Hamarosan medvehúst is választhatsz egyik szomszédunk éttermeiben

Olvasási idő kb. 2 perc

Most már nemcsak Japánban, hanem Szlovákiában is hozzá lehet majd jutni a medvehúshoz. A szomszédos országban ugyanis engedélyezték a ragadozó fogyasztását.

Filip Kuffa, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára a közösségi médiában arról számolt be, hogy elsőként a szaktárca alá tartozó szervezetek lesznek jogosultak a problémás állatok kilövésére, és azok húsának értékesítésére, ha az ehhez szükséges feltételek teljesülnek. 

Nemcsak Szlovákiában számít ínyencségnek a medvehús

Tavaly még felháborodás keltett a természetvédők körében, amikor egy tátrai vendéglőben medvehúsból készült ételeket, egyebek között gulyást és medvetepertőkrémet kínáltak a vendégeknek. A szlovák környezetvédelmi minisztérium tavaly október óta 103 barnamedve kilövését engedélyezte, melyek közül a nyilvántartás szerint eddig 23 példányt öltek le, a tárca azonban összesen 350 állatot akar kilövetni.

A medvehús ehető, és már a szlovák éttermekben is rendelhető lesz
Fotó: Burcu Atalay Tankut / Getty Images Hungary

A szlovák államtitkár hangsúlyozta: a medvehús ehető, és megfelelő jogi keretek között el is adható. Japánban már évek óta lehet medvehúst vásárolni, sőt már automatából is hozzá lehet jutni. A különlegességet 250 grammos kiszerelésben kínálják, melynek ára csaknem 6000 forintba kerül

A medvehús konzervekben is megtalálható, illetve instant curryként is árusítják Japánban.

Szlovákiában azok, akik tovább szeretnék értékesíteni például vendéglátóegységben a medvehúst, kötelesek hatósági tanúsítvánnyal igazolni, hogy az adott egyedet legálisan lőtték ki. Az államtitkár kiemelte: a folyamat teljesen törvényes, és minden érintett, kezdve a medvék elejtését végző szervezetektől egészen a medvehúst kínáló éttermekig, a megfelelő és szükséges engedélyek birtokában lesznek.

Arról azonban egyelőre még nincs információ, hogy a medvehúsnak mennyi lesz az ára a szomszédos országban.

A statisztikai adatok szerint Új-Zélandon évtizedek óta több a juh, mint ember. Az alábbi cikkünkből megtudhatod, mi ennek az oka, és miért aggasztóak a tendenciák?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.