Kaszkadőrmutatvánnyal mentette életét a lángok közül egy kamionos: videó

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lángoló kamion sofőrje az életéért küzdött, mintha egy hollywoodi akciófilm főszereplője lenne, ám ez nem díszlet volt, nem próbafelvétel, hanem a véres valóság. A brazil gyorsforgalmi úton történt horrorbalesetet a csodával határos módon mindenki túlélte.

A két, gyúlékony anyagot szállító kamion éppen az elkeskenyedő viadukton találkozott, és nem is fértek el egymás mellett. A katasztrófa elkerülhetetlen volt. Az ütközés következtében azonnal lángok csaptak fel, a sofőr bőre alá kúszott a forróság, a fülében már ott dübörgött a közelgő robbanás hangja. Tudta, hogy nincs visszaút, de ő nem adta fel. Nem volt idő mérlegelni, nem volt helye a félelemnek. Egyetlen másodperce maradt dönteni. A viadukt tetejéről a mélybe vetette magát, miközben mögötte a detonációtól levegőbe repülő jármű darabjai tűzijátékként szóródtak szét. A zuhanás csak pillanatokig tartott, a teste ösztönösen próbált védekezni. Amikor földet ért, csontig hatoló fájdalom járta át minden porcikáját. De életben volt.

A lángoló kamion helyett a tátongó mélységet választotta

A szerdai balesetben a benzinszállító tartálykocsi egy aszfaltot vivő kamionnal karambolozott a brazíliai Paraná államban. Az ütközés miatt kitört tűzben a lángok gyorsan terjedtek, és a helyzet életveszélyessé vált. Az egyik sofőr az utolsó pillanatban hozta meg a sorsdöntő lépést: a vezetőfülkéből kiugorva próbálta menteni az életét, de a viadukt magassága miatt nagyjából 10 métert zuhant. 

A mentőcsapatok perceken belül a helyszínre értek, a kamionos csodával határos módon túlélte nemcsak a robbanást, de az esést is. Több helyen megsérült, de a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően a kórházban már stabil állapotban vanadta hírül a Cruzeiro do Vale. A helyi hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit, de az már most biztos, hogy a sofőr lélekjelenléte életmentő volt. 

A drámai jelenetről készült felvétel villámgyorsan bejárta a világot. A közösségi oldalakon hősként ünneplik a férfit, aki hihetetlen kaszkadőrmutatványával a halál torkából menekült meg.

A szakemberek szerint a fedélzeti kamerák felvételei balesetek esetén is jól jöhetnek. Ebben a cikkünkben írtunk erről részletesebben.

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.