Színes, díszes házikók, színes Cadillacek, színes ruhás színes férfiak és nők, szivar, fehér homok, türkiz tenger, koktélok, rumbatök és salsa. A szegénységben is életigenlő kubai spiritusz, csinos nők és macsó férfiak, páratelt fülledtség és túlfűtött szexualitás. Ezek a képzetek társulnak leginkább a karibi szigethez, de legtöbben azok közül sincsenek tisztában az igazi kubai valósággal, akik turistaként már jártak ott. A többcsillagos resortokban ugyanis nem hiánycikk a vécépapír és a vécéülőke, van vezetékes víz és üveg az ablakkeretben, nem úgy, mint egy átlagos havannai otthonban.
Az evőeszközt a legtöbb otthonban a hűtőszekrényben tárolják, ott ugyanis nem tudnak rajtuk átvonulni a matchbox méretű csótányok, amelyek állandó vendégei a háztartásoknak. De ez még nem is lenne akkora baj, hiszen ez a klimatikus viszonyok szinte természetes velejárója.
Az, hogy a legtöbb leválasztott lakásban nincs vezetékes víz, vécéülőke, és hosszú évek óta hiánycikk a vécépapír, az már sokkal zavaróbb.
„Ami elromolhat, az el is romlik”
Murphy előtt is tapasztaltuk már, hogy ez így van, de mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ha valami elromlik, jó esetben meg tudjuk javíttatni, kicseréltetünk egy alkatrészt, újat veszünk bele, rosszabb esetben betokozódva a fogyasztói társadalomba, veszünk egy új mosó- vagy mosogatógépet.
Kubában ami 1959 óta egyszer elromlott, az azóta is el van romolva. Esetleg sufnituningolták, vagy valami mást eszkábáltak belőle. A hiánygazdaság és a sok évtizedes embargók miatt ugyanis utánpótlásról nem lehet szó. Mosogatógép nélkül még csak éltek nagyanyáink is, az helyettesíthető, de a tűzhely, vagy a bojler elromlása, a villanykörte kiégése már olyan jelenségek, amelyeket nélkülözni vagy házilag pótolni nehéz.
- A vécépapír krónikus hiánya országszerte ahhoz vezetett, hogy már se telefonkönyv, se Biblia nincs nagyon az országban.
- A vezetékes víz hiányát vödrökkel pótolják sok helyen az emeleti városi lakásokban is.
- Nagy küzdelem beosztani a kevés szappant is, helyettesítő termék nem elérhető, erre pedig szükség van.
- A páratelt karibi levegő, a nem megoldott hulladékgazdálkodás és a tökéletlen higiéniás viszonyok miatt állandósult bűz terjeng a város utcáin, amit az ember orra egy idő után elfogad, de közömbössé nem válik.
- Az emberek mindennek ellenére tiszták és ápoltak, a nők magas sarkúban járnak, sokszor az utcán is hajcsavarókkal a fejükön, a latin nő ugyanis minden helyzetben nagyon nő, a férfi pedig nagyon macsó.
- Sok a végtagamputált ember az utcán, mert bár az egészségügyre a propaganda hatására legalább annyira büszkék, mint az oktatásra, a megelőzési és gyógyítási eszközök mégsem tudnak sokszor jobb gyógymódot kínálni.
- A szubtrópusi éghajlatú szigeten a hurrikánszezon júniustól novemberig tart, amikor a viharok hevesek és gyakoriak. Ez a magyarázat arra a szokatlan jelenségre, hogy az a kevés havannai ablakkeret, amely üveget is tartalmaz, általában X alakban vastag ragasztószalaggal keresztbe van leragasztva. Ha ugyanis támad a vihar, így nagyobb esély van arra, hogy az üveg az ablakban egy vagy több részben, de a helyén marad.
- A jegyrendszer nem megoldás a hiánygazdaságra, csak a nagyon kevés rendelkezésre álló élelmiszer elosztásának egy módja, de még jegyre is nehéz hozzájutni például a tojáshoz. Hús és hal kizárt, leginkább rizs érhető el.
- Két valuta volt forgalomban 26 éven át, röviddel ezelőttig. A turisták által váltható valutához a helyi lakosságnak aligha volt legális hozzáférése, ráadásul a váltószám is tetemes volt.
- Ez hatással van a munkamorálra is. A fizetés annyira csekély, az elérhető termékek annyira korlátozottak, hogy a kommunizmus nagy álma, az egyenlőség gyakorlatilag akkor is megvalósul, ha valaki dolgozik, valaki meg nem, mert nagyjából egyformán semmire nincs semmi lehetősége senkinek.
Közlekedés
A Havannától pár tíz kilométerre lévő első igazi tengerparti strand megközelíthetetlen távolságban van a legtöbb helyi számára. A tömegközlekedés szinte elenyésző, feljutni rá igen nagy kihívás és költség.
Autója csak nagyon keveseknek van, azok is 1959 előtti járművek, vagyis állapotuk ennek megfelelő. Így a kör szinte be is zárul. Akinek mégis olyan batárja van, amivel neki mer vágni az útnak, az szívesen vesz maga mellé néhány utast, pénzért.
Ez persze illegális, úgyhogy mindenki csak használja, de tudni nem tud a jelenség létezéséről.
Pedig a városon belüli közlekedésben is ugyanez a szisztéma segíti a lakosság helyváltoztatását: bizonyos titkos magántaxik megadott útvonalakon közlekednek, a járókelők a kialakult helyeken beszállhatnak, egyszerre annál egy kicsivel többen, ahányan egyébként a gépjárműben elférnének, és amikor az adott utas jelzi, a sofőr megáll, a többiek kiengedik. Közben diszkréten előredugja a fuvar összegét. De erről senki nem kérdez semmit, így a kialkudott tarifa mértéke ismeretlen, hogy a helyiek mi alapján kalkulálnak, az talány. Csak az biztos, ha egy titkosrendőr véletlenül kiszimatol egy ilyen helyzetet, akkor a sofőr egy távoli unokatestvér volt.
Ilyen állapotok mellett semmi csodálni való nincs abban, hogy egy-egy épület hirtelen összeomlik, szétkorhad, ledől. Jó esetben éppen lakók nélkül.
Turizmus
A Kubába utazó sokcsillagos all inclusive ellátást kereső turista ugyan gyönyörködhet a pink Cadillacben és a magas pálmafákban, ihat cukornádlimonádét és havannai rumot, ellátogathat krokodilrezervátumba és szivarmanufaktúrába, érezheti lábujjai között a fehér homokot, és ehet kiváló halakat, de biztos lehet abban, hogy ezt egy átlag kubai lakos még filmen sem fogja látni soha, ahogy a luxusturista sem az ország igazi arcát.
Persze, nem is arra vágyik. Nehéz, lélekpróbáló látvány belekóstolni a kubai nép valódi sorsába, átérezni a kilátástalanság súlyát, az egykoron tündöklő és a jómódúak paradicsomi kikapcsolódását kínáló sziget teljes pusztulását végigélni egy-két generáció nyomorúságossá tett élete mentén.
Nem meglepő, hogy a lakosság jobb napokban bízó tagjai a menekülést választják még napjaink Kubájából is. Továbbra is mindennaposak az úszva, házilag eszkábált tutajokon vagy hordókba bújva a közeli Florida partjaira vetődésben reménykedő menekülők kétségbeesett kísérletei. Részben ennek is tudható be, hogy míg 2020-ra Kuba lakosságának 21,3%-a 60 év feletti volt, addig 2025-re ez a szám 25%-ig emelkedik majd, és 2050-re Kuba a világ kilencedik legelöregedettebb lakosságú országa lesz.
