Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A salto del pastor, azaz a pásztorugrás, csak egyike azoknak a helyváltoztatást megkönnyítő, ám cseppet sem veszélytelen kanári-szigeteki sportnak, amelyet még a helyiek fejlesztettek ki közlekedésük meggyorsítására. De kitalálták a félhold alakú ugrást is, és még a szerelmeseknek is külön mozdulatuk van.
A Kanári-szigetek összesen 7 nagyobb és több kisebb, vulkáni eredetű szigetből áll az Atlanti-óceánon, Marokkó partjaitól 1-200 kilométerre, de Spanyolország autonóm közösségét alkotva.
Az ugrást praktikus okokból fejlesztették ki a helyiek
Az afrikai Szahara relatív közelsége és a vulkanikus eredet nemcsak csodálatosan eltérő jellegű és kivételesen szép tájakkal ajándékozta meg a szigeteket, de igen változatos domborzattal is. Ez a helyenként sziklás, vad kiemelkedéssel és letörésekkel, árkokkal, szakadékokkal, emelkedőkkel tagolt felszín kényszerítette arra az őslakókat, hogy különböző praktikákat fejlesszenek ki a nehéz terepen való gyors és viszonylag biztonságos mozgásra.
A pásztorugrás is ennek az egyik és talán legismertebb verziója. Csak egy hosszú farúdra (garrote) van hozzá szükség, melynek egyik végét fémcsúcs (regatón) erősíti meg. A rúd fém végét stabilan az árok vagy szakadék talajára helyezve úgy lehet a földre ugrani, hogy
a „pásztor” közben a kezével lazán kapaszkodik is a botba, miközben a testével lecsúszik rajta.
A pásztorugrást hagyományosan alkalmazó helyiek magas szintre fejlesztették az efféle közlekedést. Olyannyira, hogy a rúd nemcsak a lefelé ugrásaikat, de az emelkedőkre felkapaszkodásukat is könnyebbé tudta tenni.
Ha kíváncsi vagy arra, hogy mely tengerpartok kerültek a világ 10 legszebbje közé, olvasd el ezt a korábbi cikkünket is.
