Lili egy éve érkezett Peruba, és bár voltak előzetes elképzelései és nem mellékesen spanyolnyelv-tudása, neki is át kellett élnie egyfajta kulturális sokkot a két ország közötti különbségek miatt.
Amikor Lilit kérdeztem a Peruval kapcsolatos benyomásairól, élményeiről, a legérdekesebbnek azt a megállapítását találtam, hogy az eddig kint eltöltött egy év alatt egyetlen olyan emberrel találkozott, aki magasabb nála. Ez nem csoda, hiszen Peru lakossága a Föld ötödik legalacsonyabb népe. Viszont rendkívül jó a ritmusérzékük, a számtalan táncos mulatságon ezt bőven kamatoztatják. Sajnos néhány napja a sorsdöntő világbajnoki selejtező után nem volt okuk a táncra, így Lili szemtanúja lehetett munka közben egy punói kávézóban, ahogy mindenki sír a képernyő előtt honfitársuk kihagyott tizenegyese után.
Apu és a Földanya
Lilit már kiutazása előtt foglalkoztatta az a sajátos szimbiózis, ami az inka mitológia és a katolicizmus összefonódásából fakad. A legtöbb perui mindkét vallás ünnepeit tartja, a kettő náluk egyáltalán nem zárja ki egymást. A kereszténységhez képest számunkra távolinak, egzotikusnak tűnhet az Andok hitvilága, ezért érdemes az inka mitológia legfőbb istenségeivel megismerkednünk.
Apu egy maszkulin jellegű szellemlény, a hegyek istensége, a peruiak minden hegyre Apuként tekintenek. A többnapos zarándokutakon sokak szerint lehet is hallani, valamint a stresszes, rohanó életet élő és emiatt boldogtalan ember érezheti, hogy Apu hívja őt, hogy több időt töltsön a természetben. Pachamama a Földanya, a termékenység istennője, ő okozza a földrengéseket, és tőle függ a termés. Ha valaki rosszkedvű, stresszes, javallott mezítláb sétálnia a természetben, hogy a földnek leadja negatív energiáit, hiszen arra a Földanyának szüksége van, míg minket csak mérgez.
A bort kiöntik, köretből kettő jár, az ünnepelt fejét meg tortába nyomják
„Számomra meglepő jelenség volt, hogy bármikor, ha egy peruival koccintottam, én hű magyarként egyből beleittam poharamba, míg ők szinte kivétel nélkül mindig kiöntöttek egy kicsit a földre az italukból, mielőtt belekóstoltak volna” – meséli Lili. „Először nem értettem ezt a szokást, hogy mégis mi a probléma, talán nem ízlik nekik a bor? Majd beavattak, hogy ez egy nagyon fontos szokás náluk alkoholfogyasztás során, hogy először mindig adnak belőle a Pachamamának, amolyan hálaadásként, felajánlásként.”
Nálunk alapvetően külön opció a vegyes köret, de általában jól megvagyunk egyfélével. „Ne lepődjünk meg, ha a húsos főételt rizzsel és krumplival egyaránt szolgálják fel. Itt ugyanis a legtöbb ételhez két köret jár, néha még egy kis plusz kukorica, „choclo” is” – avat be Lili.
„Az édesszájúaknak Peru egy valódi paradicsom lehet, hiszen imádják a tortákat, sütiket, nasikat. Bármilyen boltba besétálva észrevehetjük, hogy desszertek tömkelege fogad minket. Azon se lepődjünk meg, ha a nagyobb városok utcáin sétálgatva »Torta« feliratot látunk, ugyanis a szó egyezik a magyar megnevezéssel. A szülinapokon pedig kizárt dolog az, hogy a szülinapos ne kapjon meglepetéstortát, ugyanis itteni szokás a gyertya elfújása után belenyomni az ünnepelt fejét a desszertbe, jelezvén ezzel a buli kezdetét.”
A peruiak nagyon büszkék és érzékenyek a nemzeti konyhájukra, előttük soha nem mondjunk semmi negatívat az ételeikről, ha valami nem ízlik, inkább tartsuk meg magunknak a véleményünket. És még egy fontos dolog: a ceviche (ejtsd: szebicse) se nem bolíviai, se nem chilei, hanem szigorúan perui fogás.
Nem akarnak kellemetlenséget, ezért kertelnek
Lili legérdekesebb tapasztalata az volt, amikor szembesült egy kommunikációs sajátossággal, elsősorban a vendéglátóiparban és a szállodákban. Sokan ahelyett, hogy egyszerűen nemet mondanának egy kérésre, javaslatra, vagy elmondanák az igazat az adott helyzetről, a terelést választják. A pontos és konkrét tájékoztatás helyett még egy kis türelmet kérnek, vagy azzal kecsegtetnek, hogy mindjárt rendbe jön („Ahorita ya va a funcionar.”), amivel gond van.
„Ha olyan típusú emberek vagyunk, akiket idegesít, zavar a kertelés, próbáljuk meg úgy felfogni a dolgot, hogy semmiképpen sem rossz szándékból fakad, hiszen valóban az esetek túlnyomó részében a helyiek csak jót akarnak” – vélekedik Lili.
Egyébként a peruiak imádnak ünnepelni, ha éppen nincs ünnepnap, kreálnak egyet. Jóval kevésbé stresszesek, és valami igazán komoly dolognak kell történnie, hogy az emberi kapcsolatok tartósan sérüljenek. Bár egyre gyakoribbak a válások, a hétvégi ebédekre össze tudnak úgy ülni, hogy félretesznek minden konfliktust. Elsőre tűnhetnek ridegnek, távolságtartónak, de ahogy kontaktusba kerül az ember velük, hamar közvetlenné válnak, Lili ismerőseinek többsége „ölelkezős”, sokkal gyorsabban oldódnak fel, és jóval kisebb személyes teret igényelnek nálunk.
Nincs mindenhol jó idő és legelésző alpakák, de a hagyományokat még őrzik
Nem legelésznek úton-útfélen mindenhol lámák és alpakák, legfeljebb az Andok háborítatlan részein. És nincs mindig jó idő, mint ahogy sokan azt képzelik, hiszen Peru hazánknál 14-szer nagyobb területű ország, rendkívül sokrétű domborzattal és éghajlati viszonyokkal. De ahogy az ott élők öltözetét elképzeljük, nem áll távol a valóságtól, sőt: Limát leszámítva akár még a hétköznapokon is minden második ember a tradicionális népviseletet hordja – keménykalap, hosszú fonott haj, színes virágokkal és egyebekkel hímzett nagy szoknyák, élénk színű, csíkos, háton hordott zsákok ékesítik Punóban is az utcákat, ahol a város üde színfoltjaként egy magyar lány is él.
