Utolsó túranap. Utolsó esély rendezni és megosztani túravezetőmmel a gondolataimat.
„A szó szoros értelmében kimásztál a fagyhalálból. Keményebb vagy, mint a koporsószög. Legyen az új beceneved Ötzi!”
„Ha ilyen kockázatokat vállalsz, könnyen otthagyhatod a fogad. Óriási szerencséd volt, remélem, megtanultad a leckét!”
„Zsófi, kinyírjalak? Mindenki a koronavírusban akar meghalni, te meg itt különcködsz?”
„Nem csalódtunk benned.”
Üzenetek a barátoktól.
A térerő és a wifihozzáférés egyáltalán nem tesz jót a bioritmusomnak: másfél órát aludtam múlt éjjel, miután elkezdtem csetelni az otthoniakkal. A videóhívás esélytelen, a hangüzenetek gyök kettővel mennek át, így a kommunikáció legmegbízhatóbb formája továbbra is a pötyögés.
„Őszintén? Tényleg azt gondoltam, hogy odavesztél” – vallja be Bishow, amikor végre sor kerül a napok óta halogatott beszélgetésre. Egy pillanatig én is azt hittem, hogy lemondhatnak rólam, árulom el neki, miután már untig ismételgettem a bocsánatmantrámat.
Mint mondja, húszéves túravezetői pályafutása során egyszer sem történt vele ehhez hasonló eset – mivel arra sem volt példa, hogy valakit egyedül engedjen útjára akár csak egy fél órára is. Hogy mégis mit gondoltunk? Én többek között azt, hogy Bishow a túra első napjaiban felmérte a képességeimet, és meglátása szerint sikeresen megjártam volna az alaptábort. Ez persze még nem hatalmazna fel arra, hogy 3XL-es mellénnyel kijelentsem: nyugi, minden rendben lesz. Ötezer méter felett egyáltalán nem csak rajtam múlik, hogy minden rendben lesz-e vagy sem. Akárhogy is, nem szabadott volna Bishow nélkül megindulnom, neki pedig nem szabadott volna hagynia, hogy egy szál magamban kóboroljak a hegyekben. Elvégre ezért vannak a túravezetők, nem? Jól elcsesztük. Talán már akkor, amikor kitaláltuk, hogy gyorsítunk a tempón, és 12 nap helyett 10 nap alatt teljesítjük a túrát.
Bőven lett volna időm és társam az alaptábor és Kala Patthar megmászásához is, ha maradunk az eredeti tervnél. Bár ki tudja, hiszen most napokig havazni fog odafent. Nem irigyeltem a felfelé tartó turistákat, amikor Goraksheptől szélben, hóban vándoroltunk Pangbochéig.
Bishow elmeséli, hogy az eltévedésem napján először öt óra felé indult meg a szállásról, hogy elém jöjjön. Akkor még vígan bandukoltam a Khumbu-gleccser mentén a morénán, a bonyodalmak csak ezután kezdődtek. Próbálom felidézni túravezetőmnek a visszautam részleteit, hogy kiderítsük, hol veszíthettem szem elől a csapást, de emlékeim homályosak és megbízhatatlanok, így egyelőre csak hipotézisekbe tudunk kapaszkodni. Még mindig túl friss az élmény, valószínűleg idővel minden tisztább lesz odabent.
Mindenesetre örülök, hogy őszintén tudunk beszélni a történtekről, hiszen az afgán srácon kívül eddig nem igazán firtatta senki, hogy hogyan is menekültem meg. Örülök, hogy elmondhatom Bishownak, mi mindenen mentem keresztül azon az estén, hiszen az érzéseim nem lettek az enyészeté. Még a nyomuk is kristálytiszta, mint az alattunk kanyargó Dudh Kosi vize, vagy mint felettünk az ég. És örülök annak is, hogy újra hallom félóránként: tikcsá, tikcsá?
A túra utolsó szakasza kellemes beszélgetéssel telik. Mellettem Erika, előttünk a hegyi vezetőink, körülöttünk a büszkeség érzésével eltöltő ismerős helyszínek. Ebben a diadalmámorban érkezünk meg Luklába, ahol színesre festett arcok látványa fogad. Március 9. van, 16 óra 21 perc. A hinduizmus követői éppen a holi, azaz a tavasz, a színek és az újjászületés ünnepét tartják.
Újjászületés... Ez a jó szó arra, ahogy most érzem magam. Fizikailag elfáradtam, szellemileg pedig totál feltöltődtem, ám sokkal, de sokkal többet kaptam ettől a tíz naptól a puszta aktív kikapcsolódásnál.
És a bakancs? Köszöni szépen, jól bírta ezt a majd’ 130 km-t a sárban, hóban, sziklákon, jön is velem vissza Európába. Emlékül és emlékeztetőül: Ne csak szeresd és óvd, tiszteld jobban a természetet. Küzdeni nincs értelme ellene, csak együttműködni vele. Az életed múlik rajta.
A napló összes része:
Everest-napló 0. nap: „A bakancsodon tátongó lyukat azért majd tömd be!"
Everest-napló 1. nap: Irány a világ legveszélyesebb repülőtere! Vagy mégsem?
Everest-napló 2. nap: Fenyveseken és függőhidakon át a serpák fővárosába
Everest-napló 3. nap: Akklimatizálódás Namche Bazaarban
Everest-napló 4. nap: „Addig örülj, amíg jakszarban csúszkálhatsz, a neheze csak ezután jön!"
Everest-napló 5 nap: „Oké, Tendzing, kapcsoljunk magasabb fokozatra!"
Everest-napló 6. nap délelőtt: Nagy nap ez a mai, vár ránk az alaptábor!
Everest-napló 6. nap délután: Elértem az alaptábort! Aztán elvesztem a sötétben...
Everest-napló 7. nap: Krízis utáni síri csend, zéró életkedv, erőtlenek erőltetett menete
Everest-napló 8. nap: Visszatért az életerőm, az ereszkedés már gyerekjáték lesz
Everest-napló 9. nap: „Tényleg azt gondoltam, hogy odavesztél”
Everest-napló 10. nap: Szavak helyett most meséljenek a képkockák
