Várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön – mondjuk arra az emberre, aki különösebb munka, erőfeszítés nélkül szeretne eredményt elérni, nem tesz semmit, mégis elvárja, hogy teljesüljenek a kitűzött vágyai, céljai. De miért pont a sült galambok kelnek szárnyra a jól ismert szólásmondásban? Ma erre keressük a választ.
A magyar nyelven is legalább fél évezrede ismert szólásmondás a görög-római mitológia aranykormítoszában gyökerezik: a Kr. e. 8. században élt görög költő, Hésziodosz elképzelése szerint a múltban létezett egy jobb, tökéletesebb korszak, amikor még a közvetlenül Zeusz által teremtett emberek éltek a Földön. Idővel azonban – a bűnnek és az emberi gyarlóságnak „köszönhetően” – a világ állapota egyre romlani kezdett, mely folyamat 5 nemzedék alatt zajlott le: az aranykort az ezüstkor, a bronzkor, a héroszok kora, majd a vaskor követte.
A komédiaszerző Télekleidész háromszáz évvel később arról írt, hogy az emberiség aranykorában sült fenyőmadarak kis kalácsokkal együtt repültek az emberek szájába, később pacsirták, libák és kacsák tűntek fel, és megsülve azonnal valakinek a szájában landoltak. Az ember szájába repülő sült madarak motívuma később megjelent például Hans Sachs német mesterdalnok és drámaíró 1530-as keltezésű A csodaország című művében is – írja Bárdosi Vilmos nyelvész –, innen és a hasonló elképzelések nyomán terjedt el Európa-szerte a közismert sült galambos mondás.
Idehaza először Heltai Gáspár Száz fabula című 16. századi művében, az egyik mese tanulságaként olvashatjuk az intést, miszerint „ne várjad ez okáért a sült galambokat az égből szájadba, hanem az Istennek parancsolatjának általa megindíttatván munkálkodjál”. Érdekesség, hogy egyes nyelvekben nem a galamb, hanem más madár – a franciáknál például a pacsirta – képe rögzült a szólásban.
Szófejtő sorozatunkban jól ismert szólásmondások nyomába eredünk. Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!
