Ez lenne a nagyon sikeres emberek titka? Akkor sokunk szeme csillanhat fel

Olvasási idő kb. 4 perc

Napóleon, Edison és Margaret Thatcher is keveset aludt, ám ez nem befolyásolta szellemi képességeiket és tevékenységüket. Hogy van-e összefüggés az alvás mennyisége és a szellemi képességek között, azt még vizsgálják az alváskutatók. Az érintettek bevallásuk szerint mindig annyit pihentek, amennyi ahhoz kellett, hogy a leghatékonyabbak legyenek.

Ismereteink szerint az embereknek átlagosan nyolc óra alvásra van szükségük ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak legyenek, és helyt tudjanak állni az élet különböző területein. Ennek ellenére vannak, akik képesek csupán néhány óra alvással is „világmegváltó” munkát végezni. Mert hát hogyan is lehetne egyszerre napi több tíz órát aludni, és közben sikert is kovácsolni? Mindenesetre ha csak azon múlna a siker, hogy valaki nem alszik sokat, akkor jó helyzetben lennénk mi, magyarok. Tudniillik a lakosság 30%-a szenvedaz alvászavar tüneteitől, de legalább 70%-unknak már volt ilyen periódus az életében.

A Fehér Házban nem laktak mormoták

Az utóbbi évtizedek egyetlen amerikai elnöke sem volt mormotának nevezhető. Bill Clinton, noha szívműtétje után megváltoztatta alvási szokásait, arról volt híres, hogy elnöksége alatt mindössze öt-hat órát aludt éjszakánként.

Barack Obama sem pazarolta alvásra az idejét elnöksége alatt
Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

Szokását Barack Obama is továbbvitte, ő a legjobb esetben mindössze hat órát pihent éjszakánként. A Fehér Házban dolgozó munkatársai csupán akkor zavarták meg az álmát, ha valóban olyan vészhelyzet vagy válság fenyegetett, ami nem várhatott addig, amíg az egykori elnök felébredt. 

Állítólag Donald Trump is éppen annak köszönhette sikerét, hogy minden éjszaka mindössze három-négy órát aludt, így egy lépéssel mindig versenytársai előtt járhatott.

A híres államférfi, Benjamin Franklin is a keveset alvók táborát erősítette. Önéletrajzában közzétett napirendje szerint csak öt órát aludt éjjelente, és hajnali négy órakor már ébredt.

A nagy vezetők közül beérte néhány óra alvással Napóleon is, aki úgy vélte, hogy a férfiaknak hat, a nőknek pedig elég hét óra alvás naponta, nyolcra pedig csak a bolondoknak van szükségük.

Egy gén felelős a munkamániáért

Nem volt hétalvó Margaret Thatcher sem. Nagy-Britannia leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke arról volt híres, hogy mindössze négy órát aludt minden éjszaka, amíg vezető pozícióban volt. 

Margaret Thatcher munkamániája a tudósokat is megihlette
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Évekkel később kiderült, hogy a minimális alvás ellenére végzett óriási mennyiségű munka elsősorban nem a hivatástudatnak, hanem egy génnek volt köszönhető. Ezt a gént a tudomány el is nevezte Thatcher-génnek. De nem azért, mert a gén bizonyítottan meglett volna a miniszterelnökben, ugyanis Thatchert ebből a szempontból soha nem vizsgálták.

Thatchert megelőzően is volt a briteknek egy miniszterelnöke, aki szintén kevés alvással beérte. Winston Churchill mindennap ugyanazt a rutint követte, függetlenül attól, éppen hol töltötte az idejét. Napi rutinja szerint hajnali háromkor lefeküdt és reggel 8 órakor ébredt, így mindössze napi öt órát aludt. A bölcs politikus azonban napközben megengedett magának néhány óra alvást.

A magyar hírességek közül talán Ady Endre a legismertebb rossz alvó. Kortársai beszámolóiból tudjuk, hogy Ady verseinek legnagyobb része éjszaka, hajnalban vagy a kora reggeli órákban született.

Ady élete legszörnyűbb csapásának azt tartotta, hogy nem tudott aludni.

Egy alkalommal arra panaszkodott, hogy annyi altatót vett be, amennyitől más ember örökre elaludt volna.

A tudósok szerint fölösleges az alvás

Thomas Edisonnak is csupán három-négy órányi alvásra volt szüksége. Az amerikai tudós, aki feltalálta a fonográfot és az izzólámpákat, sok más zsenihez hasonlóan időpocsékolásnak és lustaságnak tartotta az alvást.

Leonardo da Vinci az alvásban is zseni volt
Fotó: Barry King / Getty Images Hungary

Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy feltalálja a villanykörtét, ami után már nemcsak Edison, hanem az emberek többsége is kevesebbet aludt. Míg a gyertyák és a gázlámpák korában az emberek naponta körülbelül tíz órát aludtak, az izzólámpa megjelenése után ez hét órára csökkent. 

Nikola Tesla még Edisonnál is nyugtalanabb feltaláló volt. Életrajza szerint mindössze két órát aludt éjjelente. A zseniális tudós egész éjjel tudott dolgozni, még akkor is, ha nagyon fáradt volt. 

Hiába volt kimerült, nem tudta abbahagyni a munkát, sokszor az evésre sem szánt időt. Ha pedig megpróbált aludni, mindig akkor is csak a munkáján járt az esze.

Leonardo da Vinci polihisztorhoz méltó módon nemcsak csodás remekműveket alkotott, hanem kidolgozott egy saját magára szabott alvástechnikát is, és így soha nem volt fáradt. A híres festő a nap folyamán négyóránként mindössze csak 20 percet szunyókált. Ezzel a rendszeres, de rövid pihenéssel szinte évekig ébren volt.

A sztárok is álmatlansággal küzdenek

Korunk sztárjai között is vannak olyanok, akik nagyon keveset alszanak naponta. Madonna bevallása szerint évek óta álmatlanságban szenved. Alvásproblémái egy részét azonban önmaga okozta. Annak ellenére, hogy rendszeresen hajnali két óráig a stúdióban dolgozik, reggel 7 órakor már fel is kel, elsősorban a gyerekei miatt. 

George Clooney egy interjúban fedte fel alvási nehézségeit. Mint mondta, általában este 10 órakor már ágyban van, de folyamatosan kattog valamin az agya, ezért éjszaka is sokszor ébren van. 

Lady Gaga fibromyalgiával és poszttraumás stresszzavarral küzd, ami miatt szintén csak alig néhány órát tud aludni éjjelente.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.