A nő, aki anyagilag is felvirágoztatta a gyermekvédelmet

Eglantyne Jebb és a Save the Children Fund

Ha valamivel több mint száz éve, 1919-ben Londonban a Trafalgar Square-en járunk-kelünk, a gyermekvédelem egyik legfontosabb szórólapját kaptuk volna a kezünkbe. A napjainkban is íródó történet egy két és fél éves alultáplált ausztriai gyermek fotójával indult.

Az első világháború vége után egy brit testvérpár, Eglantyne Jebb (1876–1928) és Dorothy Buxton (1881–1963) részt vett a Fight the Famine (Harcolj az éhség ellen) mozgalomban, amely azt a célt tűzte ki, hogy széles körben megismertessék a tömegekkel az európai éhínség valódi arcát, amit az antanthatalmak gazdasági blokádja okozott többek között Berlinben és Bécsben.

Jebb ugyan törvényt szegett, amikor Barbara Ayrton Goulddal (a Women’s International League for Peace and Freedom, Nők nemzetközi ligája a békéért és a szabadságért vezetőjével) hazáját hibáztató „A blokádunk okozta ezt – gyermekek milliói halnak éhen” feliratú szórólapokat osztogatott a Trafalgar téren, a kirótt 5 font büntetést végül, karizmájának köszönhetően, mégsem kellett kifizetnie, hanem adományként kapta meg a testvérével közösen 1919. május 15-én létrehozott Save the Children Fund (Nemzetközi Gyermekmentő Szövetség).

Szerzőnkről

Lengyel Nóra az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola Modern Kori Magyarország Doktori Program PhD-hallgatója

Kutatási területe a 20. századi nőtörténet, ezzel kapcsolatban naplók és önéletírások elemzése. Doktori disszertációjában a Horthy-korszak katolikus nőtörténetét, főként sajtótörténetét, a keresztény-nemzeti diskurzusra, a korabeli női szerepekre, reprezentációkra fókuszálva vizsgálja. 

Talán természetesnek vesszük, hogy éppen egy női kezdeményezés által indult el a világméretű küzdelem az alultáplált gyerekek megmentéséért, ám Jebb humanitárius munkásságát nem lehet csupán normatív nézőpontból szemlélni. Eleinte Jebb történelmet tanult Oxfordban a Lady Margaret Hall falain belül, majd tanítói végzettséget szerzett, ami akár egy tipikus korabeli női értelmiségi életút kezdete lehetne, ő azonban hamar otthagyta a pályát, és saját gyereke sem volt: így életútja alapján sokkal inkább harcos szüfrazsett, mint gondoskodó családanya – ha a 20. század eleji nőképekre gondolunk. Női vezetői karakterét talán az szemlélteti leginkább, ahogy egyik barátja, Vajkai Júlia Éva nevezte: the White Flame (a Fehér Láng) – ami kifejezi a jó ügy érdekében folytatott harcát és annak spirituális színezetét.

Eglantyne Jebb barátja, Barbara Ayrton Gould (1886–1950), a szüfrazsett mozgalom egyik oszlopos tagja a londoni Trafalgar Square-en
Eglantyne Jebb barátja, Barbara Ayrton Gould (1886–1950), a szüfrazsett mozgalom egyik oszlopos tagja a londoni Trafalgar Square-enFotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Alma materének könyvtára Jebb hagyatékából nemcsak a Save the Children alapításának körülményeiről szóló posztumusz esszét őrzi – amelynek elején olvasható a Vajkaitól fentebb idézett gondolat –, hanem Jebb egyik verseskötete is megtalálható itt. De prózában is alkotott, The Ring Fence című, ki nem adott regényében kritikát fogalmaz meg a selyemblúzos szociális munkásokról és azokról a gazdagokról, akik kvázi játékszerként, eszközként tekintenek a szegényekre. Ezzel is kifejezi, hogy számára a Save the Children alapítvány sokkal több puszta jótékonyságnál. Jebb világméretű felelősségvállalást vitt végbe azáltal, hogy az „ellenség gyermekei” életéért küzdött, az ellen a pusztítás ellen, amiből hazája is kivette a részét.

Eglantyne Jebb nevét ugyan nem viseli az általa indított gyermekmentő szervezet, énmárkája mégis ismert volt a korszakban. A gyerekek jólétét nem csupán a jóltápláltságuk mentén definiálta, hanem komplexen foglalkoztatta a probléma, hiszen a gyerekek háború okozta nyomorúsága nemcsak testileg, hanem lelkileg, illetve mentálisan is tetten érhető volt. Jebb munkássága a gyermekjog és a nevelés területére is kiterjedt: 1924. február 28-án a Nemzetek Szövetsége Genfi Nyilatkozat néven elismerte Jebb gyerekek jogairól szóló írását, ami ugyan jogerőre nem emelkedett, de 36 nyelvre lefordítva a humanitárius szervezetek körében ismertté és követendővé vált.

    

Erzsébet királyné, később anyakirályné (1900–2002) a Save the Children Fund adománygyűjtésén, 1924. július 11-én Londonban
Erzsébet királyné, később anyakirályné (1900–2002) a Save the Children Fund adománygyűjtésén, 1924. július 11-én LondonbanFotó: Kirby / Getty Images Hungary

Emellett Jebb-módszerként is hivatkoztak az úgynevezett munkaiskoláknak arra a formájára, ami az ipari munkára készülő fiatalokat képezte. Eglantyne Jebb vezetése alatt a Save the Children alapítvány 1928-ig igen kiterjedtté vált, vezetője haláláig 4.000.000 fontnyi vagyonra tett szert, és 40 országban alakult fiókszervezete.

Bár ma hazánkban talán az 1946-ban alapított UNICEF a legismertebb gyermekvédő szervezet, a Save the Children magyar fiókszervezetének tevékenysége 1945-ös megszűnéséig számottevő volt. A magyar szervezet elnöki tisztségét Sir Geoffrey Knox viselte, elnökhelyettese gróf Esterházy Móricné Károlyi Margit volt, és a már említett Vajkai Júlia Éva az adminisztrátori pozíciót töltötte be. Vajkai volt az alapítvány magyarországi fiókja által működtetett Weardale leányotthon motorja is, ő igazgatta a szervezet munkaiskoláit (főként fővárosi telepeken) és az otthont, amely 12–16 éves lányok javítóintézete volt a IX. kerületben. A javítóintézet részben az Igazságügyi Minisztérium támogatásával működött, és a szervezetnek a finanszírozott helyek miatt több esetben szakmai vitába kellett szállnia az állammal, ami fiatalkorú prostituáltak elhelyezését is szorgalmazta az otthon falai között, ám ez pedagógiai programjukat tekintve nem volt megvalósítható. A hazai és egyéb fiókszervezetek története megmutatja, hogy a gyermekétkeztetés mellett milyen egyéb súlyos problémák érintették a fiatalkorúakat a korszakban.  

Az alapítvány gyerekei egy angliai otthonban
Az alapítvány gyerekei egy angliai otthonbanFotó: Hulton Deutsch / Getty Images Hungary

A Save the Children ma 118 országban van jelen – ez az a szervezet, amit Eglantyne Jebb testvérével és barátjával elindított 1919-ben. Kiváló reklámtevékenységét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gyermekek jólétéért való küzdelem több mint száz éve működik szervezett formában. Jebb életéről és munkásságáról angol nyelven Clara Mulley és Linda Mahood tollából lehet olvasni. 

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.