Azon talán nem is rökönyödik meg senki, hogy Hollywood teremtéstörténetének fő alakjai magyarok voltak, de hogy mindketten borsod-abaúj-zempléni falvakból származtak, az már több mint meglepő. Vajon milyen emlékeket őrzött a két filmes üzletember Magyarországról, és hogyan gondozta magyar örökségét?
Adolph Zukor és William Fox, két eltérő karakter, emblematikus filmmogul, akik elsők között gyakoroltak hatalmas befolyást az amerikai álomgyárra. Ők voltak ugyanis Hollywood két befolyásos filmstúdiójának, a Paramount és a Fox Stúdiónak megalapítói. Mindketten büszkén vállalták származásukat, Zukor hollywoodi csillagát ezrek keresik fel ma is évente, míg a Fox név az egyik, ha nem a legismertebb magyar származású márkanév a tengerentúlon.
A ricsei árvagyerek és a tolcsvai születésű Fuchs Vilmos (William Fox) sorsa közös tőről fakadt, sorsuk gyakran keresztezte egymást, kis híján üzlettársak lettek, de végül riválisokként építették az amerikai álomgyárat. Szívükben különbözőképp élték meg magyarságukat.
Kezdetek: levelek Amerikából
Az 1850-es években kezdődött a kivándorlás. 1871 és 1913 között a becslések szerint 1,9 millió magyar, köztük egész falvak települtek ki Amerikába. A kalandvágyó fiatalemberek összespórolták az útravalót, majd hazaküldött leveleikben már számtalan gyári munkalehetőségről, tisztességes bérekről, társadalmi egyenlőségről, temérdek élelemről és gyér kormányzati felügyeletről számoltak be. Sokan pénzt is küldtek haza, az is előfordult, hogy aranyat. Az „Amerika-láz” járványszerűen terjedt a meghurcolt, de életerős magyar lakosság körében.
„Ezek a levelek kézről kézre jártak, hiszen lelkesen írtak bennük szabadságról és lehetőségekről. – Ekkoriban jutottam Amerikáról szóló könyvekhez is. Amikor valaki hazajött látogatóba, élénk kérdezősködésbe kezdtem arról a messzi és reményteli országról” – írja Zukor 1953-as anekdotázó visszaemlékezésében, amelyet csak 2020-ban fordítottak le magyar nyelvre.
Zukor sok gyerekkori emléket őriz Magyarországról, hiszen 1873-as születése után még 16 évet itthon élt. Szülei szatócsboltot üzemeltettek, és másodállásban kénytelenek voltak földet művelni. Itt érte édesapját egy munkabaleset, aminek következtében vérmérgezésben elhunyt. Édesanyja nemsokára rá követte apját, a ricsei árva fiú így emlékezett vissza erre az időszakra:
„Már kisfiúként éreztem, hogy nem képes kiheverni apám halálát. Nyolcéves voltam, amikor ő is meghalt. A bátyám és én utána anyai nagybátyánkkal éltünk. […] Az én érdemjegyeim nem voltak kiemelkedőek, és semelyik hivatás iránt nem mutattam nagy érdeklődést. Ezért 12 éves koromban hároméves gyakornoki munkát vállaltam Blau Hermannál, akinek volt egy boltja a Szántó [Abaújszántó – a szerző] nevű falucskában, egy bortermelő központban, körülbelül tizenöt kilométerre Ricsétől. Feladatom volt söpörni, apró-cseprő dolgokat intézni, és más házimunkát is elvégezni, miközben hivatalnoknak tanultam. […] Egy nap […] megálltam, körülnéztem, és nem láttam a jövőmet. Miután gyakornoki időm lejárt, hivatalnok lettem, talán két amerikai dollárnak megfelelő havi fizetésért, koszt és kvártély fejében. Sok hivatalnok, akivel együtt gyakornokoskodtam, már régóta dolgozott, de ők sem kerestek sokkal jobban nálam. Egy hivatalnok mindig hivatalnok maradt. Sokukból talán sokkal jobb szabó vagy ács lehetett volna, de szakmát váltani képtelenségnek tűnt akkoriban. Még ahhoz is a munkaadó engedélye kellett, hogy egyik városból a másikba költözhessünk. Magyarországon csak borús jövőt láttam magam előtt. […] Amint Amerika földjére lépem, szinte újjászülettem.”
Hivatali karrierjét feladva az amerikai levelek hatására 1888-ban nyakába vette a világot, zsebében 25 dolláros árvasági nyugdíjával.
Fox ugyan megelőzte honfitársát a kivándorlásban, de 1879-ben még egyéves sem volt, amikor családja New Yorkban telepedett le. Az ő története is a klasszikus emigráció esete, nagybátyja indult először szerencsét próbálni a tengerentúlra, majd miután 8 éve már nem érkezett tőle levél, Fox édesapja a keresésére indult. Nem sokkal később a család már kint egyesült, így a kis William nem őrizhetett emlékeket szülőhazájáról.
Visszaemlékezés a tolcsvai életre és a magyar örökségre
Fox múltja és jelene közötti konfliktusának szimbóluma az apja volt, aki mindig Amerika bevándorlókkal szemben támasztott nehézségeit okolta azért, mert nem tudta eltartani a családját. Úgy tűnt, hogy egyáltalán nem ismerte fel a fiára rótt terhet, és sosem értékelte munkájának gyümölcsét. Amióta Fox az eszét tudta, az apja arról a festői és meghitt életről áradozott, amelyet a magyarországi Tolcsván hagytak maguk mögött. A luxus, amit Fox biztosított számára, nem írta felül nosztalgikus élményeit. A negyvenes évei végén Foxnak elege lett, és egyik operatőrcsapatát Magyarországra küldte, hogy forgasson jeleneteket szülőfalujáról. Nem csodálkoznánk, ha megparancsolta volna a riportereknek, hogy csak a leglepusztultabb nyomortanyákat vegyék fel, és lehetőleg a rongyokban járó lakosok közül mutassanak be többet.
Fox magánmozitermében megnézette apjával a filmet, és ezzel végérvényesen összetörte benne a nosztalgikus ábrándot. Apja onnantól soha többé nem beszélt senkinek a családban szeretett hazájáról.
William Fox szülőháza egyébként, romosan ugyan, de még mindig áll. És bár hazalátogatásra sosem határozta el magát, az utókor mégis szívesen gondozza magyar gyökereit.
Herendi porcelánból készült emléktábláját, amelyet 1999-ben avattak fel a Fox filmgyár vetítőtermének falán, valószínűleg már levették, ahogy neve is kikerült a 20th Century Fox feliratból. A táblán magyar és angol nyelven olvasható az 1927-ben készült, Hetedik mennyország című Fox-produkció nyitómondata:
„Azoknak, akik elindultak a mélységből a magasba, a csatornából a csillagok felé, a Bátorság létráját kell megmászniuk.”
Hazatérés Ricsére
Foxszal ellentétben Zukor hiába hagyta ott szülőhazáját, életében örökké fontos szerepet játszottak a magyarok, legfontosabb hazai támasza pedig erdőbényei felesége, Kaufmann Lottie volt.
Zukor gyakran hazalátogatott, érkezéséről az újságok is beszámoltak.
„Zukor folyton a Tiszáról beszélt. Tizenhárom éves korában látta utoljára a folyót, és kiszámította, hogy a Hudsontól, amelynek partján amerikai kastélya fekszik, a jachtján, az Atlanti-óceánon, a Földközi-tengeren, a Fekete-tengeren, a Dunán és a Tiszán keresztül el tudna jutni Ricséig” – olvashatjuk a Színházi Élet című folyóirat 1927-es számában.
„Most aztán igazán nehéz dolog törődni azokkal a szegény atyafiakkal, akiket különösképpen meglepett azóta a világfelfordulás. És Zukor Adolf ebben különbözik sok nagyon gazdag embertől. Mert van még néhány milliárdos a világon, aki szegényen indul el egy isten háta mögötti kis faluból, ahová nemrégen még vasút sem vezetett, és karriert csinált valahol. De ezek, a költségekről nem is beszélve, még a fáradságot is sajnálják az utazásra, hogy megkeressék a gyerekkori akácfát és a falu alatt kanyargó Tiszát. Legfeljebb illő módon meghatódnak, ha valaki elmondja előttük szülőfalujuk immár kissé idegenül hangzó nevét.”
Szülőfalujához, Ricséhez való kapcsolata példaértékű volt. Az 1920-as években pénzt, csomagot küldött haza azoknak a szegényeknek, akik levélben segítséget kértek tőle. 1928-ban az ő támogatása tette lehetővé a református templom felújítását. Két tantermes református iskolát is építtetett, nevelői lakással együtt. Újjáépíttette a község leégett gabonaőrlő malmát, és az egyik olajsajtolót. A legmaradandóbb emlék pedig az általa építtetett artézi kút és a körülötte található szoborcsoport, amelyről az építmény a Juhászkút nevet kapta.
Életének túlnyomó részét Amerikában töltötte, ott valósította meg az álmait, de sohasem felejtette el Ricsét, ahonnan elindult. A falu pedig tiszteleg Zukor Adolph életműve előtt.
Zukor Adolph unokája, Jim és egyik rokona, Suzan Zukor nagy örömmel követik, hogy a nagypapa hírnevét ennyire őrzik Magyarországon, ennyire becsben tartják szülőhelyén. Az októberben bejelentett Adolph Zukor Nemzetközi Filmfesztivált első alkalommal 2022 nyarán rendezik meg Mátészalkán.
Ha érdekel Zukor Adolph 103 évet átívelő, kalandos élettörténete, akkor ez az írásunk is tetszeni fog:
