Börtönbüntetés járhat érte, ha ezt a szobrot megmászod

Olvasási idő kb. 2 perc

Nincs több vicces turistafotó vagy épp demonstráció, legalábbis, ami a szoborra való felmászást vagy annak lefestését illeti.

Innentől bűncselekménynek fog számítani, ha valaki felmászik a londoni Parlament téren álló Churchill-szoborra. Akár három hónap börtönbüntetést és 1000 font pénzbírságot kaphatnak az elkövetők.

Ez a büntetés talán túlzónak tűnhet, ugyanakkor Winston Churchill mint háborús vezető a legmeghatározóbb Nagy Britannia 20. századi történelmében. Állítólag a szobor helyét maga Churchill jelölte ki a Parlament téren, ami épp felújítás alatt állt az ’50-es években. Majd 1973-ban az egykori miniszterelnök özvegye leplezte le a hozzávetőleg 4 méteres bronzszobrot.

Rendszeresen vandalizmus áldozata a szobor

Az utóbbi években egyébként számos atrocitásnak volt kitéve a Churchill-szobor: többször is legraffitizték tüntetések alatt, vagy épp a szoborra való felmászással demonstráltak. A leghíresebb szoborral kapcsolatos botrány a 2000-es ún. „Turf War” („gyepháború”) volt, mely magától Banksytől indult.

Épp egy demonstráció után takarítják a graffitiket a Churchill-szoborról
Fotó: Dan Kitwood / Getty Images Hungary

A brit graffitiművész és politikai aktivista festette meg Churchill portréját, ahol egy gyepcsíkot tett Churchill fejére hajként, így mohikánként ábrázolva a volt miniszterelnököt. Egy antikapitalista demonstráció alatt az egyik tüntető Banksy képe alapján maga is gyepcsíkot helyezett el a Churchill-szobor fejére, majd piros graffitivel le is fújta az arcot.

A vandalizmusért 30 nap börtönbüntetésre ítélték.

A szobor még nincs a brit háborús emlékművek között, de Yvette Cooper belügyminiszter szerint hamarosan felveszik azon emlékművek listájára, melyekre nemsokára bűncselekmény lesz felmászni. A belügyminiszter szerint:

Idézőjel ikon

„Úgy helyes, ha biztosítjuk, hogy Winston Churchill szobrát a megérdemelt tisztelettel kezeljük, az ország többi szent háborús emlékművével együtt.”

Az alábbi cikkünkből megtudhatod, milyen személyiség lehetett az a nő, akit Churchill kedvenc kémjeként emlegetett.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.