A bokorba menekült II. Erzsébet a véreskezű román diktátor elől

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A múlt héten elhunyt II. Erzsébet királynő hét évtizedes uralkodása alatt fényképek ezrein szerepelt, melyek közül számos kötődik fontos történelmi pillanatokhoz, sorozatunk jelen írása tárgyául viszont egy kevésbé ismert, de annál bizarrabb felvételt választottunk, melyen a brit uralkodó és férje, Fülöp edinburghi herceg a néhai román diktátor, Nicolae Ceaușescu és neje, Elena társaságában látható. Miért fogadta a királynő a hírhedt, véreskezű diktátorpárt, és milyen galibákat okozott a Buckingham-palotában a „Kárpátok géniuszának” ott-tartózkodása?

Gazdasági partnerség az ördöggel

Minden bizonnyal a történelem egyik legfurcsább „crossover episode”-jának is nevezhetjük az elegáns brit királyi házaspár és a kis termetű, szegényparaszti származású román kommunista vezér, illetve magát tudósnak hazudó felesége találkozását, a különös „összeborulásra” azonban komoly gazdasági érdekből volt szükség. Az 1970-es években Nagy-Britanniát alaposan megtépázta az olajválság, a probléma enyhítésére pedig új üzleti partnerek után kellett nézniük: a legdurvább sztálini terror eszközeivel kormányzott, külpolitikailag viszont a „béketábor” renitensének számító, gyakran nyugat felé kacsingató Románia ideális választásnak tűnt.

A gazdasági partnerség jegyében a britek igyekeztek a lehető legjobb arcukat mutatni a kommunista ország felé, így történhetett meg, hogy 1978 júniusában a Ceaușescu házaspár négynapos ünnepélyes látogatásra érkezett Londonba; a hivatalos vizit során a pártfőtitkár aláírt egy grandiózus üzleti szerződést, melyben a román Tarom légitársaság 200 millió font értékben vásárolt több mint nyolcvan darab brit gyártmányú BAC One-Eleven repülőgépet.

Fülöp herceg, Elena és Nicolae Ceaușescu és Erzsébet királynő a Buckingham-palotában
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

Díszőrség és lovas hintó várta Ceaușescuékat

Erzsébet királynő ódzkodott a közismerten véreskezű diktátor vendégül látásától – melynek tényét a kegyetlen brit sajtó alaposan a kormány, főként a külügy szemére vetette –, országa érdekében mégis belement a „játékba”: ünnepélyes keretek között személyesen fogadta a sussexi Gatwick repülőtérről vonattal érkező Ceaușescuékat a londoni Victoria vasútállomáson, majd hatalmas pompával a Buckingham-palotába lovas kocsiztak, ahol díszőrség várta őket.

A királynő a barátság jeléül Ceaușescunak adományozta a Bath-rend lovagja nagykereszttel kitüntetést – ezt viseli a román diktátor a fentebbi fotón –, cserébe Erzsébet is megkapta a Román Népköztársaság Csillaga érdemrendet; Ceaușescu egészen 1989 decemberéig viselhette a patinás brit lovagi jelvényt, mígnem kivégzése előtt egy nappal az összes külföldi kitüntetésétől megfosztották. Nehezebb volt a helyzet Elenával, aki látogatásai alkalmával elvárta, hogy a vendéglátó ország valamely egyeteme vagy főiskolája díszdoktori címmel vagy tudományos fokozattal ajándékozza meg: miután Oxford és más patinás intézmények is mereven visszautasították a kérést, végül a brit külügy talált egy névtelen főiskolát, akik kiállították a vágyott papírt.

Lovas hintón szállították a diktátort Londonon keresztül
Fotó: Central Press / Getty Images Hungary

A francia elnök szólt, hogy a román vendégek szívesen lopnak

A szívélyesség azonban csupán látszat volt, az Erzsébethez közel állók szerint a királynő uralkodása legrosszabb néhány napjaként élte meg a román diktátorpár látogatását, melyet baljós előjelek kísértek. Néhány nappal Ceaușescuék érkezése előtt Valéry Giscard d’Estaing francia elnök felhívta a brit uralkodót, és figyelmeztette, legyen óvatos a román vendégekkel, néhány hónappal korábbi párizsi látogatásuk alkalmával ugyanis a „Kárpátok géniusza” és neje pitiáner tolvaj módjára több értékes vázát, lámpát, hamutálat és más tárgyakat is eltulajdonítottak az Elysée-palotából. Az elnök tanácsára Erzsébet a személyzettel minden értékesebb és mozdítható dolgot elrejtetett szem elől a Buckingham-palotában, köztük egy ezüstözött hajkefét, a vacsoránál pedig szándékosan a kevésbé értékes étkészlettel és evőeszközökkel tálaltak.

A borzalmakat azonban ennyivel nem úszta meg az uralkodói rezidencia: Ceaușescuék népes Securitate-kísérettel érkeztek, akik gondoskodtak róla, nehogy bárki lehallgathassa a diktátort és feleségét, ennek érdekében pedig több helyen belefúrtak a falba, átlyuggatták a tapétát, és széttúrták az elektromos hálózatot. Kis idő múlva a királynő már annyira megelégelte a román vendégek társaságát, hogy szándékosan elrejtőzött előlük: egy alkalommal Erzsébet éppen hőn szeretett corgijait sétáltatta a palota kertjében, amikor meglátta a közeledő Ceaușescu házaspárt, és ódkozdva a találkozástól, egy gyors mozdulattal elbújt a közeli bokrok mögött, nehogy észrevegyék őt; valószínűleg a brit diplomácia egyik legfurcsább pillanatát produkálva ezzel.

Ugyan a Ceaușescu-látogatás annyiban történelmi jelentőségű, hogy első ízben vett részt kommunista ország vezetője hivatalos állami viziten Nagy-Britanniában, David Owen külügyminiszter végül teljes kudarcnak ítélte, és ő maga is megbánta, hogy belekeverte az uralkodói házaspárt ebbe az igencsak kétes ügyletbe. Szintén kisebb megrökönyödést okozott, amikor kiderült, a román fél sem az Angliába, sem a visszafelé szóló repülőjegyet nem fizette ki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.