Visszatért gyerekkorunk legendás üdítője: ezt ittuk a rendszerváltás előtt
Ismét kapható a boltokban az 1970-es, 1980-as évek ikonikus üdítőitala, a Róna. A Márka Üdítőgyártó Kft. augusztusban indította újra a márka gyártását.
Ismét kapható a boltokban az 1970-es, 1980-as évek ikonikus üdítőitala, a Róna. A Márka Üdítőgyártó Kft. augusztusban indította újra a márka gyártását.
Amerikában nem kell a szomszédba menni különös, de annál nagyobb szabású látványosságokért: ezek közé tartozott az 1976-ban meghirdetett szuperlóverseny, melynek résztvevői több mint 5000 kilométert tettek meg a rajttól a célig. A nem hétköznapi sporteseményt végül mindenki meglepetésére nem is egy ló nyerte meg.
A boszorkányperek kapcsán a legtöbb ember a középkorra asszociál, meglepő módon azonban még a 20. században és a világ civilizált országaiban is előfordult hasonló eset – az 1970-es évek elején egy amerikai tanárnőt menesztettek az állásából, ugyanis arra gyanakodtak, fekete mágiával foglalatoskodik.
A műsor készítőinek és a többi szereplőnek sem volt fogalma róla, hogy Amerika egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa ül a stúdióban a Dating Game című népszerű párkereső műsor felvételén 1978. szeptember 13-án. Rodney Alcala akár 130 emberrel is végezhetett.
Az 1970-es évek elején titokzatos sorozatgyilkos tartotta rettegésben az amerikai fővárost: az országúti fantomként ismertté vált, pedofil elkövető tizenéves színes bőrű lányokra vadászott, és gyakran szándékosan vezette félre a hatóságokat. A rejtélyes gyilkost sohasem sikerült kézre keríteni, kilétét máig homály fedi.
Imádod a retró zenéket? Legszívesebben visszautaznál az időben, és a Boney M, az ABBA vagy a Neoton slágereire ropnád hajnalig a fénylő diszkógömb alatt? Kvízükben felpattanhatsz a képzeletbeli időgépre, és megtudhatod, mennyire ismered a leghíresebb diszkóegyütteseket!
A csernobili és a fukusimai atomkatasztrófák minden idők legsúlyosabb nukleáris baleseteként vonultak be a történelembe – azonban kevesen tudják, hogy 1979-ben egy amerikai atomerőműben is hasonló baleset következett be, és csupán a szerencsén múlt, hogy az ügyből nem lett az említettekhez mérhető masszív tragédia. Mi történt pontosan a pennsylvaniai Three Mile-szigeten?
1972 januárjában hihetetlen esemény zajlott le Csehszlovákia felett: egy jugoszláv–szerb stewardess több mint tízezer métert zuhant ejtőernyő nélkül egy lángoló repülőből, és csodával határos módon túlélte a katasztrófát. Vesna Vulovićot hősként ünnepelték a szocialista táborban, és máig ő tartja a legnagyobb sikeres szabadesés világrekordját, az átélt borzalmakon azonban sohasem tudott lelkileg túllépni.
Augusto Pinochet chilei diktátor rendszere az 1970-es években több tízezer ellenzéki személyt raboltatott el, kínoztatott és gyilkolt meg – az állami terrorgépezet legfélelmetesebb vallatótisztje egy német származású fiatal rendőrnő, Ingrid Olderöck volt, aki gyakran kutyájával erőszakoltatta meg a női foglyokat.
Akár éltél akkoriban, akár csak a történelemkönyvekből és szüleid, nagyszüleid elbeszéléseiből ismered, a néhai „átkos” rendszer emlékei máig velünk élnek. Nosztalgikus kvízünkben próbára teheted tudásodat, mennyire emlékszel vagy mennyit tudsz a Kádár-korszak történelméről és mindennapjairól.
A múlt héten elhunyt II. Erzsébet királynő hét évtizedes uralkodása alatt fényképek ezrein szerepelt, melyek közül számos kötődik fontos történelmi pillanatokhoz, sorozatunk jelen írása tárgyául viszont egy kevésbé ismert, de annál bizarrabb felvételt választottunk, melyen a brit uralkodó és férje, Fülöp edinburghi herceg a néhai román diktátor, Nicolae Ceaușescu és neje, Elena társaságában látható. Miért fogadta a királynő a hírhedt, véreskezű diktátorpárt, és milyen galibákat okozott a Buckingham-palotában a „Kárpátok géniuszának” ott-tartózkodása?
Karel Koecher csehszlovák disszidens egyetemi tanár és felesége, a gyémántkereskedő Hana az 1970-es években a New York-i elit legfelsőbb köreiben mozogtak, filmsztárokkal partiztak, és gyakran szexklubokban ismerkedtek alkalmi viszonyt kereső partnerekkel – senki sem sejtette, hogy a gazdag swinger házaspár valójában a szovjet titkosszolgálatnak dolgozik, és CIA-titkokat szivárogtat a vasfüggöny túloldalára.