Till Tamás esete ezért nem évülhetett el: félreértésből fakadt a hír
Dr. Gera Andrea ügyvéd a Díványnak nyilatkozva kiemelte: a bűncselekmények elévülése jogrendszerünk egyik legmegosztóbb területe. Videónkban erről általánosságban beszél, ám Till Tamás ügye aktuálisan is rávilágított arra, mennyire visszás helyzeteket is teremthet az elévülés: az ügyvédnő kérdéseinkre a konkrét esetet is kommentálta.
Till Tamás 2000 májusában, gyereknapon indult el otthonról biciklivel, majd sosem tért haza. Idén augusztus 1-jén jelentette be a rendőrség, hogy megtalálták földi maradványait, az ügyben pedig nyomozás indult emberölés miatt. A gyanú először arra az azóta elhunyt férfira terelődött, akinek tanyáján rábukkantak a gyermek maradványaira, ám azóta kiderült, hogy az akkor 16 éves F. János ölte meg a kisfiút. Nemcsak végzett az áldozattal, hanem
másra próbálta terelni a gyanút, többször hamisan tanúzott, majd végül november 28-án kihallgatáson bevallotta tettét.

A közvéleményt az háborította fel igazán, hogy az első hírek arról szóltak: a férfit legfeljebb hamis tanúzásért vonhatják felelősségre, az emberölés miatt már nem, mivel ez a bűncselekmény elévült.
Dr. Gera Andrea magyarázata szerint az elkövetéskor fiatalkorú volt a tettes, rájuk pedig más szabályok vonatkoznak: esetükben elévülhet egy emberölési ügy is. A jogszabály szerint a büntetési tétel maximális mértékével egyezik meg az elévülési idő. Fiatalkorú esetében a Büntető törvénykönyv úgy rendelkezik: emberölésért maximum 15 évnyi börtönbüntetés szabható ki, azaz mivel a gyilkosság 2000-ben történt, az 2015-ben évült el.
A nyomozók ugyanakkor tévesen kezelték emberölésként az esetet: minősített emberölésként kellett volna, ezért alakult ki a félreértés. Az ügyészség álláspontja szerint is minősített emberölés forog fenn, melyben elévülésről nem beszélhetünk.
![]()
Ha valaki fiatalkorúként követ el minősített emberölést, az ugyanúgy nem évülhet el, mintha azt felnőttként valósította volna meg
fogalmaztak közleményükben.
F. János ellen azóta körözést adtak ki, majd rövid időn belül el is fogták.
A megújult Büntető törvénykönyv szerint egyébként már nem évülhet el az a bűncselekmény, amit élethosszig tartó szabadságvesztéssel büntethetnének, ahogyan azok az ötévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő tettek sem, melyeket a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs ellen követnek el tizennyolc év alatti személy sérelmére – tette hozzá dr. Gera Andrea. Ugyanígy nem évülnek el a háborús, az emberiesség elleni és a kommunista bűncselekmények sem.
A rendőrség korábban közölte, hogy Till Tamás gyilkosa tanúként zajlott kihallgatásai során többször hazudott vallomásában, sőt, másokat is manipulált és befolyásolt, hogy hamisan tanúskodjanak – ismerteti az ügyvédnő.
![]()
Márpedig az a tanú, aki a hatóságnál az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, bűncselekményt követ el. Ezt nevezi a Büntető törvénykönyv hamis tanúzásnak. F. János a hamis tanúzásnak is minősített esetét követte el.
Aki ugyanis a hamis tanúzást büntetőügyben követi el, az egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Amennyiben viszont olyan bűncselekmény kapcsán történik ez, melyre életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, a büntetési tétel már kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.Mivel ezeket a tanúvallomások a közelmúltban vették fel, ezért itt nem merül fel az elévülés ideje.
A Till Tamás-ügy miatt a parlament máris lépni akar. Az illetékes bizottság elé került már a mai napon egy törvényjavaslat, amely szerint a kormánypártok törvénymódosítással akadályoznák meg, hogy a gyilkosságok elévüljenek, függetlenül az elkövető életkorától. A javaslatot a jövő héten szavazhatja meg az Országgyűlés.
Egy év alatt csaknem harmadával drágultak a panellakások Nyugat-Magyarországon, az átlagos négyzetméterár 814 ezer forintra nőtt.
Ausztriában egyre több autós fut bele váratlan büntetésekbe: egy ártatlannak tűnő megfordulást vagy egy rövid megállást követően érkezik a csekk. A probléma oka, hogy sok, közterületnek látszó parkoló vagy beálló valójában magánterület.
A szárazság és a magas hőmérséklet elérte azt a szintet, amelyet a lucfenyő már nem tud elviselni, teljesen eltűnhet Magyarországról.
Megérkezett végső kikötőjébe az óceánjáró hajó, amelyen hantavírus-járvány tört ki, és három utas meghalt.
Egy év alatt 73 százalékkal nőtt az elektromos rollerek miatt bekövetkezett balesetek száma, ma már minden huszadik balesetet rolleres okoz.
Miután megszűntek az államilag támogatott napközis táborok, rengeteg család nehéz helyzetbe kerülhet idén nyáron.
Az adóhivatal hosszabb személyes és telefonos nyitvatartással készül az szja-bevallás határideje előtti utolsó napokra.
A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?
A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület szerint a környezetbarát technológiába fektető autósokat büntetik a dupla parkolási díjjal.
Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.
A belső levegőkeringetés gombja hasznos lehet dugóban vagy nagy melegben, de ha túl sokáig bekapcsolva marad, romolhat az utastér levegője.
Sokan úgy próbálnak időt spórolni a konyhában, hogy forró csapvizet használnak a főzéshez, hiszen így rövidebb idő alatt elkészülhet az étel. Ez azonban megnöveli annak esélyét, hogy ólom oldódjon ki a csapvízbe.
Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.
Vihar csaphat le ma az ország több pontján is: miközben a Dunántúl és a délnyugati országrész egy részén még hosszabb napos időszakokra is számítani lehet, addig keleten és északkeleten záporokkal, zivatarokkal, felhőszakadással és erős széllökésekkel lephet meg a változékony időjárás.
A reformkor nagy alakjaira hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint megkérdőjelezhetetlen tekintélyekre. Pedig a magyar irodalom története korántsem mentes a személyes konfliktusoktól és az egók összecsapásától. Hozzájuk kapcsolódik például a magyar irodalom történetének egyik első plágiumügye.
Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.
Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.
Több mint tízmillió diák írja meg a Gaokaot, Kína sorsdöntő egyetemi felvételijét. A június eleji vizsga idején a tesztközpontok környékén elterelik a forgalmat, korlátozzák a dudálást, és a zajos építkezéseket is felfüggeszthetik, hogy semmi ne zavarja a vizsgázókat.
A hűtlenséget követően sokféle döntés születhet egy kapcsolatban: a megcsalás utáni időszakot modellezi Szabó Borbála Házasságlabirintus című könyve az olvasó döntéseire építve.
A hatalmas lószúnyog első ránézésre ijesztőnek tűnhet, pedig semmilyen veszélyt nem jelent az emberre.
Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.
A biztonsági gyufától a holográfián át egészen a helikopterig számos találmányt köszönhetünk magyar feltalálóknak. De vajon felismered a neveket a világhírű találmányok mögött?
A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.
Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, 2026-ban pedig már az első négy hónap számai alapján rekordév várható: nézzük, hova utaznak tömegével a magyarok!