Patikák voltak az első benzinkutak – ahol a világ leghíresebb filmsztárjai nem csak tankoltak

Olvasási idő kb. 6 perc

Tudtad, hogy az első benzinkutak valójában patikák voltak? Hogy Dreamland valóban létezett? És arról hallottál-e, hogy benzinkút-szépségversenyt is szoktak rendezni? Legek és egyebek az autóetetőkről.

Ma már legenda, pedig megtörtént: Bertha Benz asszony 1888. augusztus 5-én titokban kirándulni indult fiaival, mégpedig a férje által szabadalmaztatott motorkocsin. Csakhogy útközben kifogyott a benzinje, pontosabban a ligroinja, mert az első Benz motorkocsik ezzel a természetes petróleumból desztillálás útján kapott folyadékkal működtek, amit egyébként tisztítószerként is használtak és gyógyszertárakban lehetett kapni. Berthának szerencséje volt: a közeli patikában – amely a Wiesloch nevet viselte – tudott tankolni, és a család tovább folytathatta a kirándulást.

Az első hazai autótulajdonosok a jármű működéséhez szükséges üzemanyagot hajdanán szintén a patikákban vásárolták. 1924-ben született meg a Fővárosi Autóüzem Rt. első két töltőállomása, amik úgy néztek ki, mintha egy köztéri lámpát kereszteztek volna egy olajoshordóval – ahogy az egyik szakértő fogalmazta. A többi már történelem. Az olaj lett időközben a világ legdrágább kincse, a leggazdagabbak pedig a multinacionális üzemanyag-kereskedelmi vállalatok.

Bertha Benz férjével, Carl Benzzel egy 1893-as Benz-Viktorián
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Később a benzinkút nemcsak az autókat kezdte táplálni, hanem az embereket is. Valakinek eszébe jutott, hogy amíg feltöltik a gépkocsit, kihelyez egy nyugágyat, hogy a sofőr lazulhasson egyet. Nem jegyezte fel a krónika, ki jött rá először, hogy nemcsak az autók szomjaznak meg az utakon, de az utasok is: megjelentek a kávézók, büfék, parkolók, shopok az újságosstandokkal, az autós pihenők. A sofőrök mind több benzin és kiegészítő kellék közül választhattak, kialakultak az egyes vállalatokra jellemző kúttípusok.

Ahány ország, annyiféle volt mindig is a stílus: Amerikában hatalmas tér, olcsó olaj, óriási, benzinfaló, fecskefarkú púderkék Pontiacok, családias Fordok és teherautónyi Cadillacek jellemezték a benzinkutak látképét a negyvenes-ötvenes-hatvanas években. Ahogy élesedett a verseny, úgy lettek mind feltűnőbbek a különféle logók, hogy egy idő után az egész létesítmény, a kútkezelők uniformisától a büfé szalvétájáig az adott cég színeit, brandjét hirdesse.

Kezdetben voltak a sivár kutak és épületek
Fotó: Nancy C. Ross / Getty Images Hungary

Ha már legeket ígértünk, kezdjük azzal a benzinkúttal, ahol a világ legtöbb filmsztárja megfordult. A Netflix egyik mostani slágersorozata a Hollywood, amely, és ezt talán nem mindenki tudja, egy valaha tényleg létezett, különleges benzinkút és tulajdonosa, Scotty történetéről mesél.

Scotty Bowers – a filmben Ernie a neve, és Dylan McDermott alakítja, parádésan – a II. világháborúban harcolt mint tengerészgyalogos, majd Los Angelesbe költözött, és benzinkutat nyitott Richfield néven, amit a beavatottak inkább Dreamland néven ismertek. Már persze azok, akik a szokásos szolgáltatások mellé „teljes körű szervizt” igényeltek az ott dolgozó, csinos, fiatal férfi prostituáltakból álló csapattól. A feltűnően jóképű, egyébként színésznek készülő Scottyt hamar megkedvelték a hollywoodi sztárok. Állítása szerint ő hozta össze Cary Grantet és Rock Hudsont (aki akkor még csupán selyemfiú volt, és Henry Willsont, a taszítóan embertelen ügynökkirályt sem ismerte), de azzal is büszkélkedett, hogy Gloria Swanson, Laurence Olivier és Vivien Leigh is állandó kliensei voltak. Akárcsak Katharine Hepburn, akit több mint százötven nővel hozott össze, legalábbis ezt állítja önéletrajzi könyvében.

A 96 éves korában elhunyt, korántsem visszafogott életmódot folytató Bowers lányokat is közvetített, ha ezt kívánták a kuncsaftok. Megfordult nála állítólag VIII. Edward, a lemondott brit király, és olyan barátai voltak, mint a rendezőmogul, George Cukor. A létező összes hollywoodi partira meghívták – érthető módon, hiszen ő aztán igazán behatóan ismerte a hírességek gyenge pontjait. A könyv nyomán dokumentumfilm is készült, majd a Netflixen napjainkra megjelent az egyébként vitatott színvonalú sorozat Hollywood kegyetlen, rasszista és képmutató – hajdani? – korszakáról. Scotty szerint „leparkolt” nála Edith Piaf, Spencer Tracy, Tennessee Williams, Charles Laughton, Rita Hayworth, Errol Flynn, Noël Coward, Mae West, James Dean és J. Edgar Hoover is – utóbbival egyébként sem ártott jóban lenni, hiszen ő volt az FBI főnöke.

Benzinkút napenergiával

Bár hasonló szolgáltatások ma is léteznek az autós pihenők környékén, mostanság nem ez alapján rangsorolják a benzinkutakat, hanem az építmények igényessége, ötletgazdagsága, vendéglátós színvonala, a higiénia és még sok egyéb tényező alapján. Az mfor.hu adta hírül, külföldi források alapján, hogy a legszebb benzinkút címet a finnországi ultramodern építészeti stílusú Niemenharju érdemelte ki. Második a híres 66-os út mellett magasodó Pops Arcadia. Sokakban meglepetést keltett a grúziai Batumi egyik hasonló létesítményének harmadik helye, de a listán szerepel spanyolországi, belga, nagy-britanniai és holland benzinkút is, valamint a Los Angeles-i Helios.

A Los Angeles-i Helios House

Ezek közül építészetileg és környezetvédelmi szempontból is kiemelkedik a Helios ház, melynek ultramodern tetőszerkezete 1653 önálló acéllemezből áll, és magában foglal 90 napelemet is, amelyek évente 15 ezer kWh áramot termelnek. Az állomás tetejére füvet telepítettek, hogy kevesebbet kelljen fűteni/hűteni, és vizet is gyűjtenek itt, öntözés céljából. Minden újrahasznosítható, rozsdamentes acélból készült. A feliratokat is újrahasznosított anyagokból gyártották, a festék speciális, mindenütt fotocellák és időzítők segítenek az energiaszükséglet testre szabásában, a napszaktól és a fény mennyiségétől függően. A tisztasági blokkok falait fából és bambuszból építették, a mozgásérzékelő fények csökkentik az energiapazarlást, a fürdőszobai mosogatók újrahasznosított alumíniumforgácsból készülnek, a padlólapok pedig újrahasznosított üvegből. Az alacsony vízkibocsátású csapok automatikusan kikapcsolnak, ha nem használják őket, hogy megakadályozzák a pazarlást.

Némiképp furcsa, hogy egy benzinkút a napenergia fontosságát hirdeti, de ma már az is gyakori, hogy e-autók számára is építenek töltőállomást a benzinkutakon, jóllehet, lassan konkurenciának számítanak. De az a fontos, hogy az autósok megálljanak és vásároljanak, mert a shopokból és büfékből származó bevétel egyre nő.

Kutyamosdatás, pónilovaglás

Fáradt autók oázisa – így nevezi az egyik építészeti magazin a zürichi Tiefenbrünnen hatalmas autómosóját. Az természetes, hogy tankolni is lehet, de nem ezen van a hangsúly, hanem az összes autóápolási szolgáltatáson – sőt, kutyamosdatásra is van lehetőség. Az autós pihenők tehát nem csupán parkolóhelyet és egy kétes tisztaságú vizesblokkot takarnak manapság – legalábbis Svájcban semmiképpen nem. Az Urbanplus építészei Thusisban, az A13 autópálya mellett hozták létre a Viamalát, amely bár kívülről inkább egy óriási konténernek tűnik, belül minden létező vendégváró attrakciót megtalálható benne, a konferenciahelyszíntől a fine dining étteremig.

Ez is egy benzinkút: a svájci Viamala
Fotó: Thomas Drexel

A legpatinásabb benzinkút címre az Arne Jacobson által tervezett, 1936-ban épült Skovshoved tarthat igényt. A Koppenhága külvárosában található kútnál – amely a funkcionális építészet egyik maradandó alkotása – gomba alakú lombkorona védi az autósokat az esőtől és a naptól. Az alulról megvilágított lombsátor éjjel eligazodási pontként szolgál.

A világ egyik legszórakoztatóbb autós pihenőhelye a japán Ashigara, amely Shizouka megyében található, nem messze a Fuji-hegységtől. Felújítása után több mint 20 étteremmel, a kicsik számára pónilovagoltatással, valamint szabadtéri meleg vizű forrásokkal várja a látogatókat.

A belga Orivalt évek óta a világ egyik legszebb töltőállomásának tekintik. A Brüsszel és Nivelles közötti autópályán lévő kutat Philippe Samyn és munkatársai úgy tervezték, hogy minimális legyen a környezetszennyező hatása. Minden van itt, mintha egy plázában sétálnánk: egyebek között művészeti galéria, parkok, piknikhelyek is.

Csontkovács, fogorvos, mosoda, múzeum

Az amerikai nagyok közül is kiemelkedik a walcotti Iowa80 Truck Stop. Ez egy gigantikus kamion- és teherautó-pihenő, a maga 100 000 négyzetméterével. Belül mosoda, könyvtár, csontkovács, fogorvos, fodrász és edzőterem is várja azokat, akik nem sietnek. Itt állították fel a Teherautó Múzeumot, és minden évben nyáron itt rendezik meg a Truckers Jamboree-t, amely magában foglal egy szakmai olimpiát és teherautó-szépségversenyt is.

A legnagyobb teherautó-pihenő

A legek legje talán a luxemburgi Berchemben lévő Shell-kút, amelyet a magyar utazók is – főleg a kaminosok – jól ismerhetnek. Harmincszor akkora, mint egy normál töltőállomás, és nem csak a helyi Starbucks és más vendéglátóhelyek nyújtanak ellazulást: nem hiányzik a baba-mama szoba sem a kicsiket lekötő, csillogó-villogó diszkógömbökkel.

Bár a járvány nem tett jót egyetlen multinak sem, sőt számos benzinkutat be kellett zárni, a fejlesztést és a vendégcsalogatást nem hagyják abba: az e-töltés lehetősége vagy éppen a bizonyos mennyiségű benzinen, illetve gázolajon felüli vásárlás után járó kedvezmények terén ma is fontos szerepet játszanak a kutak fejlődésében.

.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Elek Lenke
Elek Lenke
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.