Ezért nem segít az éhezőkön, ha olcsóbb az élelmiszer

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világon élő éhező emberek száma egyre csak nő, számuk az UNICEF szerint már 870 millióra rúg, közülük 129 millióan öt éven aluli gyerekek. A helyzet pedig nemhogy javulni látszik, de egyre csak rosszabb lesz.

Egyáltalán kit nevezünk éhezőnek? Azt az embert, aki – legyen felnőtt vagy gyerek – kórosan alultáplált. Mellettük azonban azok száma, akik nem jutnak elég mennyiségű és minőségű kalóriához, milliárdosra tehető. Ők sem azon gondolkodnak a boltban, hogy biolisztet vegyenek-e, vagy mikor ugranak be egy gyorsétterembe, hanem egyszerűen nincsenek eszközeik arra, hogy eleget egyenek. Ám amíg nem fogynak le annyira, hogy kórosan alultápláltak legyenek, addig nem kerülnek át abba a kategóriába. De ha – logikus érveléssel – a két tábort egyesítjük, akkor kiderül, hogy a bolygó népességnek jelentős százaléka, nagyjából kétmilliárd ember legalább időnként éhezik. 

A legtöbb alultáplált embert Ázsiában találjuk, őket követi Afrika, harmadikként pedig Latin-Amerika népessége. Százalékos arányban nézve azonban Afrika lakói közül éheznek a legtöbben, minden ötödik ember kórosan sovány. A koronavírus tovább rontott a helyzeten, 2021. decemberi adatok szerint csak Európában és Közép-Ázsiában 14 millióval több ember éhezett, mint korábban. Valamit tehát tennünk kell. Az első érv, ami az eszünkbe jut, általában az, hogy tegyük olcsóbbá az élelmiszereket. Így többen jutnak hozzá a tápanyagokhoz és kevesebben éheznek majd. Csakhogy, ahogy arra az Independent rámutatott, a helyzet korántsem ilyen egyszerű.

Az éhezés gondját nem oldja meg, ha olcsóbb az élelmiszer
Fotó: Prostock-Studio / Getty Images Hungary

Az igazán tápláló élelmiszer nehezen hozzáférhető

Az ENSZ elhatározása, amely szerint 2030-ra felszámolja, vagy legalábbis jelentősen csökkenti az éhezést a világon, egyre elérhetetlenebb álomnak tűnik. Ugyanis csak az árak leszállításával nem érünk el sikert. Ráadásul általában azok az élelmiszerek a legolcsóbbak, amelyek a legegészségtelenebbek. Ha megnézzük, a boltokban a fehér kenyér, az alacsony zsírtartalmú tej, a magas cukortartalmú ételek azok, amelyek alacsony áron elérhetők. Ha vegyszerektől mentes zöldséget, antibiotikum-mentes húst vagy teljes kiőrlésű lisztet vásárolnánk, már sokkal mélyebben a pénztárcánkba kell nyúlnunk. 

A világ leggazdagabb szigete volt, most ott élnek a legkövérebbek

Aki éhezik, az örül bárminek – szokott erre érkezni az érv. Ugyanakkor a cél hosszú távon nem az, hogy elhízott vagy a vitaminhiány miatt betegséggel élő embereket „neveljünk”. Ahhoz, hogy valaki egészséges legyen, zöldségekhez, gyümölcsökhöz, és nem ultrafeldolgozott élelmiszerekhez kell jutnia. A kalória messze nem minden. A legjobb példa erre Nauru, a világ legkövérebb embereinek szigete. A 15 évnél idősebb emberek több mint 90 százaléka elhízott, miközben néhány évtizeddel ezelőtt teljesen normális testalkatú helyiek éltek a szigeten. Mi történt? A Csendes-óceán nyugati medencéjében fekvő szigeten elkezdtek foszfátot bányászni, amitől – amíg az el nem fogyott – extrém gazdag lett minden lakos. Ömleni kezdett befelé a pénz és a rengeteg importáru. A korábban halakkal, gyümölcsökkel táplálkozó helyiek rászoktak a feldolgozott élelmiszerekre, miközben a bányászat erősen károsította a tengeri életet, a mezőgazdaságot. Azaz mostanra kénytelenek sok készételt és konzervet importálni, aminek következtében az ország lakosságának 40%-a cukorbeteggé vált. 

Az élelemhiány megoldása nehezebb, mint gondolnánk

Az éhezést tehát olyan módon kell megszüntetni, hogy az ne okozzon újabb egészségügyi problémákat. Ám azok, akik a globális szegénység jelenlegi szintjén, napi 1,90 dollárból, azaz nagyjából hatszáz forintból élnek, még a legoptimistább forgatókönyvek mellett sem tudnak hozzáférni az egészséges élelmiszerekhez. No de mennyibe kéne kerülniük ahhoz, hogy elérhetőek legyenek? A válasz itt sem csupán egy szám. Ha a gyümölcsök és zöldségek ára túl alacsony, akkor a gazdálkodók, akik termelik azt, nem tudnak megélni, ők is elszegényednek, és megint több éhező lesz. Ráadásul minél kevesebbet árulnak valamiből, az annál drágábbá válik. Ha magasan maradnak az árak, kevesek képesek hozzájutni a vitamindús növényekhez, azaz csak egy vagyonosabb réteg számára lesznek elérhetők. Ördögi kör. 

Akkor mégis mi segít az éhezésen?

Ezen szakemberek hada dolgozik, addig is azonban kicsiben azt tehetjük, hogy igyekszünk magunk megtermelni a zöldségeket, gyümölcsöket, s a feleslegből adunk a rászorulóknak. Városi emberként az ezzel foglalkozó segélyszervezetek anyagi támogatása nyújt valódi megoldást. A pazarlás visszafogása és a húsevés mérséklése is előrébb visz a szakemberek szerint. Az az irány, amely szerint mesterségesen alacsonyan kell tartani a vitamindús ételek árát, azért vall kudarcot, mert a vízhiány, a szeszélyes időjárás, a gyorsan szaporodó kártevők miatt egyre drágább a növénytermesztés. A tömegtermelést segítő, nagy tételben vásárolt vegyszerek és műtrágya pedig szintén nem tesznek jót az egészségünknek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.