Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az év legrövidebb éjszakájához számtalan szokás és babona fűződik. Te szednél például gyógyfüvet meztelenül az erdőben? Nem? Pedig állítólag hatásos, mint a tűzugrás.
Kezdjük mindjárt egy pontosítással: valaha valóban az év legrövidebb éjszakája volt a június 23-ai, de a naptárreformok miatt ma ez már június 21-ére esik. A nyári napforduló a neolitikumtól kezdve fontos dátum az emberiség számára: a kelták druidái és a germánok papjai az Ég és a Föld nászát ünnepelték ezen a napon, valamint a fény és a világosság győzelmét a éjszaka és a sötétség felett. Az éjszaka a hiedelemvilágban és a mítoszokban többnyire a gonosz erők birodalma, és ezen a napon őseink igyekeztek minél messzebb űzni az ártó szellemeket a fény erejével. A tradíció elsősorban az északi népeknél maradt fenn, különösen Skandináviában jelentős ünnep. Magyarországra valószínűleg szláv közvetítéssel került.
Vallásos színezet
A kereszténység elterjedésével az eredetileg pogány ünnep kapott egy vallásos színezetet is: ilyenkor Keresztelő Szent János születésnapjára emlékeznek, aki a fényben született, és ezzel a fénnyel kereszteli meg azt, aki majd győzedelmeskedik a halálon. Így a keresztény szimbolikába is beillesztést nyert a fény és a sötétség küzdelme. Az Iván név pedig a régi magyar Jovános, Ivános alakjából származik, illetve a János név szláv formájából.
Előkészületek rontás ellen
A Szent Iván-éji tűzgyújtást Magyarországon először a 15–16. században említik a források. Sok helyen már előző nap előkészültek: Szent Iván előestéjén zöldellő ágat tűztek az ajtókra, ablakokra, sőt még a tyúkólra is, a rontás és a boszorkányok ellen. Szokás volt mezei virágokból, füvekből koszorút kötni, s ezt a ház elejére akasztani, tűzvész ellen. A kutakat is kitisztították és feldíszítették erre az alkalomra. A magyar néphagyományban a tűz a világosság, a tisztaság, az egészség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképe. A tűz mindent átalakít és mindent megtisztít; a hagyomány szerint nemcsak a lángja, hanem már a füstje is. A megtisztulás a hiedelem szerint a termékenység egyik előfeltétele is volt, és éppúgy befolyásolta a jó gabonatermést, mint a nők termékenységét.
Sárkányok, kígyók ellen füsttel
A máglyát a szokásos faanyagon kívül illatos növényekből és gyógynövényekből rakták, máshol illatos növényeket füstöltek a tűznél, amelyeket később a fürdők készítésénél használtak fel. A tűzbe dobott almáról úgy tartották, aki eszik belőle, nem betegszik meg. Szeged környékén tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmulasztására. A 18. században élt történész-író, Bod Péter feljegyzése szerint parazsat („üszögöt”) vittek a gyermekek a veteményesbe, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye, vagy a vetések közé, hogy a gabona „meg ne üszögesedjék”. De kutak, források vize körül is füstöltek, hogy a sárkányok és kígyók mérgét elűzzék. A szántóföldeket égő faágakkal kerülték meg, vagy lángoló kereket gurítottak le a hegyoldalból, hogy a gazdag termést biztosítsák.
Meztelenül a leghatásosabb
A legrövidebb éjszaka egyben a varázslatok, szerelmi bűbájok és rituálék éjszakája is. Shakespeare Szentivánéji álom című drámájában például tréfás kedvű manók cseppentik „áldozataik” szemébe a szerelemre lobbantó varázsszert.
Az ilyenkor szedett gyógynövényeknek mágikus ereje volt, főleg, ha mezítelenül szedték őket.
Magyarországon a szerelmeseknek ajánlott volt átugrani a máglyát: akár együtt, akár külön-külön, hatásos volt a gonosz távol tartása ellen. A tűz átugrása közben párosító és kiházasító dalokat énekeltek, például a Magos a rutafa kezdetű népdalt. Ezek a dalok gyakran igen hosszúak voltak, erre utal a szólás is: „Hosszú, mint a szentiváni ének.”
Gatyamadzag, kenderföld
De akinek nem volt párja, az ünnep után garantáltan lett: a legények ugyanis ilyenkor figyelték meg, melyik lány mozog a legkecsesebben. A lányok pedig, ha megszerezték kiszemeltjük gatyamadzagját, azt elégetve szinte biztosak lehettek a dolgukban. A palóc lányok a tűzugrás után egyenként egy kenderföldre heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender felegyenesedik, az egy éven belül férjhez megy.
Áldozati kakas és meztelen fürdőzés
A középkori szlávok a nyári napfordulót ünnepelve tüzet gyújtottak a fás, bokros vízpartokon, énekeltek és ettek-ittak a tűz körül, majd éjfélkor feláldoztak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast. Az áldozat után következett a hosszan tartó körtánc, majd amikor a tüzek kialudtak, meztelenül beugráltak a vízbe, és a sötétség leple alatt szabadon hódolhattak a testi örömöknek. Mindezek ismeretében érthető, hogy az egyház nem mindig fogadta örömmel a Szent Iván-éji szertartásokat. Attól tartottak, hogy az eredetileg is pogány ünnep könnyen féktelenné válik, és igyekeztek korlátozni vagy legalábbis lerövidíteni a mulatságok idejét, nehogy az túlzottan az éjszakába nyúljon.
Ősi halottkultusz is
De Szent Iván napja összefügg szomorúbb hagyományokkal, ősi halottkultuszokkal is. Azok az asszonyok, akiknek gyermeke meghalt, a tűz körül álló gyerekeknek cseresznyét osztogattak. A máglya tüzébe vetett alma szintén értelmezhető a halottkultusz megnyilvánulásaként is. Bálint Sándor néprajzkutató szerint „Szent Iván a korán elhalt gyerekek mennyei pártfogója is. Általános hagyomány szerint benne bizakodnak azok a szomorú édesanyák, akiknek magzata kereszteletlenül halt meg, hiszen neki választottságánál fogva hatalma van ezeknek a másvilági sorsán is könnyíteni.”
