Otthagyta állását az amerikai farmer, hogy internálótáborba deportált japán származású ismerőseinek földjét gondozza távollétükben – Bob Fletcher majdnem az életével fizetett, de nem szegte szavát.
A Pearl Harbor elleni támadást és az Egyesült Államok hadba lépését követően általános paranoia és idegengyűlölet uralkodott el az országon, sokat azt hitték, az Amerikában élő japán származású lakosság kapcsolatot tart fent az ellenséggel, és titokban segít nekik egy invázió előkészítésében – mint John L. DeWitt altábornagy nyilatkozta a sajtónak: „egy japó mindig japó marad”. Franklin Roosevelt elnök 1942. február 16-án aláírta a 9066-os elnöki rendeletet, melynek értelmében 110-120 ezer embert (köztük 80 ezer második generációs bevándorlót, akik sosem jártak Japánban) telepítettek ki lakhelyükről és zártak szögesdróttal és fegyveres katonákkal őrzött koncentrációs táborokba.
Kiközösítették és „japánimádónak” titulálták
Voltak azonban, akik nem ültek fel a rasszista hangulatkeltésnek, és segíteni próbálták állampolgári jogaiktól megfosztott szomszédjaiknak, barátaiknak: közéjük tartozott az 1911-ben, a kaliforniai Sacramentóban született Robert Emmett „Bob” Fletcher Jr., aki a Kaliforniai Egyetem elvégzése után, agronómusdiplomával a zsebében állami mezőgazdasági ellenőrként helyezkedett el, szabadidejében pedig önkéntes tűzoltóként szolgálta városát. Munkája során a férfi beutazta Kalifornia vidékeit, és ismeretséget kötött japán származású helyi farmerekkel – a napfényes állam lakosságának mintegy 2 százaléka rendelkezett akkoriban japán gyökerekkel –, akiket az elnöki rendelet értelmében később táborba deportáltak.
A férfi így ismerte meg a Tsukamoto családot is, akik szőlőt termesztettek a Sacramentótól nem messze található Florin községben: amikor a hatóságok elkezdték begyűjteni a helyi japán közösség tagjait, a családfő azzal a kéréssel fordult barátjához, távollétükben vigyázna-e az ő, illetve két másik japán család szőlőbirtokaira. A megállapodás szerint Fletcher gondozná a földeket, fizetné utánuk az adót, cserébe a szőlőből származó összes bevétel őt illetné – hősünk, aki épp szingli volt akkoriban és nem volt különösebb ellenérzése, rábólintott az ajánlatra, és otthagyta állását, hogy teljes idejét a szőlőgazdálkodásnak szentelhesse.
Az újdonsült farmer lelkiismeretesen gondozta a rá bízott, összesen csaknem 90 hektáron elterülő földeket, a megállapodással ellentétben viszont csak a profit felét tartotta meg magának, a maradékot betette a bankba, hogy visszatérésükkor kamatostul átadhassa azt a családoknak. Időközben utolérte a szerelem, feleségül vett egy Teresa Cassieri nevű hölgyet, aki szintén besegített a szőlészetben – a házaspárt a környékbeli gazdák „japóimádónak” titulálták, gyakran halálos fenyegetéseket kaptak, egy alkalommal ismeretlen tettesek a távolból rálőttek Fletcherre, de szerencsére a golyók a célpont helyett a pajtaajtót találták el.
Csak időskorában ismerte meg a világ a történetét
Amikor három évvel később, 1945 őszén a japán családok visszatértek otthonaikba, szőlőföldjeiket a legjobb állapotban találták, sőt – mint Tsukamoto lánya elmesélte – még a házaikat is alaposan kitakarították Fletcherék, miután értesültek a jó hírről. Kivételes szerencséjük volt, a legtöbb internált japán család földjeit és lakásait ugyanis elorozták távollétükben, hazaérkezésükkor szinte teljesen földönfutóvá váltak, és új megélhetés után kellett nézniük.
Az emberségből jelesre vizsgázott gazda nem sokkal később saját földet vásárolt a környéken, ahol szénát termesztettek és marhát tenyésztettek feleségével, emellett hivatásos tűzoltóként kapott állást, idővel Florin tűzoltóparancsnokává léptették elő. Idősebb éveiben helytörténettel kezdett foglalkozni, szorgosan dolgozott több helyi egyesületben, földjéből pedig öt hektárt a községnek adományozott, melyből közösségi farmot alakítottak ki a helyiek. A világháború idején tanúsított emberbaráti tevékenysége azonban sokáig ismeretlen maradt – az amerikaiak nem szívesen néztek szembe a kellemetlen múlttal, a táborba internált japán származású lakosságtól végül a Reagan-kormány kért hivatalosan elnézést, és utalt ki számukra jóvátételt 1988-ban –, csak időskorában részesült az őt megillető általános elismerésben, miután történetére szélesebb körben fény derült.
Bob Fletcher 2013 májusában hunyt el florini birtokán, 101 éves korában.
