Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Létezik egy furcsa betegség, amely épp annyira valóságos, mint amennyire képtelennek tűnik: az ebben érintettek képtelenek leállni az utazással, szenvedélyük pedig egészen extrém helyzetekhez is vezethet.
Utazási betegség, kényszeres utazási késztetés valóban létezik: a dromománia néven is ismert állapot ráadásul nem olyan újdonság, amelyet az Interrail-jegyek vagy a fapados repülőgépek hoztak be a köztudatba és a benne szenvedők életébe. Közel 150 éve is rögzítettek egy egészen furcsa esetet – egészen kivételes fizikai teljesítményre volt képes a férfi, akit az állapot ekkor sújtott.
A rejtélyes utazási betegség amnéziával is társul
Jean-Albert Dadas bordeaux-i gázszerelő 1886 nyarán egy szülővárosában található kórházban tért magához: végtelenül kimerült volt, és semmilyen emléket nem őrzött arról, mivel töltötte a kórházba kerülése előtti időszakot. Nem is rövid periódusról volt pedig szó: összesen 4 éven át járta a világot, veszélyes kalandokba keveredve és emberfeletti teljesítményről tanúbizonyságot téve.
A teljesség igénye nélkül a következők történtek meg Dadas-val ez idő alatt:
- a francia hadseregből megszökött;
- eljutott Prágába;
- Berlinben megtámadta egy kutya, de túlélte az esetet;
- egész Moszkváig jutott, ahol letartóztatták azzal a váddal, hogy egy anarchista csoport tagja, aki a cár ellen tervez merényletet (itt az volt a pechje, hogy meglehetősen hasonlított a valódi gyanúsítottra);
- majd Konstantinápolyba küldték, ahol börtönbe zárták, mígnem a francia hatóságok közbenjártak érte, és megmentették.
Ráadásul nem is először indult neki így a világnak: a vágy, hogy útra keljen, őt kissé erőteljesebben gyötörte, mint társait a tizenkilencedik században. A végeredmény az volt, hogy naponta közel 65 kilométert(!) gyalogolt, azért, mert egyszerűen nem tudott nem utazni.
Gépként gyalogoltak a betegek
A 19. század óta ismert állapottal élők leküzdhetetlen vágyat éreznek arra, hogy utazzanak, gyalogoljanak, barangoljanak. Ahogyan az francia gázszerelőnkkel is történt, részleges amnézia is társulhat ehhez az állapothoz, de akár teljes egészében elfelejthetik kalandjaikat, melyeket vándorlásaik során átéltek. A korai huszadik századi leírások említik azt is, hogy a betegek szinte gépként viselkedve teljesítik a távot, melyet maguk elé kitűztek.
A kleptomániához vagy piromániához hasonló pszichés állapotokkal rokon kórként tartották számon, főként francia szakemberek foglalkoztak a területtel.
Később Amerikában is megjelent a betegség leírása, itt azonban drapetomániaként emlegették azt, fő tüneteként pedig a szökési kísérleteket említették. Ezt a „betegséget” kizárólag rabszolgasorban tartott embereknél írták le.
A modern időkben sem szűnt meg ugyanakkor teljes egészében a dromománia betegségként történő nyilvántartása: dr. Henk A. M. J. ten Have disszociatív viselkedészavarként határozta meg, egész pontosan disszociatív fugának nevezve azt. Az ebben érintetteket kényszeres utazáshoz kapcsolódó amnézia sújtja.
A modern korban már más ez a kór
Ami Dadas esetében meglehetősen furcsa dolog volt a 19. században, arra manapság már egészen másként tekintünk. A teljesítménytúrák világában naponta több tucat kilométert legyalogolni nem biztos, hogy betegségnek tűnik, hanem inkább sportteljesítménynek. Az extrém hosszútávfutás, nagy távok gyalogos megtétele ugyanúgy elismerést ébreszt sokakban, mint ahogyan az is, ha valaki az utazásnak szenteli az életét, hátizsákos turista lesz, látni akar a világból lehetőleg minél többet.
Amnéziáról ritkán esik szó, amikor a legtöbb országot meglátogató rekorderek történetei kerülnek rivaldafénybe, de nem véletlen az sem, hogy a Guinness Rekordok Könyvében nem szerepel már legtöbbet utazó kategória.
Volt idő, amikor ez még létezett: John Clouse, egy amerikai ügyvéd el is nyerte a címet, igaz, később arról is beszámolt, hogy hat házasságát tette tönkre az, míg célját elérte.
A szenvedélyes utazásban ma nem az jelenti a veszélyt, hogy milyen kalandokba keveredhetünk – habár vannak a világnak olyan tájai is, amelyeket meglátogatni nem kifejezetten életbiztosítás –, hanem az, ha valaki kipipálandó listát lát a világutazásban, nem pedig annak valódi lényegéért indul útnak. Akadnak olyanok, akik családjukkal élik a vagabundok életét, minél több élményt begyűjtve, mások mindennapjaikból szabadulnak így, valódi szenvedélyként gyakorolva az utazást. Vannak olyanok is, akik életüket teszik fel arra, hogy utazhassanak, és közben minél többet megosszanak kalandjaikból másokkal – de amint az egy hét, hét ország típusú kalandokba bocsátkozik valaki, az utazás épp a lényegét veszíti el. Világlátottá válni ugyanis nem egy olyan típusú eredmény, mint amilyet egy számítógépes játék végigjátszása során elérhetünk, legyőzve az összes ellenséget: aki csak egy listát pipálgat, az utazik ugyan, de abból, ami körülveszi, nem sokat tapasztal meg valójában. Mára talán ez az utazással kapcsolatos legnagyobb veszély, nem pedig a napi 65 legyalogolt kilométer.
Egy valódi világutazóval készült interjút is olvasnál? Ajánljuk a Travellinával készített beszélgetésünket!
