A salto del pastor, azaz a pásztorugrás, csak egyike azoknak a helyváltoztatást megkönnyítő, ám cseppet sem veszélytelen kanári-szigeteki sportnak, amelyet még a helyiek fejlesztettek ki közlekedésük meggyorsítására. De kitalálták a félhold alakú ugrást is, és még a szerelmeseknek is külön mozdulatuk van.
A legtöbb budapesti lakos számára ismerős látvány lehet, főként ha valamely villamos belvárosi szakaszán él, az úgynevezett „sárga szöcske”-jelenség. A műszaki egyetem gólyái minden évben megkísérlik a lehetetlennek tűnő vállalkozást, ugrálva kizökkenteni egy villamost. Mi most arra voltunk kíváncsiak, hasonló történne-e a bolygónkkal, ha nemcsak pár százan, hanem minden ember egyszerre ugrálna.
A Szabadság híd tetején található turulszoborról sajnos ma is gyakran próbálják a Dunába vetni magukat az öngyilkosjelöltek – a hídon történt első tragikus haláleset azonban nem öngyilkosság, hanem egy őrült mutatvány miatt következett be 1912-ben, amikor egy kamasz fiú abban a reményben ugrott le a turulról, hogy a produkciónak hála felfigyel rá a világ, és filmsztár válik belőle.
Ezek a gyakorlatok nemcsak az általános erőnlét javításához járulnak hozzá, de a futást is remekül kiegészítik, ugyanis egyaránt fejlesztik a gyorsítóképességet, valamint a lábszár azon képességét, hogy elnyelje a futóciklus terhelési szakasza során ráható talajreakció-erőt.
Ezek az ugró állatok vajon miért pattannak akkorát? Nem lett volna egyszerűbb szárnyakat kapniuk a természettől, ha már ekkora távolságokat kell megtenniük függőlegesen? Egyáltalán: mit tudnak a lábaik, amiket a mi izmaink nem? Már soroljuk is.
