Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Németországnak 92 évbe tellett, mire kifizette a versailles-i békediktátumban előírt jóvátételt, de közben kirobbantott még egy világháborút, majd a világ egyik vezető gazdasági hatalmává vált.
Az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés megkötésekor az antanthatalmak képviselői úgy döntöttek, a vesztes központi hatalmakat példásan meg kell büntetni. A bűnbaknak kikiáltott Németországot többek között 132 milliárd márkás jóvátétel kifizetésére kötelezték, ami még az akkori lakosok unokáit is terhelte – meséli a History.
Példás és aránytalan büntetés
Az első nagy világégés alaposan megtépázta Németországot. A háborúnak több mint hárommillió német áldozata volt, ezzel az ország férfilakosságának 15 százaléka odaveszett. A megalázó megadást szigorú békediktátum követte, amely a Német Birodalmat és szövetségeseit nevezte meg a háború kizárólagos okozóiként. A területi veszteség és a hadsereg leszerelése mellett az egyik legsúlyosabb szankció a gigantikus összegű jóvátétel volt, amiről valójában senki sem tudta, hogy fogja tudni az ország kifizetni.
A háború után a köztársasággá lett Németország katasztrofális anyagi helyzetben volt: a háború, majd a helyreállítás költségei padlóra küldték a német gazdaságot. Az infláció az egekben volt: 1923-ban egy amerikai cent értéke 42 milliárd német márkának felelt meg. A következő évben elkészült Dawes-terv Németország fizetőképességének helyreállítását célozta meg azzal, hogy csökkentette a jóvátétel összegét, új pénz bevezetésére kötelezte a németeket, illetve hiteleket helyezett kilátásba számukra. A terv kidolgozója, Charles Dawes amerikai bankár a tárgyalásokban játszott szerepéért Nobel-békedíjat is kapott.
A Weimari Köztársaság azonban továbbra is pénzszűkében volt, ezért 1928-ban újabb tervet hoztak össze, hogy segítsék a németeket. A Young-terv 121 milliárd márkára csökkentette a fizetendő jóvátételt, de ekkor meg közbeszólt a gazdasági világválság, és lehetetlenné tette, hogy az ország összeszedhesse magát. 1931-ben Herbert Hoover amerikai elnök egyéves moratóriumot rendelt el a jóvátételi pénz megfizetésére. Az egy év lejártával az egykori antanthatalmak a lausanne-i konferencián felvetették, hogy mindenestül eltörlik a Németországot sújtó adósságot, az amerikai kongresszus azonban leszavazta ezt a javaslatot.
2010-re sikerült mindent visszafizetni
1933-ban Adolf Hitler került hatalomra, akinek egyik első dolga volt, hogy visszautasítsa minden további jóvátétel fizetését, mert szerinte ez a megalázkodás jele volt. A Harmadik Birodalom időszakában egyetlen fillért nem fizettek a németek. Hitler uralma azonban újabb véres háborúba sodorta a világot, amelyből Németország ismételten vesztesként került ki. A károk ezúttal még súlyosabbak voltak, a győztesek pedig megint jóvátételt követeltek – ezúttal viszont nem pénz, hanem ipari és szellemi javak formájában.
Az 1940-es évtized végére Németország kettészakadt. Az NSZK ekkor 30 milliárd márkával tartozott 70 különböző országnak. 1953-ban azonban Konrad Adenauer szövetségi kancellár a londoni adósságegyezmény keretein belül sikeresen megállapodott a nyugati hatalmakkal. Az egyezmény értelmében a tartozást a felére csökkentették, és harminc évre meghosszabbították a kifizetés idejét, továbbá csak akkor kellett fizetni, ha a külkereskedelmi mérleg pozitív volt.
Ez az egyezmény jócskán hozzájárult Nyugat-Németország 50-es évekbeli gazdasági fellendüléséhez. A Marshall-terv segítségével az NSZK ebben az időszakban Európa legdinamikusabban fejlődő gazdasága lett, de még így is hosszú évtizedekig tartott, mire sikerült az összes jóvátételt törlesztenie. Az utolsó részletet 2010. október 3-án, a német újraegyesítés huszadik évfordulóján fizették vissza.
