A koronavírus-világjárvány, a globális felmelegedés és az életünket fenyegető egyéb társadalmi és természeti problémák kapcsán azt hihetnéd, a 2020–2021-es éveknél sohasem volt rosszabb – ez azonban hatalmas tévedés. Az elmúlt évezredek során sokkal rázósabb időszakokkal is megküzdött már az emberiség, történészek pedig azt is megállapították, melyik évben volt a legrosszabb a Földön élni.
A Harvard Egyetem középkor-kutatója, Michael McCormick szerint az emberi civilizáció mélypontját az 536-os év jelentette. Ennek oka nem egy birodalom bukásában, egy véres háborúban vagy egy globális járványban keresendő, hanem egy rejtélyes természeti csapásban.
Sötétségbe borult a világ, milliók éheztek
Az ominózus évben egy különös „felhő” jelent meg az égen, amely tizennyolc hónapon keresztül sötétségbe borította Európát, a Közel-Keletet és Ázsia egyes részeit. A korabeli történetírók (a bizánci Prokioposz és a római Cassiodorus) tanúsága szerint a titokzatos jelenség elfedte a Napot, amely csak halványan, a Holdhoz hasonlóan ragyogott az égen, a világra homály borult, mintha örökké tartó napfogyatkozás köszöntött volna be.
Az időjárás hihetetlenül lehűlt: a két kontinens a jégkorszak óta tapasztalt leghidegebb nyarát élte át, az 1,5–2,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet következtében megsemmisült a termés és tönkrement a mezőgazdaság, milliók haltak éhen. A beszámolók szerint Írországban egészen 539-ig, vagyis három éven keresztül lehetetlen volt kenyeret készíteni. A gazdaság nagyon lassan állt helyre, a természeti csapás következményeit még egy évszázaddal később is nyögte Európa és Ázsia, a teljes felépülésre csak 640 körül, az ezüstbányászat fellendülésével került sor.
A titokzatos jelenség okát keresve McCormick és munkatársai Paul Mayewski gleccserkutató segítségével arra jutottak, hogy valószínűleg egy Izlandon történt vulkánkitörésből származó hamu juthatott a levegőbe, olyan mennyiségben, amely elegendő volt ahhoz, hogy másfél éven keresztül sötétségbe borítsa a fél világot. Ha a sötétség és az éhínség nem lett volna elegendő, néhány évvel később, 541-ben az egyiptomi Pelusium kikötővárosában pestisjárvány tört ki, amely megfelezte a Bizánci Birodalom lakosságát, és összesen mintegy 50 millió emberrel végzett a Földközi-tenger régiójában.
Az 536-ban tapasztalt légköri jelenséghez hasonló természeti csapás sújtotta a világot a „nyár nélküli évnek” nevezett 1816-ban is, amikor az indonéziai Tambora tűzhányó kitörése 80 köbkilométernyi vulkáni anyagot bocsátott a levegőbe. Ugyan a Föld átlaghőmérséklete csak 0,4–0,7 Celsius-fokkal tért el a szokásostól, a lehűlés a világ számos pontján, köztük az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is súlyos mezőgazdasági problémákat és éhínséget okozott, és tömeges lázongásokhoz, gyújtogatáshoz, fosztogatáshoz vezetett. A kutatók szerint a 6. században tapasztalt katasztrófa még ennél is jóval súlyosabb lehetett, csoda tehát, hogy az emberiség jelentős része egyáltalán túlélte az 530–540-es évek földi poklát.
