Disaster Girl, az ikonikus mémfigura már 19 éves

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy tűzeset, egy bámészkodó család, egy hobbifotós apa és egy jól elkapott pillanat – ennyi elég, hogy valaki mémmé váljon.

Az interneten bárkiből sztár lehet, még akaratán kívül is. Ezt jól példázzák a különböző mémek szereplői, akik gyakran teljesen véletlenül kerülnek a vicces kedvű, kreatív netezők látóterébe. Emlékezzünk csak Arató Andrásra, a nyugdíjas villamosmérnökre, akit ma már az egész világ kényszeredett mosolya miatt ismer. Egy másik legendás mémfigura, a szomszéd ház pusztulását sátáni mosollyal szemlélő kislány szintén a véletlen folytán vált netes világsztárrá.

Egy legendás fintor

A Disaster Girl néven elhíresült mém 2007-ben jelent meg először a világhálón. A képen egy tündéri kislány látható, aki cinikus mosollyal tekint a kamerába, miközben a háttérben tűzoltók próbálják megakadályozni, hogy egy ház a lángok martalékává váljon. A vicces felhasználók hamar lecsaptak a képre, és olyan feliratokkal láttak el, mint „A szomszédok Justin Biebert hallgattak – többé már nem fognak” vagy „Mondd még egyszer, hogy nem ehetek cukorkát!”.

A képen szereplő lányt Zoe Roth-nak hívják, ma már 19 éves, és az Egyesült Államok keleti partján található Lake Tahoe-ban él. A felvétel még 2004 januárjában készült: az akkor négyéves Zoe bátyjával nézte a tévét, amikor édesanyjuk beszaladt a hírrel, hogy a szomszédban kigyulladt egy ház. Hamarosan az egész környék odacsődült, hogy megszemléljék, amint a tűzoltók a lángokkal harcolnak. Zoe apja, Dave Roth úgy vélte, ez tökéletes alkalom rá, hogy kipróbálja nemrég vásárolt digitális fényképezőgépét, lőtt is vagy harminc képet a családról, amint az égő házat bámulják.

Az eset hamar feledésbe merült, három évvel később azonban Dave felfedezte a képek között a lányát gonosz vigyorral az arcán ábrázoló fotót, melyet Tűzgyújtó címmel ellátva feltöltött egy online fotós közösség oldalára. A hatás nem maradt el – a kép rengeteg hozzászólást generált, a látogatók horrorfilmes jelenethez hasonlították a jól elkapott pillanatot. Ezen felbuzdulva Dave egy fotós magazin pályázatára is beküldte a felvételt, és első díjat nyert. Az akkor már nyolcéves Zoe egycsapásra ismert lett.

Még Hitlerrel is keresztezték

Az internetet hamarosan elárasztották a Disaster Girl-mémek, amelyek a vicces szövegek mellett olykor kreatívan értelmezték újra a fényképet. Zoe arcát odaretusálták többek között Jézus kereszthalálához vagy O. J. Simpson bírósági ítéletéhez is. A lány 2016-ban úgy nyilatkozott, büszke a hírnevére, még akkor is, ha az olykor igen bizarr és felkavaró képeknek ad életet: egyszer például Hitler testére helyezték rá a négyéves kislány arcát.

Édesapja azt meséli, hogy egy spanyol vállalkozó meg akarta vásárolni a családtól a kép felhasználási jogait, ők azonban visszautasították az ajánlatot. Dave szeretné inkább megőrizni magának a különleges fotót, hiszen – mint mondja – valószínűleg egyetlen más képe sem fog soha ekkora hírnévre szert tenni. Arra viszont sohasem gondolt, hogy pénzre váltsa ezt az ismertséget. Zoe ellenben nem zárkózik el az ötlettől, hogy pénzt keressen mémsztárságával, de mindent összevetve – mint mondja – jobban szeretné, ha az emberek a valós énjét ismernék meg.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.