Mátyássy Jónás fotográfusként egyike a legtehetségesebb fiatal művészeknek. Két fiútestvérével – Mátyássy Bence színész, Mátyássy Áron Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró – alkotja Magyarország kreatív trióját.
Jónás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett tudásával reklám-, portré- és divatfotózásra szakosodott. Stúdióvezetőként megjárta Londont, Alexander Wang kreatív csapatának ösztöndíjas tagjaként pedig New Yorkot is. Számos kiállítása volt már itthon és külföldön egyaránt. Jelenleg feleségével közösen létrehozott ékszermárkájuk, a Piroskanna bővítése, illetve a reklám- és esküvői fotó érdekli a legjobban. Két testvérével is szoros maradt a viszony, olyannyira, hogy időnként együtt is dolgoznak.
Miért lett fotós, mi vonzotta efelé?
Fiatalkoromtól érdekeltek a vizuális művészetek. Eleinte sokat festettem képeket, majd a divatfotó felé fordult az érdeklődésem. Sok fotósnál asszisztenskedtem, így tanultam meg a technikai részleteket. Ezzel párhuzamosan szabadúszó fotósként is elkezdtem projekteket vállalni. Londonba költöztem egy évre, hogy megtapasztaljam az ottani kreatív atmoszférát. Elvégeztem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotós BA majd MA szakát. Egyetemi tanulmányaim során szerencsém volt egy független ösztöndíjjal New Yorkban is megfordulni: Alexander Wang divattervezőnél, a marketingosztályon gyakornokoskodtam egy éven át. Visszatérve a kérdésre: az első pillanattól fogva beleszerettem a fotózások hangulatába, abba, hogy szórakoztató, izgalmas és kreatív emberekkel dolgozhatok mindennap. Szeretem a munka sebességét is, minden nagyon gyorsan és koncentráltan történik.
Mely munkáit tartja a legjelentősebbeknek?
Jelenleg a reklámfotóimat tartom a legtöbbre (pl. Sonika, Rekavago, Vodafone) és a Piroskanna vizuális anyagait, ami a feleségemmel alapított ékszermárkánk. Ezekbe a projektekbe mind rengeteg energiát fektettem, és a visszajelzések alapján hatásos lett a végeredmény. Alapvetően magát a megvalósítási folyamatot tartom kiemelendőnek. Minden munkánál a tőlem telhető maximumot igyekszem nyújtani az adott kereteken belül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sok ponton meg van kötve a kezem, nem mindenre van ráhatásom, de amire igen, ott igyekszem minden alkalommal túlteljesíteni önmagamat.
Mik a kedvenc témái? És mi az, amit ki nem állhat?
Számomra talán nem is a téma a legmeghatározóbb, hanem a kontextus. Ezért emelném ki ismét a reklámfotót. Szeretem egy képben megfogalmazni egy brand esszenciáját, és azt is, ha olyan képeket tudok csinálni, amik felpörgetik egy jó termék vagy szolgáltatás eladásait. Emellett régi szerelmem a személyes portrék fotózása. Szerencsés alkat vagyok, valójában minden témáért tudok lelkesedni – ékszerfotó, tárgyfotó, esküvő- és rendezvényfotózás –, ezeket mind csinálom is, és minden alkalommal ugyanolyan kihívást jelentenek. Nincs olyan téma, ami zavarna. Mindenből lehet jót és rosszat is kihozni.
Mit gondol arról, hogy ma már a fényképezés egészen mást jelent, mint akár csak egy évtizede?
A fotózás élvezetes dolog, örülök, ha sokan csinálhatják. Telefonnal is lehet jó képet csinálni, ez inkább csak a látásmódon múlik, no meg azon, hogy a technika megfelel-e az adott célnak. Az persze néha előfordul, hogy olyanokkal találkozom, akik nem tudnak különbséget tenni jó és rossz kép között, és nem értik, hogy miért nem az ő telefonos képüket használják végül.
Testvéreivel, Áronnal és Bencével milyen a viszonyuk?
Jó testvérek vagyunk, szeretjük és tiszteljük egymást. Szakmailag én külön úton járok, de éppenséggel a We All / Mi Mind című, a Nemzeti Színházhoz fűződő kiállítás Bence segítségével valósulhatott meg. Két évig jártam be fotózni a Nemzeti Színház minden tagját, világosítóktól kezdve színészeken át a takarítókig. Nagyon szerettem a légkört, mindenki kedves és segítőkész volt.
Bencével mostanában is szoktam együtt dolgozni, például a legutóbbi darabjához (Be Happy) én terveztem és fotóztam a plakátot. A kreativitásunkat szerintem mindhárman a szülői háznak köszönhetjük. A szüleink – Mátyássy László szobrászművész és Kacsoh Cecília textil- és grafikusművész – maguk is egyedi látásmódú művészek, és ez a közeg erős alapokat adott a szabad, alkotó gondolkodásmódunknak. Egyébként pedig nem is különbözhetnénk ennél jobban, igazán más karakterek vagyunk mindhárman.
Miben más színészeket fotózni?
Alapvetően semmiben nem különbözik a többi fotózástól, mindenkinek vannak gátlásai, és ugyanolyan feladat ezeket feloldani egy fotózás folyamán. A jó kép sokszor akkor születik, amikor az illetőnek sikerül megfeledkeznie minden prekoncepciójáról, gátlásáról, és elfogadnia, sőt mi több, megszeretnie önmagát egy pillanatra.
