A madarak nem valódiak, szárnyas robotokkal figyel meg a háttérhatalom?

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Földön mintegy 10 ezer madárfaj él az apró kolibritől a nagy méretű ragadozókig – de mi van, ha ez valójában egy globális átverés, a madarak már régen kipusztultak, és helyüket repülő drónok vették át, melyekkel megfigyelés alatt tartanak minket a kormányok? Az egyik legfurcsább összeesküvés-elmélet hívei ezt állítják – vagy csak tréfáról van szó?

Kennedyt is a madárirtó CIA ölette meg?

A „madarak nem valódiak” („birds aren’t real”) konteó szerint a szárnyasok kipusztításának ötlete valamikor az 1950-es évek derekán merült fel a CIA első civil igazgatója, Allen Dulles fejében, aki úgy gondolta, a rendelkezésre álló megfigyelési technológiák elégtelenek egy esetleges, Amerikát megdönteni kívánó kommunista összeesküvés leleplezésére. Dulles, aki szívből gyűlölte a madarakat, amiért folyton az ügynökség autóira piszkítanak, nagyszabású tervet dolgozott ki, amelyre Dwight Eisenhower elnök is áldását adta: minden madarat kiirtanak az Egyesült Államokban, és a madarakra megtévesztésig hasonlító repülő robotokkal helyettesítik őket, kiépítve a világ legnagyobb szabású és legtitkosabb megfigyelési hálózatát (egyben az országot sújtó madárürülék-problémát is megoldva).

Allen Dulles CIA-igazgató John F. Kennedy elnök társaságában
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A terv kivitelezéséhez 65 milliárd dollárt csoportosítottak át az állami egészségügyre szánt keretből, és 120 darab különleges B–52-es bombázót építettek a titokzatos 51-es körzetben, melyeket mérgezett vízzel töltött tartályokkal szereltek fel: a vízzel lelocsolták a madarakat, akiknek a csontjai a méregtől lebomlottak, 24 óra alatt halált okozva. Sőt, a mérgezett példányok átadták egymásnak a fertőzést, így még gyorsabban és egyszerűbben haladhatott a „Locsoljuk meg az országot” fedőnevű akció. Tegyük hozzá, a B–52-esek megépítését végző 22 fős mérnökcsapat minden tagját besorozták Vietnámba, ahol gondoskodtak róla, hogy az ellenség végezzen velük, nehogy bárki óvatlanul kikotyogja a titkot.

Az akcióról sokáig még az Eisenhower örökébe lépő John F. Kennedy sem tudott, mígnem 1963 októberében rájött a titokra, és megpróbálta leállítani a madarak elpusztítását; egy hónappal később merénylő végzett vele dallasi útja során – véletlen lenne? A CIA ezután gondoskodott róla, hogy kizárólag olyanok kerüljenek az elnöki székbe, akik utálják a madarakat, és nem bánják, hogy mind kipusztultak. A projekt az 1970-es évek második feléig volt aktív, mialatt az ország szinte összes szárnyasát kiirtották és robotokkal helyettesítették – ezek gyártásához nagy mennyiségű bauxitra volt szükség, melyben egy ázsiai ország, Észak-Vietnám teljesen véletlenül igencsak bővelkedett.

Titkos földalatti üzemekben gyártották a robotmadarakat

Az amerikai haderők „állítsuk meg a kommunizmus globális terjedését” jelszóval nyíltan beavatkoztak a vietnámi konfliktusba, valójában azonban egyáltalán nem egy zengzetes politikai eszme nevében, hanem pusztán az említett, alumíniumgyártáshoz használt üledékes kőzet felkutatása és elszállítása miatt folyt a majdnem egy évtizedig tartó háború. A robotmadarakat masszív földalatti üzemekben állították elő, melyek a fedősztori szerint atombunkernek épültek, mindegyik gyárban legalább 100 munkás dolgozott, és naponta 5000, országosan kb. 100 ezer gép került le a futószalagról. A munkásokat főnökeik a nap végén hallucinogén szerekkel „kezelték”, így azt hitték, a robotmadár-összeszerelés pusztán egy furcsa álom része volt.

A „Madarak nem valódiak” mozgalom tüntetői
Fotó: Birds Aren't Real

A terv tökéletesen sikerült, az Egyesült Államok madárpopulációjának legnagyobb részét észrevétlenül mind robotokra cserélték, és természetesen nem zárható ki, hogy a világ más országaiban is ugyanez történt – lehet, hogy amikor galambokat látsz a fákon vagy nagymadarak repülnek el a fejed felett, valójában a globális háttérhatalom figyel meg téged éppen. Természetesen voltak, akik megpróbálták felhívni a világ figyelmét az ördögi tervre: egy kizárólag Mester néven ismert kiugrott CIA-ügynök 1973-ban beavatott egy ismert háborúellenes diákaktivistát, Clark Griffint a titokba, mielőtt rejtélyesen eltűnt volna a Föld színéről.

Griffin mozgalmat szervezett, hogy felhívja a világ figyelmét a madarak elleni összeesküvésre; később ő is váratlanul távozott az élők sorából, a mozgalom azonban máig aktív, és célja, hogy megismertesse a naiv, laikus polgárokkal az igazságot.

Rögtönzött viccként indult a mozgalom

Ha mindez viccesen szürreálisnak, már-már parodisztikusnak tűnik, nem véletlen: a „madarak nem valódiak” valójában egy szatirikus konteó, melynek célja a háttérhatalomról és mély államról szóló hasonló – azonban véres komolynak szánt – összeesküvés-elméletek kigúnyolása és pellengérre állítása. Az ötlet spontán módon született egy 19 éves arkansas-i pszichológushallgató, Peter McIndoe fejében, aki 2017 elején barátait látogatta meg a Tennessee állambeli Memphisben, ahol szemtanúja volt egy Donald Trump elnöki beiktatása ellen protestáló Nők Menete tüntetésnek.

A vicckonteó szülőatyja, Peter McIndoe
Fotó: Shedrick Pelt / Getty Images Hungary

Amikor McIndoe észrevette, hogy a menetet ellentüntetők – jellemzően idősebb, fehér, vidéki ultrakonzervatív férfiak – próbálják megzavarni, a vicc kedvéért csatlakozott hozzájuk egy táblával, melyre gyors rögtönzéssel felírta a lehető legabszurdabb feliratot, ami csak eszébe juthatott: „A madarak nem valódiak”. Több ellentüntető érdeklődve kérdezte, mit is jelent pontosan a felirat, így a fiatalember előadott egy improvizált történetet a „deep state” kreálta robotmadarakról és a globális megfigyelésről, mely tökéletesen beleillett a résztvevők jelentős részének világképébe.

Az egyszeri poénból hamar országos, majd globális mozgalom lett: McIndoe a közösségi média segítségével terjesztette az „igazságot”, felbérelt például egy idősebb színészt, játssza el egy fiktív ex-CIA-s, Eugene Price szerepét, aki TikTok-videóban rántotta le a leplet az összeesküvésről – a felvételt több mint 10 millióan nézték meg a népszerű videós platformon. A „mozgalomnak” saját honlapja van, ahol a „tények” megismerése mellett a látogató pólókat és szuveníreket is vehet, a „hívek” gyakran felbukkannak tüntetéseken, 2019-ben pedig a konteó szülőhelyén, Memphisben még egy „A madarak nem valódiak” feliratú óriásplakátot is felállítottak.

Az ötlet életre hívója csak tavaly vallotta be, hogy viccről van szó, egészen addig úgy állította be a dolgot, mintha valódi konteóról lenne szó – az persze kérdés, mennyien hitték el valóban a dolgot és mennyien léptek be a „mozgalomba” poénból. Hasonló szatirikus összeesküvés-elméletek világszerte léteznek, idehaza például a Balaton létét kérdőjelezik meg egyesek, Németországban pedig a ’90-es évek óta működik a „Bielefeld-tagadók” társasága, akik szerint az említett észak-rajna-vesztfáliai város valójában sohasem létezett; utóbbi álkonteó annyira népszerű, hogy még Angela Merkel korábbi kancellár is utalt rá az egyik beszédében (mint tudjuk, természetesen ő is a háttérhatalom ügynöke).

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.