességének növekedését. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a világon minden percben meghal egy embera globális felmelegedés miatt. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.