Új segélyhívó indult Magyarországon – jól jegyezd meg ezt a telefonszámot
Új telefonszámon kérhet segítséget az, aki bűncselekmény áldozatává válik.
Új telefonszámon kérhet segítséget az, aki bűncselekmény áldozatává válik.
A rendőrségi statisztikák szerint Heves vármegyében történt lakosságarányosan a legtöbb bűncselekmény 2025-ben, és járások szintjén is meglepő eredmények születtek.
2021 óta bűncselekménynek számít, ha valaki eltiltás alatt vezet. Ennek ellenére idén közel kétezer ember ellen indult az év első felében emiatt eljárás.
Az időnként Kígyónak, máskor bikinis gyilkosnak nevezett Charles Sobhraj az 1970-es években legalább húsz európai turistával végzett Délkelet-Ázsiában – és ma is szabadlábon van.
Súlyosan beteg juhok és kecskék húsát szállította a vágóhídról éttermekbe egy bűnszervezet Spanyolországban.
A rendőri vezetők szerint erős kapcsolat van a közösségi média és az erőszakos bűncselekmények között, ezért azt sürgetik, hogy a 16 éven aluliakat tiltsák ki a platformokról.
Nincs több vicces turistafotó vagy épp demonstráció, legalábbis, ami a szoborra való felmászást vagy annak lefestését illeti.
A magyar települések csaknem 6 százalékában nem regisztráltak bűncselekményt 2024-ben, de a teljes országot nézve hét éve nem voltak ilyen rosszak a bűnözési mutatók.
Egész Magyarországot megrázta Till Tamás, a tizenegy évesen eltűnt kisfiú ügye, akárcsak az a rövid ideig tényként kezelt állítás is, hogy az ügy elévült. Úgy hittük, hiába vallotta be egy ma negyvenéves férfi azt, hogy annak idején megölte őt, már nem büntethető érte, mivel túl sok idő telt el. Mi hozott fordulatot az ügyben, és mitől függ, hogy elévül-e egy bűn? Fenti videónkban szakértővel jártuk körbe a nehéz témát.
A B6-vitamin és a folsav közismert előnye, hogy a terhesség alatt hozzájárulnak a baba egészséges fejlődéséhez. Egy új kutatás szerint azonban, ha felnőttkorban is ügyelünk arra, hogy ezek a vitaminok elegendő mennyiségben legyenek jelen a szervezetünkben, akkor vélhetően segíthetnek abban is, hogy kevesebb legyen a bűncselekmény. A szakemberek ezt annak tulajdonítják, hogy a B-vitaminok jótékony hatással vannak az agyunk és a központi idegrendszer működésére.
Még az önmagát kifejezetten jogkövetőknek tartók is jócskán követnek el mindennapi életük során olyan aprónak tűnő "bakikat", amelyek fölött a Büntető törvénykönyv márpedig egyáltalán nem huny szemet. Nagyon jól jöhet tehát tisztázni, mikor követünk el valami törvénybe ütköző tettet, úgy, hogy még csak nem is tudunk róla, ezért jogászhoz fordultunk, hogy felnyissa szemünket.
Megjelent Magyarország friss bűntérképe. Mint kiderült, az elmúlt öt év egyike során sem regisztráltak annyi bűncselekményt, mint 2023-ban.