8 centis szöget operáltak ki a 7 éves lány fejéből egy játszótéri baleset után: teljesen felépülhet

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy indiai kislánynak életmentő műtéten kellett átesnie, amelynek során az orvosok egy 8 centiméteres szöget távolítottak el az agyából.

A baleset 2025 májusában történt az észak-indiai Uttar Pradesh államban, Nawajpur faluban. A hétéves kislány játék közben esett el, így szúrta át a nyakát és állkapcsát, majd fúródott az agyába a 8 centis szög.

A szülők azonnal kórházba vitték a gyermeket, ahol a CT-vizsgálat sokkoló képet mutatott: a szög elérte a koponyaüreget és veszélyesen közel került a fő artériákhoz.

A szörnyű játszótéri baleset után megtörtént a csoda

Az orvosok szerint a legkisebb késlekedés is végzetes lehetett volna. A műtétet így amilyen hamar csak lehetett, másnap elvégezték a King George Orvosi Egyetem (KGMU) baleseti sebészeti központjában. A vezető szakorvosok mindent megtettek, hogy a maradandó károkat elkerülve távolítsák el a szöget.

A műtét sikeres volt, úgy néz ki, teljes lesz a felépülés.
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A műtét sikeres volt, komplikációk nélkül el tudták távolítani a szöget. A beavatkozás után a kislányt mesterséges lélegeztetésre kapcsolták, hogy elkerüljék az agyi duzzanat, fertőzés vagy neurológiai károsodás kockázatát.

Igazi kis túlélő

Tíznapos folyamatos megfigyelés után a lányt áthelyezték az általános kórterembe, azóta teljesen eszméleténél van, és jól reagál a külvilágra.

A kislány valóságos kis túlélő, az idegrendszeri károsodásnak semmi jelét nem mutatja. Az  orvosok szerint minden esélye megvan arra, hogy hosszú, teljes életet éljen.

Ha nem múlik a derékfájásod, fontos, hogy időben felismerd az intő jeleket – ez a cikk segít eldönteni, szükséges-e orvoshoz fordulni.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Baráth Lilla
Baráth Lilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.