Beszédes lelet a világ legöregebb sílécére, ami régi tévedésekre is rávilágított

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A fantasztikus lelet 1300 éves, és rendkívül jó állapotban maradt fenn az utókor számára a Digervarden hegységet borító jégtakarónak köszönhetően – érdekesség, hogy a léc párját még 2014-ben találták meg a kutatók ugyanezen a helyszínen.

A Norvégia nyugati részén található hegység a jégrégészek paradicsomának számít az utóbbi években, ugyanis a klímaváltozás hatására, a jég visszahúzódásával sorra bukkannak elő a kivételesen értékes és kiváló állapotban fennmaradt leletek, köztük ruhák, bőrcipők, vadászszerszámok, csontok és más emberi maradványok, például hajszálak is. A Secrets of the Ice (A jég titkai) projekt munkatársai 2014-ben bukkantak rá a hegyen egy különleges, fából készült sílécre, amelyet a viking kor előtt élt népek használhattak téli közlekedés céljából, a léc mellett egy nyírfa fonatból és bőrszíjakból készült kötést is feltártak.

Balesetben pusztult el a sílécek tulajdonosa?

Mivel a síléceket párban készítették és használták, a kutatók figyelni kezdték a gleccserek nyári olvadását, hátha előkerül a fantasztikus lelet párdarabja – az újabb felfedezésre hét évet kellett várniuk, most szeptemberben azonban végre rájuk mosolygott a szerencse. A második síléc – ami még jobb állapotban maradt fenn, mint társa – kimentése nem volt könnyű feladat, a felszereléshiány és a rossz időjárási körülmények miatt hat napba került, mire a csapat tagjai megszerezték és táborukba szállították a leletet.

A két síléc kialakítása jelentősen eltér egymástól, ennek oka az egyedi, kézi gyártás és az abból eredő hibák, illetve a gyakori használat és a javítások lehetnek – a kutatók szerint ezek a közlekedési eszközök túl értékesek voltak ahhoz, hogy sérülés esetén eldobják őket, inkább addig foltozgatták a léceket, amíg azok bírták. A második léc nagyobb, mint társa, 187 centiméter hosszú és 17 centiméter széles, emellett 5 centivel mélyebben volt a jégbe burkolva, ami megmagyarázhatja az állapotbeli különbséget.

A 2014-ben talált síléc.
Fotó: Aud Hole, secretsoftheice.com

A régészek büszkén állítják, ezek a valaha feltárt legöregebb sílécek: ugyan ismertek hasonló közlekedési eszközöket ábrázoló, korábbi időszakokból származó sziklarajzok – a legrégebbiek 6000 évesek –, ez az első alkalom, hogy sértetlen kötésre leltek, amiből kiderül, hogyan használták őseink a léceket. A leletek más kérdésekre is választ adnak: korábban például úgy gondolták, a sílécek alját szőrmével boríthatták a korabeli népek, hogy jobban tapadjon a hegyen felfelé haladva, a feltárt lécpár közepén talált széles vágat azonban cáfolni látszik ezt az elképzelést.

A szakemberek csak találgatni tudnak, mi történhetett a lécek tulajdonosával: az egyik elmélet szerint talán vadászni indult, és mire visszatért, hűlt helyét találta síléceinek, azokat ugyanis betemette a hirtelen lezúduló hó, míg mások úgy gondolják, megsérülhetett egy balesetben, és csak úgy volt képes továbbereszkedni a hegyoldalon, ha hátrahagyta a léceket. Ez utóbbi teóriát cáfolja a fentebb említett foltozgatás-javítgatás ténye – valószerűbbnek tűnik a harmadik verzió, miszerint a tulajdonos maga is odaveszhetett egy lavinában vagy balesetben.

A Digervarden hegységben folyó munkálatok során előkerült tárgyak egyre inkább megcáfolják a tudósok korábbi elképzelését, miszerint az egykoron itt élt emberek télen kerülték a magasan fekvő területeket – a régészek reményei szerint a közeljövőben számos hasonlóan értékes és szemléletváltoztató leletre bukkannak még a felszívódó jégtakaró helyén.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?