Így fejezték ki tiltott érzelmeiket régen a nők

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Leginkább leveleikben és hímzéseikben fejezhették ki érzelmeiket a nők a középkorban és a kora újkorban. Ebben a férfiközpontú világban nem volt könnyű dolguk, ám olykor megtalálták a módját, hogy keresztülvigyék akaratukat.

A középkor alapvetően a férfiak világa volt, a nők elől a legtöbb szakma el volt zárva. Míg a nemesi származásúak leginkább mint feleség juthattak bizonyos szerephez a háztartás irányításában, a jobbágyfeleségek nagyobb nemi egyenlőségnek örvendhettek – persze ez csak annyit jelentett, hogy ugyanolyan rengeteget kellett dolgozniuk, mint a férjüknek. Ennek ellenére azért tudunk olyan nőkről a középkorban, illetve a kora újkorban, akik megtalálták a módját az érvényesülésnek. Ehhez azonban különleges módszerekhez kellett folyamodniuk, ahogy erről leveleik és hímzéseik is tanúskodnak.

A vallás lehetőséget adott az érzelmek kifejezésére

A középkorban és a kora újkorban élő nőknek sem volt sekélyesebb az érzelmi világa, mint a ma élőknek. Ám ők az érzelmeik nagy részét nem fejezhették ki szabadon a mindennapokban. A vallás lehetőséget adott erre, hiszen az extrém érzelmek megmutatása ebben az esetben az Isten iránti elkötelezettséget tükrözte. A mindennapokban azonban más volt a helyzet. A düh kimutatásától például kifejezetten óvták az asszonyokat, hiszen az akkori felfogás szerint ez a nők velük született gyengeségét mutatta, illetve azt, hogy képtelenek uralkodni érzelmeiken.

A levélírás mellett a hímzés is lehetőséget adott a középkorban az érzelmek, gondolatok kifejezésére
Fotó: Florilegius / Getty Images Hungary

A levelekben szabadabban fogalmazhattak a nők

A nemesi származású nők ugyanakkor leveleikben – bizonyos határok között – szabadabban kifejezhették érzelmeiket és gondolataikat. Lucrezia de’ Medici levelei például arról tanúskodnak, hogy úgy érezte, bezárult előtte az élet annak ellenére, hogy testvére Olaszország egyik legnagyobb hatalmú embere volt. Lorenzo de’ Medici nővére, akit 13 éves korában adtak férjhez, egyik levelében így fogalmaz:

Idézőjel ikon

„Ne szüless nőnek, ha azt akarod, hogy teljesüljön az akaratod!”

Egy másik fennmaradt levél a középkor végéről egy firenzei nőtől, Alessandra Strozzitól származik. Férje halála után Strozzi nem házasodott újra, hanem inkább arra koncentrált, hogy gyermekei útját egyengesse, és számukra kedvező pénzügyi és házassági megállapodásokat kössön. Leveleiből az is kiderül, hogy fiait, Filippót és Lorenzót sokszor akár érzelmi zsarolással vette rá fontos döntésekre. Egy alkalommal ezt írta: „Ha így folytatják, megkeményedik a szívük, és olyan sokáig kell még folytatnom ezeket a tárgyalásokat, hogy belehalok.”

Stuart Mária hímzései gazdagok voltak rejtett üzenetekben
Fotó: Royal Collection Trust / © His Majesty King Charles III 2023

Hímzés: szimbolikus üzenetek gazdag tárháza

Egy másik remek lehetőség a titkos üzenetek és érzelmek kifejezésére a hímzés volt – legalábbis a nemesi származásúak számára. Noha a mintákat tartalmazó könyveket alapvetően férfiak írták, számtalan példát találni arra, hogy nők saját tervezésű hímzéseket alkottak. Stuart Mária skót királynő például fogva tartásának évei alatt több saját tervezésű hímzést is készített. Ezek remekül mutatják gondolatait és érzelmeit – erre annál is inkább szükség volt, mert leveleit elolvasták, így azokban csak kódolva írhatott. (Stuart Mária 1568 és 1585 között I. Erzsébet parancsára Shrewsbury grófjának fogja volt.)

Egyik hímzése, amely egy szürke egeret és egy koronás vörös macskát ábrázol, arról tanúskodik, milyen törékeny volt a kapcsolata I. Erzsébettel, akihez rokoni szálak fűzték.

A hímzések azért is adtak ilyen remek lehetőséget üzenetek, gondolatok és érzelmek kifejezésére, mert minden apró motívumnak volt jelentése. Ezek között találni egyértelmű szimbólumokat: a kereszt például mindig Krisztust, a háromszög a szentháromságot, a kör a végtelent jelentette. Ám ennél sokkal izgalmasabb motívumoknak is van jelentése az Old English Embroidery: Its Technique and Symbolism című könyv (Régi angol hímzések: technikák és szimbólumok) szerint.

Idézőjel ikon

A disznók például általában a világ bűnösségét jelenítették meg, ám hasonló értelemmel bírtak a majmok is: ők olykor a bűn és a kéjvágy, olykor magának a Sátánnak a szimbólumai voltak.

Az alma az eredendő bűnt és általánosabb értelemben az ember esendőségét mutatta, a pelikán pedig Krisztus szenvedését a keresztfán.

A rózsa általában a vallási eksztázist szimbolizálta
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Olykor sikerült érvényesülni a középkorban

Noha a nők helyzete egyértelműen nem volt könnyű a patriarchális középkori társadalomban, bizonyos esetekben sikerült fontosabb szerephez jutniuk. Erről tanúskodik például az a levél, amely 1273-ból maradt fenn. Aline le Despenser norfolki grófnő írta Anglia kancellárjának. A grófnő valamilyen hivatali ügyben fordult a kancellárhoz, és roppant ügyesen lavíroz az elvárt nemi szerep (engedelmes feleség) adta keretek között, miközben minden ügyességét latba veti, hogy rávegye a férfit arra, amit szeretne. Például „drága barátságukra” hivatkozik, ami igen szokatlan volt akkoriban férfi és nő közötti levelezésben.

Doña Mencía de Lara spanyol grófnő, miután elvesztette férjét, megalapította a San Andrés de Arroyo kolostort, amelynek apátja is lett 1180 körül. Ám nemcsak a kolostort vezette, hanem ő döntött a környéken található 11 falu jogi és civil ügyeiben is.

Aquitániai Eleonóra, aki angol, illetve francia királyné is volt, elmúlt már 80 éves, amikor átkelt a Pireneusokon azért, hogy kiválassza, melyik unokájából legyen francia királyné,

Velasquita Giráldez pedig arról vált nevezetessé, hogy ő alapította meg 1232-ben Oviedóban a szabók céhét.

Az érvényesülésre, illetve a gondolatok, üzenetek és érzelmek speciális módon történő kifejezésére ugyanakkor inkább a nemesi származású nőknek volt olykor lehetőségük. Paraszti származású társaik nem voltak ilyen szerencsések. Az ő lehetőségeik megmaradtak a háztartás körül, a nemi egyenlőség pedig csak annyiban jelent meg számukra, hogy ugyanolyan rengeteget dolgozhattak, mint férjeik.

Olvasd el, milyen volt egy középkori egyetemista élete, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.