Amikor Liechtenstein 80 katonát küldött hadba, és 81 tért vissza

Olvasási idő kb. 2 perc

A világ egyik legkisebb országa, a mindössze 37 ezer fő lakosú Liechtenstein első és máig legutolsó háborús tetteként 1866-ban 80 katonát küldött hadba Ausztria oldalán, akik mindnyájan túlélték a küldetést, sőt, plusz egy fővel kiegészülve, nyolcvanegyen tértek haza.

A Rajna völgyében, Ausztria és Svájc között elterülő Liechtensteini Hercegség Európa negyedik és a bolygó hatodik legkisebb állama – lakossága nagyjából Békásmegyer lakótelepének felel meg –, mely napjainkban elsősorban adóparadicsomként ismert világszerte. A 18. század elején alapított miniállam híresen semleges maradt a háborúkban, 1943-ban például annyira elhatárolódtak az akkor épp szomszédos Harmadik Birodalomtól, hogy betiltották a náci pártot az ország területén, és négyszáz zsidó menekültet fogadtak be (százhatvanat ugyanakkor visszautasítottak).

Végigunatkozták a háborút

Az osztrák–porosz háború kitörésekor, 1866 júniusában II. János liechtensteini herceg mégis úgy döntött, hogy segítséget küld az országával vámunióban álló Ferenc József császár számára: sikerült is felállítania egy nyolcvanfős különítményt, melynek feladata az Ausztria és Olaszország között húzódó Brenner-hágó védelme volt a poroszokkal szövetséges olasz csapatoktól. A kis létszámú csapat büszkén indult hadba, a hágóhoz érve azonban úgy találták, semmi különösebb tennivalójuk nincs, ezért leginkább hegyet másztak, sörözgettek, pipázgattak, élvezték a gyönyörű kilátást és a semmittevést.

Liechtenstein uralkodója, II. János herceg (1840–1929)
Fotó: Imagno / Getty Images Hungary

Alig egy hónappal később a technikai és hadvezetésbeli előnyben lévő poroszok döntő vereséget mértek a rossz taktikát választó Habsburg erőkre a königgrätzi csatában, ezzel – bár az olasz fronton az osztrákok álltak nyerésre – megpecsételődött a háború sorsa, augusztus végén pedig be is fejeződtek a harcok. Az eközben végig unatkozó liechtensteini különítmény anélkül tért haza, hogy egyetlen pillanatra is harcolnia kellett volna, sőt, az otthoniak legnagyobb meglepetésére eggyel többen vonultak be a fővárosba, Vaduzba, mint ahányan hadba vonultak onnét.

Az apró hadtesthez csapódott nyolcvanegyedik katona kiléte máig rejtély, bár több változat is napvilágot látott az idők során: egyesek szerint egy osztrák összekötőtiszt csatlakozott a törpeállam honvédjeihez, mások úgy vélik, egy dezertált olasz katona döntött úgy, inkább Liechtensteinben szeretne élni. Olyan verzió is akad, amely szerint néhány olasz dezertőr titokban megölt pár liechtensteini bakát, felvette a ruhájukat és csatlakozott a szakaszhoz, de csak a miniországba visszatérve vették észre, hogy eggyel többen vannak, mint ahány katonával végeztek (rejtély viszont a pluszegyenruha kérdése).

Akárhogy is legyen, a liechtensteiniek belátták, nem sok értelme van katonáskodni, ezért két évvel később feloszlatták a csupán pénzügyi terhet jelentő hadsereget, és azóta sem szerveztek újat. Az első világháború után, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásával megszűnt a Liechtenstein és Ausztria közötti vámmegállapodás, ezt követően a hercegség inkább Svájccal lépett kereskedelmi egyezményre, az osztrák pénz helyett pedig bevezették a svájci frankot mint hivatalos fizetőeszközt. Érdekesség, hogy Európában utolsóként Liechtensteinben jutottak szavazati joghoz a nők: 1984-ben egy népszavazáson (melyen csak férfiak vehettek részt) 2370 igen szavazattal, 2251 nem ellenében döntöttek úgy az ország lakói, hogy engedélyezik számukra a voksolást.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.