Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Kétségtelen, hogy a világ egyik legtitokzatosabb útját – amelyen nem mellesleg autók is közlekedhetnek – Franciaországban kell keresnünk. No nem azért, mert a kövei fölött szellemek suhannak át éjszakánként, hanem azért, mert bizonyos időközönként köddé válik, majd újra előbukkan. Hogy mi is ennek a különleges jelenségnek az oka, azt máris elmagyarázzuk.
Ez a furcsa, 4,2 kilométer hosszú út, a Passage du Gois Franciaország nyugati részén, Vendée megyében található, amely a Noirmoutier sziget oldalán Barbâtre települést köti össze a szárazfölddel, egészen pontosan a Beauvoir-sur-Mer nevű községgel. E szakaszt találóan merülőútnak is nevezik, hiszen a sorsát nem más, mint az árapályjelenség irányítja.
Éppen ezért korántsem biztos, hogy az, aki átment rajta, vissza is tud menni, amikor épp csak kedve tartja, a víz ugyanis hihetetlen gyorsasággal, szinte tényleg egyik pillanatról a másik pillanatra nyeli el az utat, majd ugyanilyen sebesen adja is vissza a száraz lábbal rajta közlekedőknek.
Ekkor biztonságos átkelni az úton
Az árapályjelenség naponta kétszer vicceli meg az arra közlekedőket, ám teljesen kiszámítható módon, a környéken táblák jelzik a biztonságos átkelés időpontjait. Ezt könnyen ki is lehet számolni, hiszen közepes árapálymutató – 70-es szint fölött – esetén az apály idejéhez képest másfél órával előtte és utána is át lehet haladni rajta.
Fontos tudni, hogy minél kisebbek – 50-nél alacsonyabbak – az együtthatók, annál kevesebb idő van a Passage du Gois-n való közlekedéshez,
50 és 70 közötti együttható esetén 30 perc és 1 óra közötti átkelést javasolnak apály előtt és után.
Egy kis történelem
A mindig más arcát mutató átkelő nem mindig létezett: két áramlat találkozása és a tenger állásakor jelentős mennyiségben felhalmozódó homok és iszap hatására alakult ki. Térképen először 1701-ben jelölték, de az első átkelésre csak 65 évvel később, 1766-ban került sor. 1780-ban az útvonal mentén felállították az első jelzőoszlopokat is, amelyek akkor még csupán egyszerű, az időjárásnak és tengeri áramlatoknak ellenállni nem képes cölöpök voltak.
Megbízhatatlanságukat jól mutatja, hogy nyolc évvel később, az 1788-89-es tél során a jég el is pusztítja mind.
Újabb bő fél évtizednek kellett ahhoz eltelnie, hogy elinduljon a rendszeres közlekedés a „vonalon”. 1840-ben azonban lovas kocsival megindult a forgalom a szakaszon, 32 évvel később pedig az úttest első köveit is lefektették. A különleges átkelő 1898-ban aztán valamelyest jelentőségét veszítette, amelynek egyetlen oka volt:
a Fromentine-be érkező vasútvonal és a Challansszal való kapcsolatnak köszönhetően a tengeri kompjárat egyre népszerűbbé vált.
Innentől kezdve majdnem negyven évig tulajdonképpen semmi sem történt az átkelővel, majd 1935-ben gőzerővel belevágtak a szigetet a szárazfölddel összekötő merőlőút burkolatának építésébe. A négy éven át tartó kemény munka meghozta gyümölcsét: 1942-ben a Gois bekerült a megyei jelentőségű helyszínek nyilvántartásába.
Kétségtelen, hogy ma még nagyobb népszerűségnek örvend a különleges helyszín, mi több, 2017-ben felkerült a francia nemzeti és kulturális szempontból kiemelt érdekeltségű helyei közé. Nem véletlenül halad át a Gois-n 1993 óta a Tour de France kerékpárverseny sem.
Autóval és gyalog sem árt az óvatosság
A Gois-t apály idején négy órán át lehet felfedezni, a tavaszi apadásokkor pedig egy órával tovább is lehet vele kacérkodni. Hasznos azonban tudni, hogy dagály idején nem csekély mértékben emelkedik meg a vízszint:
az árapály-együtthatótól függően a nyílt tenger hullámainak magassága 1,3, de akár 4 méter is lehet.
Megijedniük azonban azoknak sem kell, akik nem épp a megfelelő ritmusban próbálnak végigmenni az úton: számukra az út mentén kirakott kilenc magas oszlop még a legmagasabb vízszintnél is menedéket nyújthat.
Ha szívesen kalandoznál el a világvégére, megmutatjuk, hol találod.
