Az FBI vezető trénere megtanít a bizalomra – 3 pontban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bizalom minden emberi kapcsolat alapja, és az élet összes területén nélkülözhetetlen. Bármit is szeretnél elérni az életben, azt más emberekkel való közös együttműködéssel tudod véghezvinni. Ezért is fontos tudni, hogyan nyerheted el mások bizalmát már az első találkozáskor.

A kölcsönös bizalom elengedhetetlen egy párkapcsolatban, egy munkahelyi hierarchiában, de még akkor is, ha egy terméket vagy szolgáltatást vásárolsz – olyankor ugyanis megbízol benne, hogy az eladó a pénzedért cserébe az ígért minőséget nyújtja. Sokszor hosszú, dolgos folyamat árán tudod csak megszerezni valakinek a bizalmát, és ezt a legkisebb hiba is tönkreteheti. A Medium hasábjain Robin Dreeke, az FBI viselkedéselemzési programjának korábbi vezetője elmagyarázza, hogyan ébreszthetsz könnyen bizalmat másokban.

Dreeke pályafutása során, a Szövetségi Nyomozóiroda vezető trénereként, átfogó gyakorlati ismereteket szerzett a személyközi kapcsolatok kezelésének területén, amiket könyvében oszt meg az olvasóközönséggel. Mint vallja, az egyik legfontosabb kapocs két ember között a kölcsönös bizalom felkeltése, aminek sikere vagy kudarca sokszor a legelső találkozásnál és beszélgetésnél eldől.

1. Jelezd a másik számára, hogy megbízhat benned

A legelső lépés megtörni a jeget, vagyis odalépni egy idegenhez, és beszélgetést kezdeményezni vele. Sokszor nem könnyű megjósolni a másik fél lehetséges reakcióját, viselkedését. Attól is tarthatsz, hogy feleslegesen rabolja majd az idődet, és a végtelenségig untatni fog. Mielőtt megszólítanák egymást, az emberek felmérik a másikat, ezzel próbálják kitalálni, mennyire érdemes elkezdeni beszélgetni.

A bizalom az emberi kapcsolatok alapja
Fotó: Musketeer / Getty Images Hungary

Ilyenkor a legjobb taktika nonverbális jelzések segítségével pozitív, nem fenyegető benyomást kelteni a másikban. Ennek legegyszerűbb módja egy barátságos mosoly, amellyel jelzed, hogy szeretnéd megismerni őt, nyitott vagy a társalgásra. Nyugodtan közölheted vele, hogy nem fogod sokáig húzni az idejét. A beszélgetés közben figyeld meg, mennyire veszitek át egymás testtartását, gesztusait, apró gesztusait – ez annak a mércéje, mennyire sikerült ráhangolódnotok egymásra.

2. Hallgasd végig a mondandóját

Fontos, hogy a beszélgetés alatt tartsd a szemkontaktust a partnereddel, mert ez a bizalom jelének számít. Ha beszélgetőtársad azt látja, hogy folyton kerülöd a tekintetét, gyanakodni kezd. Beszélj lassan és érthetően, ezzel hitelesebbnek fogsz tűnni a másik szemében. Ha gyorsan és hangosan beszélsz, az jelezheti, hogy nagyon odavagy egy témáért, de kevésbé látszol megfontoltnak.

Mindig tudd, mikor kell hallgatni, odafigyelni a másikra anélkül, hogy közbevágnál. Nem kell folyamatosan ismertetned a saját álláspontodat. Sokszor ösztönösen is közbeszólsz, ez azonban azt jelzi a másik személy számára, hogy nem figyelsz eléggé arra, amit mondani szeretne neked. Győzd le az ingert, hallgasd végig a mondandóját, éreztesd vele, hogy érdekel a története.

3. Nyugodtan kérdezz vissza

Az érdeklődést jelezheted számára azzal is, ha kérdéseket teszel fel az általa elmondottakra vonatkozóan. A nyitott kérdések ösztönzik az embert, hogy megnyíljon, további részleteket osszon meg a másikkal. Egy ügyes társalgó rutinosan dolgozza fel a kapott információkat és gyárt rájuk vonatkozó kérdéseket, amelyekkel továbbgördíti a beszélgetést. Egy harvardi kutatás bizonyította, hogy szimpatikusabbnak találjuk azokat, akik beszélgetve gyakran kérdeznek vissza.

Első benyomást csak egyszer tehetsz valakire, ezért nagyon fontos, hogy ne rontsd el az esélyeidet. Partnered néhány másodperc alatt felmér téged – gondoskodj róla, hogy a lehető legjobb képet kaphassa ez alatt a parányi időtartam alatt. Minden a megfelelő hozzáálláson múlik – vagyis könnyen összebarátkozhatsz a másikkal, de gyorsan el is riaszthatod, ha nem figyelsz eléggé.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.