Régóta terjed az interneten a híres fénykép, amelyen egy sokfős tömeg szalutál lelkesen a náciknak, egyetlen ember kivételével, aki nem hajlandó kart lendíteni, ezért karba tett kézzel mered maga elé – a fotót sokan az elnyomó eszmékkel szembeni passzív ellenállás egyik legszebb kifejeződésének tekintik, a kép mögött megbúvó tragikus történet pedig tökéletesen igazolja ezt. Ki volt a rejtélyes férfi, aki nem volt hajlandó behódolni a hitleri ideológiának?
Az ikonikus fénykép 1936. június 13-án készült Hamburgban, a náci mozgalom mártírjának tekintett Horst Wessel után elkeresztelt haditengerészeti gyakorlóvitorlás avatási ünnepségén, a fotón a Blohm és Voss hajógyár dolgozói emelik karjukat a nemzetiszocialista tisztelgésre, kivéve egyetlen személyt. A kép csak azután kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor 1991-ben megjelent a Die Zeit hasábjain, ekkor derült ki a szalutálást megtagadó férfi, August Landmesser kiléte is, akit lánya, Irene azonosított az újságíróknak.
Az 1910-ben, egy Hamburg közeli kisvárosban, Moorregében született Landmesser a ’30-as évek elején csatlakozott a náci párthoz, abban a reményben, hogy így könnyebben talál majd munkát, nem sokkal később azonban beleszeretett egy zsidó származású lányba, Irma Ecklerbe, amiért kizárták a pártból. A férfi és szerelme a nürnbergi faji törvények miatt hiába kérvényezték a hatóságoknál, nem házasodhattak össze, kapcsolatukat azonban nyíltan felvállalták, 1935-ben pedig megszületett első gyermekük, Ingrid. A család két évvel később megpróbált Dániába szökni, a határon azonban feltartóztatták és „az árja faj meggyalázásának” vádjával letartóztatták őket, de végül konkrét bizonyítékok hiányában szabadon, csupán figyelmeztetéssel megúszták az ügyet.
A pár továbbra sem volt hajlandó szakítani vagy titkolózni, ezért 1938 júniusában a Gestapo újra letartóztatta őket: ezúttal nem úszták meg figyelmeztetéssel, Landmessert munkatáborba deportálták, Eckler pedig börtönbe került, itt adott életet második gyermeküknek, Irenének. A nőt később a ravensbrücki női lágerbe szállították, 1942-ben pedig egy masszív megsemmisítési akció során a bernburgi „eutanázia-központba” került, ahol több ezer rabtársával együtt gyilkolták meg hidegvérrel.
A férfi két és félév után szabadulhatott a lágerből, rakodómunkásként kapott állást, 1944-ben azonban besorozták a hadseregbe és a jugoszláv frontra küldték, ahol októberben életét vesztette. Két árván maradt lányuk kezdetben állami gondozásban, majd nagyanyjuknál, az ő halála után pedig nevelőszülőknél élt – miután 1951-ben a hamburgi törvényhozás posztumusz érvényesnek tekintette vér szerinti szüleik házasságát, Ingrid felvette édesapja családnevét. Irene – aki megtartotta édesanyja nevét, az Eckert – 1996-ban könyvet írt szülei történetéről.
Ugyan a legtöbben hitelesnek fogadják el Irene állítását, miszerint a híres fotón apja látható, az idők során mások is jelentkeztek, azt állítva, az ő rokonuk a karlendítést megtagadó alak – Landmesser legismertebb „kihívója” egy 1959-ben elhunyt Gustav Wegert nevű férfi, aki leszármazottai szerint a Blohm és Voss gyár acélmunkása volt, és vallási okokból tagadta meg a náci szalutálást.
