Bűncselekményt követsz el, ha így vezetsz: már börtön jár érte

Olvasási idő kb. 2 perc

2021 óta bűncselekménynek számít, ha valaki eltiltás alatt vezet. Ennek ellenére idén közel kétezer ember ellen indult az év első felében emiatt eljárás.

2021-ben módosult a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) 239./B paragrafusa, szigorodott az eltiltás hatálya alatti járművezetés szankciója, emlékeztet a Pénzcentrum. A lap a rendőségi statisztikai adatok alapján járt utána, mire számíthat az, aki annak ellenére ül a volán mögé, hogy a vezetéstől eltiltották. 

Amint azt az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a lappal közölte, 2024-ben összesen 10 372, idén január és június között pedig újabb 5 450 ember jogosítványát vették el a rendőrök különböző szabályszegések miatt. 

A szigorítás óta pedig 13 ezer ember döntött úgy, hogy eltiltása ellenére vezet. 

Évek óta szigorúbbak a következmények, ha valaki eltiltás alatt vezet
Fotó: Tövissi Bence / Index

Börtön is járhat érte, ha eltiltás alatt vezetsz

A Btk. vonatkozó passzusa értelmében akár 3 év szabadságvesztéssel is sújtható az, aki a tiltás ellenére volán mögé ül. 

"A Btk. rendelkezései szerint aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Aki a bűncselekményt büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követi el,

Idézőjel ikon

bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

A rendőrség statisztikai adatbázisa, az Egységes Nyomozó Hatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika adatai szerint a tavalyi és az idei évben, országos viszonylatban összesen mintegy 5 ezren nem törődtek azzal, hogy eltiltották a vezetésről őket. Ellenük 

Idézőjel ikon

eljárás indult a szóban forgó bűncselekmény miatt.

A helyszínen is elveheti a rendőr a jogsit

A statisztikákból az is kiderült, hogy rengeteg magyar sofőrnek vették el a jogosítványát. A vezetői engedély bevonásáról a közlekedési hatóság dönt, ha a szabálysértésekért járó büntetőpontok alapján ez szükséges.

Idézőjel ikon

Ilyenkor a hatóság határozatban rendeli el a jogosítvány bevonását, és kötelezi az érintettet annak leadására.

Van, amikor a helyszínen is elveheti azt az intézkedő rendőr. A szabálysértési hatóság pedig külön intézkedésként el is tilthatja az érintettet a járművezetéstől. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.