Zsarnoki uralkodó vagy korának legtehetségesebb női politikusa (esetleg mindkettő) volt Jagelló Izabella királyné, akiről a budapesti Izabella utcát elnevezték?
A Ferdinánd hídtól/Podmaniczky utcától induló Izabella utca az Andrássy utat, a Király utcát, a Dob utcát, az Almássy teret és a Dohány utcát is keresztezve szövi át Terézvárost és Erzsébetvárost. Nevét Szapolyai János özvegyéről, a lengyel származású Jagelló Izabella királynéról kapta. A negyvenévesen elhunyt asszony mindössze három évig kormányzott önállóan Erdélyben, a népi emlékezetben mégis az egyik legerőszakosabb és leghataloméhesebb személyként él.
Izabella Krakkóban született 1519. január 18-án, I. (Öreg) Zsigmond lengyel király és Sforza Bona milánói hercegnő legidősebb gyermekeként. A lengyel királyi udvarban, humanista, reneszánsz eszményeknek megfelelően nevelkedett, négy nyelven beszélt, és kedvelte a pompát. Húszéves korában eljegyezték a nála több mint harminc évvel idősebb Szapolyaival, amit a nagy korkülönbség ellenére Izabella nem bánt különösebben, lévén hogy a magyar király még ötvenes éveiben is jó kiállású, fess férfinak, művelt, erélyes és illemtudó úrnak számított.
Egy jelképes krakkói ceremónia után 1539 márciusában Fehérváron kelt egybe a pár, de a frigy nem lett hosszú életű, a király ugyanis alig másfél évvel később szélütés következtében meghalt. Izabella azonban egészséges fiúgyermeknek adott életet, akit férje és apja után János Zsigmondnak keresztelt – jócskán megbonyolítva ezzel a magyarországi politikai helyzetet. A váradi béke értelmében ugyanis Szapolyai halálával a keleti királyság Habsburg Ferdinándra szállt volna, Izabella és az őt körülvevő politikusok – Fráter György, Petrovics Péter és Török Bálint – azonban a csecsemőt kiáltották ki jogos trónörökösnek.
Az egyezség felrúgása és az ország széttagoltsága I. Szulejmán szultánnak kedvezett, aki támogatta az özvegy királynét és fiát a Habsburgok elleni küzdelemben. 1541 májusában Ferdinánd sereget küldött Buda ellen, és ostrom alá vette az ott tartózkodó Izabellát, augusztusban azonban fordult a szerencse, és Buda csellel Szulejmán kezére jutott, a szultán pedig vazallusává tette Izabellát, aki évi tízezer arany adó fejében megkapta a keleti magyar királyság, vagyis a későbbi Erdélyi Fejedelemség kormányzását. A tárgyalások során történt az az eset, hogy a császár követe kétségbe vonta, hogy János Zsigmond Izabella gyermeke lenne, mire az özvegy királyné lekapta magáról a ruhát és a követ szeme láttára szoptatta meg a kisdedet. A férfi zavartan fordította el a tekintetét.
Izabella Lippán, majd a gyulafehérvári volt püspöki palotában rendezte be udvartartását, azonban mivel nem tartották őt eléggé érettnek a kormányzáshoz (és persze csípte a szemüket egy női uralkodó), a királyság ügyeit a szultán jóváhagyásával Fráter György intézte. Az akaratát hasztalanul érvényesíteni próbáló özvegy királyné és a hatalmat gyakorló barát között megromlott a viszony, idővel kibékíthetetlen ellenfelekké váltak. Gyakran vitáztak az udvar költségvetéséről: Izabella a Krakkóban és Budán megszokott pompával szerette volna körülvenni magát, Fráter György viszont a luxust felesleges pénzkidobásnak tartotta. 1549-ben a barát Izabella tudta nélkül, az ő nevében kötötte meg a nyírbátori egyezményt, melyben lemondott Erdélyről Ferdinánd javára, két évvel később pedig a bevonuló Habsburg katonaság segítségével rávette az asszonyt is a lemondásra és a Szent Korona átadására.
Izabella ezután hazatért Lengyelországba, ahol értesült róla, hogy Ferdinánd meggyilkoltatta a gyűlölt Fráter Györgyöt. Továbbra is fiát tartotta a jogos uralkodónak és ennek szellemében is nevelte őt, az idő pedig neki dolgozott. A keménykezű, egyeduralmi rendszert kiépítő Ferdinándot ugyanis hamar meggyűlölték Erdélyben, úgyhogy a Habsburg-uralommal elégedetlen és a török bosszújától tartó erdélyi rendek végül 1556-ban visszahívták Izabellát. A királyné ünnepélyes keretek között, Báthory István kíséretében vonult be Kolozsvárra, és a szultán engedélyével különösebb nehézség nélkül átvette a kormányzást. Az erdélyiek mégsem örülhettek sokáig: Izabella ugyanis még a Habsburgoknál is centralizáltabb rendszert vezetett be – miután sok évig várt rá, hogy megszerezhesse a hatalmat, igyekezett a kormányzás minden ágát saját magához rendelni. Gyulafehérváron végre ízlésének és igényeinek megfelelő fényűző palotát rendeztetett be magának itáliai kárpitokkal és ritka ékszerekkel, udvarában főként külföldiekkel, lengyel és itáliai udvaroncokkal vette körül magát.
Zsarnoki természet vagy kitartó uralkodó?
A korábban tapasztalatlan, politikailag éretlen Izabellából céltudatos és kegyetlen uralkodónő vált. Az erdélyi főurak persze nem tűrték sokáig a zsarnokságot, összeesküvést szőttek Izabella elmozdítására, remélve, hogy ha János Zsigmondot ültetik a trónra, akkor az anyánál jóval kellemesebb természetű fiúra nagyobb befolyást tudnak gyakorolni. A terv azonban lelepleződött: 1558-ban Izabella egy lakoma végén kegyetlenül lemészároltatta az ellene szervezkedő Bebek Ferenc, Kendi Ferenc és Kendi Antal főnemeseket, akik állítólag Sztambulból hozatott méreggel kívánták őt eltenni láb alól.
Ugyan a merénylet meghiúsult, a zsarnok uralkodónő nem sokkal élte túl az ellene szövetkezőket – 1559. szeptember 15-én, negyvenévesen halt meg, állítólag egy rosszul elvégzett magzatelhajtás következtében, miután lengyel szeretője, Nisovszki Szaniszló teherbe ejtette. A gyulafehérvári székesegyházban helyezték örök nyugalomra, ahol márvány síremléke máig megtalálható. Az utókor kifejezetten negatív színben őrizte meg Izabella emlékezetét: akaratos, hataloméhes, zsarnoki és pazarló uralkodóként él a magyar történelemben. A képet árnyalja természetesen, hogy az özvegy királynénak, aki kora egyik legműveltebb asszonya volt, sokszoros túlerővel szemben kellett helytállnia egy súlyos, több oldalról is fenyegető politikai helyzetben, és tehetsége, kitartása révén képessé vált egy ország irányítására.
Az Izabella utca 1870-től lett rendezett közterület, kezdetben névtelenül, majd két évvel később kapta meg Jagelló Izabella királyné nevét.
Érdekelnek az utcanevek névadói? Kövesd Térfigyelő sorozatunkat, amelynek az előző részében Bajza Józsefről írtunk.
