Az utóbbi négy évben rengeteg kritika és elmélet született Donald Trump személyiségével kapcsolatban. A leggyakrabban talán a szélsőséges narcizmus, a bizonytalanság és a felelősségvállalás teljes hiánya merült fel.
Trump viselkedéselemzésének ez a megközelítése illeszkedik a hagyományos személyiségelméleti módszerekhez, van azonban gyakran figyelmen kívül hagyott – és valószínűleg az eddigieknél is vészjóslóbb – magyarázat viselkedésének legitimálására, állítja Robert Smither pszichológusprofesszor.
Mindegy, hogy ki ül a trónban?
Sok pszichológus nem veszi figyelembe a társadalmi tényezők egyéni személyiségre és viselkedésre gyakorolt hatását, a szociológusok azonban meglehetősen erős érveket sorakoztatnak fel a társadalmi környezet személyiségünkre és cselekedeteinkre gyakorolt befolyása mellett. A legtöbb esetben például a társadalmi osztály befolyásolja az ember jövedelmét, foglalkozását, a barátok és a partnerek kiválasztását, a vallási preferenciákat, az étkezési szokásokat, az öltözködést, a várható élettartamot, de még a halál okát is. Figyelembe véve a társadalmi struktúra erejét, amibe mindannyian beleszületünk, a szociológusok szerint a személyiségünk közel sincs akkora hatással a viselkedésünkre, mint gondolnánk.
A fenti elmélet alapján, miszerint a személyes tulajdonságok kevésbé fontosak, mint a társadalmi hatások, Donald Trump csak úgy lehetett elnök, ha a választók olyan embert kerestek, aki Trumphoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Trump mint személy tehát viszonylag jelentéktelen lehet, ugyanis a választók elfogadtak volna bárkit, aki úgy viselkedik, ahogy ezt a korábbi elnök tette.
És van még egy vészjósló érv szociológiai szempontból. Közvetlenül a második világháború után, Theodor Adorno, Else Frenkel-Brunswik, Daniel Levison és Nevitt Sanford társadalomtudósok megvizsgálták, hogy milyen embereket vonzott a fasizmus. Később sokan bírálták a módszereiket és az eredményeiket, az viszont bebizonyosodott, hogy a tanulmány szerzői által azonosított tulajdonságokat a társadalmi osztály is magyarázhatja – és különösen a munkásosztály értékrendjére voltak jellemzők.
A szociológusok szerint tehát a capitoliumi zavargások oka nem az egyénben, hanem a társadalomban keresendő. Az elmúlt években az amerikai társadalom közel 40 százaléka olyan embert keresett vezetőnek, mint Trump, de a valódi Donald Trump személye bizonyos értelemben irreleváns a történtek szempontjából. A korábbi elnök leváltása tehát nem sok változást hoz, amíg elég sokan vannak, akik helyeslik a trumpi tulajdonságokat.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a viselkedés szociológiai magyarázata akár pozitív is lehet. A történelemben számos példa volt már arra, hogy az emberek olyan vezetőket akartak, mint Abraham Lincoln vagy Martin Luther King – vagy valaki, aki hozzájuk hasonló magatartást tanúsított. Az tehát, hogy kiből lesz vezető, az attól függ, hogy milyen tulajdonságokat akar látni a társadalom. És ez nem csak Amerikára igaz.
