Egyes kakukkfajok fiókái fészekparazita módon, nevelőszülők szárnyai alatt jönnek a világra, és erről egyedül a cselszövő biológiai szülők tudnak.
„Emberi szemmel nézve a kakukk szégyentelen egy fajzat. A pár összeáll a szaporodás idejére, aztán kész, elválnak útjaik. A tojó orvul valamely más faj fészkébe pottyantja tojását, és lelkiismeret-furdalás nélkül tovaszáll, az átvert madárszülőkre hagyja, hogy táplálják az idegen csemetét, amely akár négyszer akkora is lehet, mint ők maguk, és amely előzőleg már kidobálta a fészekből a mostohatestvéreit” – írja Philippe J. Dubois és Élise Rousseau Tyúkeszűek-e a madarak? című könyvükben.
A trópusi és mérsékelt éghajlaton egyaránt megtalálható kakukkfajok közül ezek a fészekparazita módon szaporodó fajok a legismertebbek. Ahelyett, hogy fészeképítéssel és a saját fiókáik felnevelésével vesződnének, e kakukkfajok nőstényei más madarak fészkébe rakják tojásaikat, és ezt nem véletlenszerű választás alapján teszik, hanem már a fészeképítés kezdetétől, előre megfigyelik kiszemelt áldozatukat, és annak szaporodási naptárához igazítják a magukét.
Amikor a kiszemelt nevelőszülő elkezdi lerakni tojásait, a kakukk kivárja, amíg a fészek őrizetlenül marad, villámgyorsan ott terem, elvesz egy tojást, és odatojja helyette a magáét. Az ellopott tojást megeszi, vagy egyszerűen eldobja a fészektől távolabb. Ebből persze a kizsákmányolt szülő semmit nem vesz észre, a kakukktojás színe ugyanis nagyon hasonlít a fészekben lévő többire, és még az sem zavarja össze szaporodási ösztöneit, hogy a kakukkfióka akár háromszor-négyszer akkora, mint „fészektestvérei”, vagy hogy egy kicsit előbb kel ki náluk.
Az újszülött kiskakukknak már rögtön van elég ereje ahhoz, hogy a ki nem kelt tojásokat és a többi fiókát a peremén át kilökje a fészekből. A kakukkfióka rendkívül gyors ütemben növekszik, és nem tűrheti, hogy bármilyen vetélytárs veszélyeztesse telhetetlen étvágyának kielégítését. A szülők minden energiáját leköti a kakukkfióka táplálása. Bár rövid idő után már eltörpülnek az óriásbébi mellett, végig a saját gyereküknek tekintik, és szorgalmasan etetik három héten át, amíg ki nem repül a fészekből.
Nem csak az erőszakos kakukkos módszer létezik egyébként a madárvilágban: önkéntes fióka-örökbefogadásra is vannak példák, még eltérő fajok közt is. (Nem ritka, hogy tévedésből fogadnak be a szülők egy idegen fiókát, és persze önös érdekek is állhatnak a jótett hátterében, de erről majd egy másik cikkben számolunk be.) A gulipán, a vörös kánya, a lócsér vagy a fehérfarkú rétisas nevelőszülősködése csak néhány bizonyíték arra, hogy az adoptálás bizony nem az ember privilégiuma.
A természet csodái
Új sorozatunkban az élővilág működésének egy-egy érdekes mozzanatáról, közkedvelt vagy éppen kevésbé ismert szereplőjéről, különleges és ritka természeti jelenségekről olvashatsz. Tudtad például, hogy az elefántok nemek és nyelvek szerint osztályozzák az embereket, vagy hogy a rénszarvasok szeme télen kék színűvé változik? És azt, hogy a koalák ujjlenyomata annyira hasonlít az emberére, hogy akár egy nyomozást is tévútra vihet? Az ámulatba ejtésen túl azonban a természet világának végességére és sebezhetőségére is szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét: arra, hogy az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból az, ha helyreállítjuk bolygónk vészesen lecsökkent biodiverzitását.
