Teljes körűen letiltanák a közösségi médiáról a 16 éven aluliakat Nagy-Britanniában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A rendőri vezetők szerint erős kapcsolat van a közösségi média és az erőszakos bűncselekmények között, ezért azt sürgetik, hogy a 16 éven aluliakat tiltsák ki a platformokról.

Brit rendőri vezetők arra kérték a kormányt, hogy teljes körűen tiltsa meg a 16 év alatti gyerekeknek a közösségi média használatát, mert állításuk szerint a platformok elősegítik a bűnözést – írja a The Guardian.

„Le kell tiltani a gyerekeket a közösségi médiáról”

„Olyan ez, mint az amerikai vadnyugat az 1850-es években – sok minden történt, és gyorsan terjedt, de kevés volt a szabályozás, a bűnüldözés és a jogalkotás. Az emberek fejében normákat állít fel arról, hogy mi az elfogadható és mi nem” – mondta Sarah Crew, az Avon és Somerset megyei rendőrség vezetője.

A bűncselekmények terjedése miatt letiltanák a közösségi médiáról a 16 éven aluliakat
Fotó: Thomas Trutschel / Getty Images Hungary

Maggie Blyth, Gloucestershire megbízott rendőrfőnöke, akinek a nők elleni erőszak a szakterülete, azt állította, hogy a közösségi média jelentős fenyegetést jelent a gyerekek és a fiatalok, valamint az egész társadalom számára.

Idézőjel ikon

„Azt látjuk, hogy a fiatalok azért követnek el erőszakot, mert ezt látják az interneten. Szörnyű dolgok kezdenek normálissá válni”

 – fogalmazott.

Tim De Meyer, a surrey-i rendőrség vezetője szerint létfontosságú a 16 éven aluliakra vonatkozó közösségimédia-tilalom bevezetése, számára „abszolút egyértelmű”, hogy szükség van a komolyabb korlátozásokra. 

Matt Jukes, a rendőrség terrorizmus elleni küzdelemért felelős vezetője kiemelte, hogy tavaly a terrorista bűncselekmények miatt letartóztatottak 20 százaléka gyerek volt. Hangsúlyozta, hogy az online radikalizálódás leginkább a fiatalokat érinti, és úgy véli, hogy a közösségi oldalakat érintő eddig szigorítások nem elegendőek. 

Nei Basu, a londoni Metropolitan Police korábbi helyettes vezetője azzal érvelt a tilalom mellett, hogy 30 évnyi rendőri munka után nem hiszi el azokat az állításokat, amelyek szerint nincs kapcsolat az erőszakos tartalmak és az erőszakos cselekmények között. 

Eközben az ENSZ egyik tanulmánya szerint nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a közösségi média erőszakosabb viselkedéshez vezetne, más tényezők is szerepet játszanak, azokat is vizsgálni kell. Hogy lesz-e valami a rendőri vezetők javaslatából, az egyelőre kérdéses, de az év elején Yvette Cooper belügyminiszter azt mondta, semmilyen elképzelést nem söpörnek le az asztalról.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Vezető szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.