Britney Spears visszakapta a szabadságát, és most nem tudja, mit kezdjen vele

Olvasási idő kb. 2 perc

És fél is a világhírű énekesnő.

Britney Spears megszólalt – azaz inkább írásban megnyilvánult –, nem sokkal azután, hogy édesapja már nem gyakorol felette gyámságot. Vallott  korábbi életéről, a szigorú szabályokról, amelyeknek eleget kellett tennie és arról is, hogyan bánt vele családja. 

A rászakadt szabadsággal szemmel láthatóan nem nagyon tud mit kezdeni az énekesnő. Egy Instagram-bejegyzésben ugyanis egy feldíszített karácsonyfa képét osztotta meg, noha még csak október közepén járunk.

Mert miért is ne?! – írta a kép mellé a bejegyzésben a bírósági döntés után nem sokkal, hiszen most már nem kell megfelelnie a szabályoknak, és a családja sem élősködik rajta.

Annyira vártam, hogy megszabaduljak a jelenlegi helyzetemből, és most, hogy itt vagyok, félek bármit is tenni, mert félek, hogy hibázni fogok – kezdte.

Spears azokról a dolgokról írt, amelyek megijesztik, például arról, hogy amikor autót vezet, paparazzik lesnek rá.

Nincs rendben, hogy meg akarnak ijeszteni, és kiugranak az autó elé. Mintha azt akarnák, hogy valami őrültséget tegyek – írta. Hozzátette, retteg attól is, hogy valamit rosszul csinál, ugyanakkor tudja, már máshogy kell cselekednie, mint  apja gyámsága alatt.

Korábban a Dívány is beszámolt az énekesnő kálváriájáról. Akkor azt írtuk, Britney Spears 39 éves korára eljuthat oda, ami az emberek nagy részének teljesen normális: eldöntheti, hogy akar-e gyereket szülni, és jó hír az is, hogy immár ő rendelkezik azzal a pénzzel, amit egyébként saját maga keresett meg. A Los Angeles-i bíróság ugyanis szeptember 29-én 13 év után felmentette a tinibálvány apját, James Spearst a gyámság alól. Sokan ezt az időt 13 év rabszolgaságként értékelik, amivel vélhetően Britney is egyetért, máskülönben nem hangoztatná, hogy apjának börtönben lenne a helye. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.